Ascyra  értékelése

Ennek a filmnek különös története van az én filmes múltamban. Még a kilencvenes években, mikor Depp egyik legnagyobb rajongója voltam – nyilván akkor még nem a tehetsége vonzott annyira – természetesen láttam ezt a filmet. Már akkor is sikk volt utálni Theront, merthogy keresve is nehezebb tehetségesebb, és gyönyörűbb nőt találni a celebvilágban. Ez a film mégis megszerettette velem. Erősebb ő bárminél, ha az irigységet egy filmmel simán át tudta lendíteni örök elismeréssé.
Arra emlékszem, hogy akkor is az éjjeli filmnézéseket kedveltem a leginkább. Amikor csend van – képzeljetek el egy nyári éjjelt valahol vidéken, ahol vágni lehet a csendet éjjel 1-2 óra környékén. Akkor a legjobb ilyen filmeket nézni – konkrétan a zsigerekig és még tovább hatol. Egy szó mint száz, akkor ez annyira betalált nálam, annyira féltem tőle és annyira odavoltam, hogy úgy döntöttem, hogy meg fogom nézni hamarosan ismét. Azóta több, mint 15 év eltelt, de nem bírtam magam rávenni, hgoy megtegyem.
A 15 év, bizony, nagyon hosszú idő, és az akkori zsigeri rettegésem mosolygós kíváncsisággá fajult. Szembe jött velem valamelyik nap, úgyhogy úgy döntöttem, hogy eljött az ideje újra megnézni és végül, most már felnőttként, több ezer filmmel a hátam mögött igazi kritikusként végignézni. Tudtam, biztos voltam benne, hogy nem lesz rám akkora hatással és inkább fejcsóválva fogom majd méltatni, hogy… : te jó ég, mit ettem én ezen.
És a meglepetés az embert igencsak pofán tudja vágni.
A történet csattanója, hogy nemcsak, hogy felidézte bennem aztafajta rettegést, de most már látom Theron és Depp igazi értékét és színészi játékát, döbbenetes tehetségüket és ami nagyon ritka filmeken: a közöttük történő, egyenrangú, bajtársias kollegalitást.
Két professzionális színész, egy színpadon és nem a rivalizálást veszed észre, hanem a gonosz és a jó játékát, olyan, mint a jin meg a jang és csodálatos ez az összhang kettejük között.
Ez egy különleges, egészen rendhagyó film, amire az ember nem azt mondja, hogy jó.
Azt mondja rá, hogy maradandó. Mert én biztos vagyok benne, hogy aki ezt egyszer látta, biztos, hogy nem felejti el többet. Sokan nagyon lehúzták, és bennem ez elemi zavarodottságot kelt, mert… én mit látok benne mást, ők mit nem látnak benne. Mit túlzok el és más mit értékel benne alul? Hogy lehet, hogy nem ugyanazt látjuk? (Közben pedig ez a világ legtermészetesebb dolga).
Rendkívüli hatással volt rám ismét, megint napokig ez fog a fejemben járni.
A zenéje, a színészi játék, az alaptörténet – mind az a bizarr, miazmás és rendkívül kellemetlen, agyat és gyomrot is megtépázó, örök kérdés.
Mi van, mi lesz, ha nem jóindulatúak? Komolyan mondom, hogy frigóba vágta a lelkem.
Órákba fog telni míg felmelegszem. Iszonyúan jó film – nagyon sok szempontból – ajánlom, melegen.