ATEEZ – 에이티즈 zóna
A címe tűnt fel, meg tetszik a video is… Gondoltam megosztom. :)
Kicsit fura szokásom hogy a kpop bandák tagjait először a csillagjegyeik alapján azonosítom be és úgy tanulom meg hogy ki kicsoda… XD Ateez-el is így volt – vagyis hát majdhogy nem velük kezdtem ezt…:)
Egy kis beszámoló a barcelónai Ateez-koncertről. :) Volt még valaki vagy megy még valaki? :)
Először is, számomra kicsit meglepő volt, hogy egy darab plakát nem hirdette a koncertet; kettő darab nyomtatott A4-es posztert láttam, amik a másnapi táncos eseményt hirdették – az egyiket egy boba helyen, a másikat pedig egy random úton. Ez számomra picit furcsa volt, főleg, hogy a helyszínen sem volt semmilyen plakát, ami egyébként bármilyen eseményt is hirdetett volna.
A helyszínhez az út nagyon durván szenvedős volt, mert nagyon magasra, több száz lépcsőfokon át kellett felmenni, taxi sehol. Szóval nagyon megörültem, amikor végre elértem a célomhoz. A sor nagyon-nagyon hosszú volt, szóval amit felsétáltam, azt végül le is kellett sétálnom, de itt szerencsére nem kellett lépcsőzgetni, csak egy egyszerű, és nagyon hosszú lejtőn kellett le- és le- és lemenni.
Rengetegen voltunk, de beérve – habár az ülőhelyek szinte teljesen tele voltak – az álló résznél annyira nem voltak sokan. Azért nem szerettem volna ott lenni, mert alacsony létemre számomra nem lett volna élmény, egy k-pop koncerten pedig nem merném megkockáztatni az első sorokba való törést, mert szerintem agyontaposnának. :’)
Ami új volt – pedig vártam –, hogy a spanyol közönség nem énekelte a Wonderlandet, pedig ez nagy fénypontja volt a régebbi londoni koncertnek. Itt is volt valami chant, és van egy sejtésem, hogy ezt az FC Barcelona meccseken szokták énekelni (?). Semmi, de aztán tényleg semmi közöm a focihoz, úgyhogy ezt a részt itt passzolom, pedig amúgy sok utalás meg beszéd is volt róla – Sannak a 10-es meze nem tudom, hogy kire utalt, és hát szerintem Wooyoung volt a legboldogabb, hogy Barcelonában játszhattak. :D Kedves volt egyébként, hogy San és talán Yeosang is mondott egy-két mondatot spanyolul, illetve a többiektől is elhangzott egy-egy „gracias”. Az én spanyoltudásom is eddig terjed; amit San mondott, azt a mellettem ülő lány fordította le nekem. Már nem emlékszem pontosan mi volt, de a szokásos „nagyon jól érezte magát, szereti az atinyket” szöveg volt. :)
Egyébként meg vagyok róla bizonyosodva, hogy a KQ Ent egy klassz cég, már ha csak azt vesszük, hogy az Ateez szinte minden évben turnézik – és ténylegesen turnézik – Európában, de emellett a háttérzene nem olyan hangos, hogy lehetetlen lenne eldönteni, hogy élőben nyomják-e a srácok a koncertet. Oh, boy, nagyon is élőben nyomják. És ezt imádom. El sem tudom mondani, mennyire.
Emellett egy kis káromkodás is megengedett – Mingi szóló rapje –, plusz ez eddig is egyértelmű volt, hogy nagyon rámennek a srácok mutogatására – no complaints though –, de itt… wow… Hát Sant és Seonghwát nem kímélték, de ők sem kíméltek minket. Nem tudom, hogy mit etetnek meg csináltatnak Sannal, de holy moly, a teste, mint valami istenségé… *chef’s kiss* Tényleg mindig öröm volt, amikor a képernyőn szerepelt. Seonghwát pedig az egyik szegmensnél valami furcsa topszerűségbe öltöztették, rajta egy zakóval… Egyszerre volt borzalmas és irtózatosan szexi.
