#meetoo

Ascyra 

Nagyon sokat gondolok Kevin Spaceyre. Komolyan mondom.
Emlékszem, anyukám, amikor én még tizenéves voltam is úgy hivatkozott rá, ha róla beszéltünk, hogy: a kedvenc színészed!
Azonnal rávágtam, jaaa, hogy ő?

Azóta nagyon sok idő eltelt, és az egyetlen kedvenc színészem mellé még felsorakozott vagy száz, de közöttük egyetlen egy sincs olyan, akihez ennyire „hűséges és lojális” lennék. Talán Angelina, de ő más kategória.
Maradjunk Mr. Spaceynél.
Mr. Morgan youtube-on található, igazán mélyre hatoló és egyenes interjúja engem nagyon megcsapott most. Csendben néztem, eszembe sem jutott szótárazgatni a nem értett szavakat, de semmi egyéb más sem jutott eszembe, míg néztem őket.

Hogy Mr. Spacey ragadozó? Véleményem szerint?
– Nem tudom. és Whatever.
Hogy helyénvalónak érzem a fenti mondatot?
– Nem, mert ha az, akkor olyan ember pártjára állok, aki súlyos, számomra ráadásul kritikán aluli bűncselekményt követett el.
Hogy érdekel engem ez az egész sztori annak tükrében, hogy Kevin Spacey nekem a legeslegelső volt, és még mindig a kedvenc színészem és ujjongok, ha esetleg olyan helyen látom filmben, youtube vidben/bárhol, ahol nem emlékeztem rá/nem láttam még?
– Nem, nem érdekel.

Én akarom, hogy ő visszatérjen. Az emberek megbékéljenek vele, hogy ő egy zseni, ami a színjátszást illeti. Hogy egy szomorú és jelenleg elég meggyepált antihős, akinek színpadon a helye.
Nekem nagyon, de nagyon az az érzésem, hogy az egyébként részemről üdvözített #meetoo mozgalom egyik szerencsétlen bűnbakja lett, és leginkább példát statuáltak vele.
De igazából én sosem fogom megtudni, hogy valójában mi történt. Ha visszaengedik, biztos, hogy lesz bennem kétely, életem végéig: helyesnek érzem, hogy támogatom? Helyesnek érzem, hogy hiányzik? Egyáltalán helyes, hogy még mindig szeretem? :)

Jöjjön vissza. Remélem lesz még lehetősége. Én boldog lennék. Félre tudnám tenni a kételyeim arra az időre, amíg színészkedni látnám.

A rendkívül őszinte, részemről nagyítóval megvizsgált interjú itt megtekinthető.
A testbeszédét és arcjátékát figyelve nagyon sok esetben rajta lehet kapni, hogy megróbál játszani. És a legtöbb esetben pedig csak egy meggyötört, kissé kétségbeesett, tanácstalan és magányos öregembert láttam.
Akin nekem bizony megesett a szívem.

https://www.youtube.com/watch…

Kapcsolódó művészek: Kevin Spacey

4 hozzászólás