Andilány  kihívása


Andilány 

50-ből 5 koreai módra művész szerint

Elkezdődött2021. augusztus 9., 16:38
Jelentkezés vége2022. december 31., 23:59
Véget ér2022. december 31., 23:59

Sziasztok!
Mostanában elég sok dél-koreai sorozatot nézek, ezért úgy gondoltam, hogy összekötöm a kellemeset a hasznossal és csinálok egy kihívást. Ha mázlim van, akkor olyan sorozatokat kell megnéznem, amiket eleve is szerettem volna, ha nincs, akkor akár új kedvencekre is bukkanhatok. :) Gyertek, csatlakozzatok hozzám! :)
A kihívás lényege, hogy adott 50 színész/színésznő, akiket én válogattam össze a kedvenceimből és random, de igyekeztem úgy, hogy azért ismertebbek legyenek. Aki jelentkezik a kihívásra, annak az 50 közül kiválasztok (kézzel húzok papírokra felírt nevekből) 5-öt, akiktől meg kell néznie a kihívás ideje alatt 1-1 sorozatot, illetve valamelyiküktől 1 filmet is, vagyis összesen 5 sorozatot és 1 filmet kérek.
A plecsni megszerzéséhez a következőket kell tennetek:
– Jelentkezzetek a kihívásra!
– Hozzászólásban jelezzétek, hogy jelentkeztetek és szeretnétek, hogy sorsoljak nektek neveket.
– A kisorsolt művészek mindegyikétől nézzetek meg 1-1 sorozatot, illetve egyiküktől 1 filmet is. Tehát 4 színésztől/színésznőtől csak sorozatot kérek, 1 színésztől/színésznőtől pedig sorozatot és filmet is. Azt ti döntitek el, hogy az 5 közül melyik színésztől/színésznőtől hozzátok a filmet.
– Ha olyan színészt/színésznőt választok, aki nagyon nem szimpatikus vagy egyszerűen csak nem akartok tőle semmit sem nézni, akkor élhettek csere lehetőséggel, összesen két alkalommal. Viszont ilyenkor is én sorsolok nektek, úgyhogy mérlegelnetek kell, hogy bevállaljátok-e a cserét úgy is, hogy lehet olyan valakit választok, aki még kevésbé szimpatikus. :)
– A kiválasztott színészeket/színésznőket a Jegyzetek fül alatt vezetem, így bármikor visszanézhetőek.
– A sorozatok minimum 12 részesek (1 órás részek) vagy 24 részesek (fél órás részek) legyenek. Ha valamelyik színésznek/színésznőnek nincs ilyen vagy az összes ilyen hosszúságú sorozatát láttátok már és ezeken kívül csak rövidebb van neki és azt szeretnétek megnézni, akkor azt is elfogadom maximum 2 esetben, de igyekezzetek a feltételeknek megfelelő sorozatokat választani.
– Olyan sorozatokat/filmeket kérek, ahol a színészek/színésznők a sorozat/film nagy részében jelen vannak.
– Hozzatok minimum csillagos értékelést a megnézett sorozatokról/filmekről. Szöveges értékelés nem kötelező, de szívesen olvasom.
– Amikor hozzátok a nézéseket, pár szóban mondjátok el, hogy melyik színész/színésznő alakítása tetszett a legjobban és ismertetek-e meg új színészt/színésznőt a kihívásnak köszönhetően.
– Az újranézések érnek, de azért örülnék neki, ha lenne olyan film/sorozat a nézések között, amit még nem láttatok.
– A filmnézések csak a kihívás kezdete után érvényesek.
– A nézések között reális idő teljen el.
– Hozzátok az Én és a film linkeket!
Ha mindez megvan, máris megy a plecsni. :)
Jó sorozatozást, filmnézést! :)

A színészek/színésznők, akik közül választok a következők:
Park Hyung Shik, Park Seo Joon, Lee Minho, Choi Minho, Ji Chang Wook, Lee Joon Gi, Ji Sung, Lee Dong Wook, Song Joong Ki, Kim Myung Soo (L), Cha Eun Woo, Shin Hye Sun, Yoo Seung Ho, Yoo Jae Myung, Lee Jong Suk, Hyun Bin, Kim Woo Bin, Gong Yoo, Hwang Jung Eum, Kang Ha Neul, Kim Soo Hyun, Ok Taec Yeon, Nam Joo Hyuk, Ji Soo, IU, Hwang In Yeob, Choi Won Young, Jun Ji Hyun, Kwak Dong Yun, Bae Suzy, Ha Ji Won, Jung Hae In, Park Min Young, Park Jin Young, Nam Ji Hyun, Park Shin Hye, Park Bo Gum, Park Bo Young, Seo In Guk, Go Ah Ra, Seo Ye Ji, Sung Dong Il, Son Ye Jin, Lee Soo Hyuk, Jang Geun Suk, Choi Jin Hyuk, Seo Kang Joon, Jo Jung Suk, Lee Tae Hwan, Kim Bum.

Jegyzetek

247 hozzászólás