Melyik az a film? zóna
Kisgyerek koromból van 1-2 kockányi emlékem egy filmről. De az is lehet, hogy csak álmodtam, és nincs is ilyen, de azért leírom, hátha valakinek ismerős.
Szóval kb 30 évvel ezelőtt, lehet, nem is magyar csatornán ment, mert nagypapáméknál „láttam”, onnan emlékszem. spoiler
Talán valami űrhajón/űrállomáson volt, minden nagyon fehér, hosszú folyosók. És valami zöld trutyi spoiler mászott a folyosón, és aki hozzáért, az is ilyen zöld valamivé változott. De hogy ez fertőzés lehetett, vagy valami idegen lény (vagy a kettő egy és ugyanaz?) nem tudom.
De tényleg lehet, hogy csak álmodtam.
Sziasztok!
Filmről lenne szó, ami már régóta az eszemben van, de a címére a fenének sem emlékszem, sőt… Csak egy „döntő” jelenet maradt meg belőle.
Még régebben láttam, ennyi rémlik:
Egy férfi meg még pár ember egy templomban bujkál, repülő lények elől. Sárkányok talán, vagy azok a dínók, amik tudnak repülni, ajj sosem tudom a nevüket. Mindegy, ezek a lények betörik a templom gyönyörű ablakait, de valahogy megmenekül a férfi is meg a többi ember is.
A végén, amikor végre kijöhetnek a templomból, a férfi menne át az úton, de elüti egy autó. Szép, szomorú halála lett. Beteljesedett talán a sorsa.
Sajnos csak ennyire emlékszem belőle, viszont már nagyon sokszor eszembe jutott. Szüleimet hiába kérdezem, akkor a tv még nem írta a filmek címét. Tanácstalan vagyok, és csak remélni tudom, hogy valaki filmszerető tud segíteni.
Előre is nagyon szépen köszönöm! :)
Sziasztok keresek egy olasz vagy francia filmet kb a 90 es evekben keszult ha jol emlekszem mathilda may volt a foszereplo de ez nem biztos a foszereplo no hosszu barna haju volt a filmben…a tartalom:egy idos uriember beleszeret egy nala joval fiatalabb lanyba, es szeretne felesegul venni, penzt is ad a lany anyjanak, es az anyja es lanya elkezdenek szepen oltozkodni,de a faluban nem nezik ezt jo szemmel, mert uj ruhakban jelennek meg a templomban is, es elegge le-megszoljak oket, a az orewg ur nagyon szerelmes de a lany nem, aztan fordul a kocka a ferfi elkezd udvarolni egy korban jobban hozzaillo nonek(feltekennye akarja tenni a fiatal lanyt), de nem szerelmes bele, a lany latja ezt es kezd feltekeny lenni, a legvegen a lany setal lefele az uton, es az idos ur kovetu ot, es mondja neki, hogy meg mindig szerelmes bele, nagyon kedves kis romantikus film, ha tudtok segitsetek legyszives, evek ota keresem
Sziasztok! tud e valaki segiteni egy regi razjfilm utan kutatok.a tortenet, egy anyajegesmedve es 3 kis bocsa van.Miska,Maska es Muska.az anyat lelovik a vadaszok es ok arvan maradnak.ossze baratkoznak eg kis fokaval akinek Ori a neve
Sziasztok!
Asszem valami friss film, annyi remlik az elozetesebol, hogy mindenki lat mindenkirol alap infokat, amikor ranez (kiirva, mint a terminatornak :D), de van valaki, aki nem resze a rendszernek es utana nyomoznak.
Halp.
Sziasztok, egy régi, fekete-fehér filmet keresek, de sajnos csak egyetlen mozzanat maradt meg az emlékezetemben, még kicsi voltam. (Valószínűleg ma már nem varázsolna el a film úgy, mint annak idején. :)). Szóval a fickó a tükrön keresztül át tudott lépni egy másik világba, ennyi. :)))
Sziasztok, egy filmet keresek, amire nem igazán emlékszem. Az volt benne a lényeg, hogy fiatalok(gyerekek) játszottak benne „maffiázót”, nem voltak benne nagyon felnőttek, csal gyerekek. Volt benne egy lány, a neve talán Brownie volt, és beszélgetett egy fiúval, aki azt hiszem lebénázta a nevét. Egyébkent a lány baseball ütőt tartott magánál, ha jól emlékszem. Plusz voltak benne éneklős részek, arra emlékszem, hogy egy néger fiú takarítás közben énekelt, és a fegyverek gyanánt mindenki ilyen habos pitét lőtt egymásra.
Sziasztok, idén láttam egy filmbemutatót az egyik mozifilm előtt.
Emlékeim szerint Jackie Chan szerepelt benne, de az ő neve alatt nem találok ilyen filmet idénre, gondolom rosszul emlékszem.
Annyira emlékszem, hogy egy lányt elrabolnak vagy elszökik és az apja(úgy emlékeztem hogy Jackie) zaklatja a rendőröket hogy találják meg neki. Állítása szerint a lánya népszerű volt, de aztán az iskolai társait is elkezdi kérdezgetni és mindenkitől azt hallja hogy a lánya folyton egyedül volt.
Valaki valami?
Sziasztok! Régebb néztem egy filmet, de már nagyon homályosan emlékszek, hogy mi történt benne. Volt egy férfi, aki a feleségével élt és a lányával. Ez a férfi meghalt, és valahogy kiderült, hogy a férfinek volt mégegy viszonya és egy lánya, valahol vidéken. Mindkét lány olyan 16 év körüli lehetett. A feleség és a lánya hozzájuk költözött vidékre. A végére a két nő összehaverkodik, majd kiderül, hogy még egy nap nőt teherbe ejtett az a férfi és az a nő ott fog falun megszülni egy tehénnel. Nem vagyok benne biztos, de talán olasz film volt.
Igazából egy sorozatot keresek, amit nálunk valamikor 1996 és 2000 között vetítettek. Már mindenhol kerestem, de nem találom.
A sorozat több, egymással nem összefügg történetből áll, amelynek középpontjában egy csapat tizenpáréves gyerek és egy idős férfi áll, aki valószínűleg feltaláló. Az egyik történet egy kastélyban játszódik – nem a Black Rose vár titka! –, ahol él egy fiú, akinek a szobája valami fura zöld fénnyel világít, nem tudom már mi miatt. És senki sem mehet be oda, de persze pár kölyök tudni szeretné, mi folyik ott.
A másik történet egy olyan világban játszódik, ahová egy fiú és egy lány testvérpár jut el (olyan 10-12 év körüliek lehetnek) az öregemberrel együtt egy szekrényen át – nem a Narnia krónikái! –, és itt nincsenek gyerekek. Az egész világ olyan XVIII. Lajos-korabeli, a felnőtteket pedig valami vírus, vagy akármi sújtotta, így halhatatlanok. A gyerekek pedig robotok, akiket a felnőttek készítettek. Hőseinket persze elfogják és robotbabának nézik, akiket ott akarnak tartani, hiszen a gyerek az kell – hiába bizonygatják a testvérek, hogy ők nem robotok, hanem emberek –, ha már ők magányosak, meg minden. A végén a két gyereknek sikerül megszökniük és hazatérnek.
A sorozat nemzetiségét sem tudom, de úgy tippelem, hogy vagy brit, vagy ausztrál, esetleg kanadai lehet. Nem az Időlabirintus c. sorozat, mert az egy történet. Ez a sorozat több, 4-5 epizódos történetet foglal magába.