Hongjoong, love of my life, Hongjoong! Sajnos őt annyira nem mutogatják soha a nagy képernyőn, hacsak nem ő énekel/rappel, ami nagy szomorúság a számomra. A Guerilla előtti rövid kis gitárszólója viszont nagyon menő volt, még mindig meg-megdobban a szívem, amikor rágondolok. És ha már Guerilla, a „BREAK THE WAAAALL” rész még mindig az egyik legkiemelkedőbb része az Ateez-koncerteknek. AZ AZ ENERGIA! WOW!
Tulajdonképpen az egész setlist csodás volt, ráadásul játszották az Ice on my Teetht is, erre pedig nem számítottam. A Wave és az Eternal Sunshine még a múltkori koncert során különleges helyet foglaltak el a szívemben, emiatt megint nagy boldogság volt ezeket hallani. Emellett végre hallhattam a Halaziát! Na, meg a Bouncy… Ennek az egész kalandnak az elindítója ez a dal, szóval különösen élveztem. A közönség egyébként pont ezeknél a daloknál volt igazán hangos: Ice on my Teeth, Bouncy, Guerilla, Wonderland (természetesen) és Work. A Worköt konkrétan úgy énekelte mindenki, mintha az Ateezen múlna a fizetése, és nem fordítva.
Az est másik fénypontja számomra a MATZ volt. Just wow. Az egyik legjobb daluk. Imádom. Imádtam.
A dance breakek is szerintem tök jók voltak, mindenkiből kaptunk egy kicsit. :)
Most merchet nem vettem, mert túl hosszú volt a sor, bár lehet jobban megérte volna ott várakozni, mint a szakadó esőben úgy várva a taxira, mint valami csodára. :’) Egy-két rajongóval beszélgettem amúgy, és amikor már jöttem ki a stadionból, akkor magyar szó is megcsapta a fülem. :)
A kép az Ateez oldaláról van. :)
Sziasztok!
Mindegyik taghoz végre fut a kihívás! Lehet jönni öket teljesíteni. Várlak szeretettel benneteket! <3
https://snitt.hu/kihivasok/nezzunk-olyan-sorozatokat-es-filmeket-amiket-seonghwa-az-ateez-bol-szeret
https://snitt.hu/kihivasok/nezzunk-olyan-sorozatokat-es-filmeket-amiket-hongjoong-az-ateez-bol-szeret
https://snitt.hu/kihivasok/nezzunk-olyan-sorozatokat-es-filmeket-amiket-yunho-az-ateez-bol-szeret
https://snitt.hu/kihivasok/nezzunk-olyan-sorozatokat-es-filmeket-amiket-yeosang-az-ateez-bol-szeret
https://snitt.hu/kihivasok/nezzunk-olyan-sorozatokat-es-filmeket-amiket-mingi-az-ateez-bol-szeret
https://snitt.hu/kihivasok/nezzunk-olyan-sorozatokat-es-filmeket-amiket-san-az-ateez-bol-szeret
https://snitt.hu/kihivasok/nezzunk-olyan-sorozatokat-es-filmeket-amiket-wooyoung-az-ateez-bol-szeret
https://snitt.hu/kihivasok/nezzunk-olyan-sorozatokat-es-filmeket-amiket-jongho-az-ateez-bol-szeret
Sziasztok, remélem lehet ilyet is rakni be ide, elindítottam két Ateezhoz kötödö kihívást! :3
https://snitt.hu/kihivasok/nezzunk-olyan-sorozatokat-es-filmeket-amiket-seonghwa-az-ateez-bol-szeret
https://snitt.hu/kihivasok/nezzunk-olyan-sorozatokat-es-filmeket-amiket-hongjoong-az-ateez-bol-szeret
Csatlakozzatok ha szeretnétek. :3