Röfipingvin  értékelése

Ebben a sorozatban pont az a jó, hogy oly sokban eltér az anya-sorozattól. A készítők nagyon jól tudták, hogy nem fogjuk még egyszer olyan jóízűen elfogyasztani ugyanazt, így új nézőpontokat, karaktereket, kapcsolatrendszereket és dinamikát tálaltak nekünk. És nagyon jól! Nem jut eszembe hasonlítgatni és így ez a faktor nem is ront az élményen.
Nem tíz pontos sorozat, de nem jár messze tőle.
Ráadásul most pont jól fog jönni egy kis eredeti TWD!

2016. 10. 16. 2. évad után

Hát, hát…
Egy picit kopott a varázs, picit nagyon belassult, és túl hosszú volt bizonyos drámák felvezetése. Valamint a legnagyobb bajom, hogy annyira, de annyira nem jön be Kim Dickens (Madison), hogy legszívesebben tekertem volna az ő jeleneteit. A semmi mimikájával, és nagyon átlagos hangjátékával nem jön át nekem az átalakult moralitású, badass anyatigris karaktere. Vele ellentétben viszont a „férje”, Cliff Curtis az utolsó három részben olyan, mint, akit hirtelen beoltottak az így kell színészkedni, $@!#% -oltóanyaggal. A Chris-szel történtek – ha tényleg az történt, amit mutattak nekünk –, ha nem is itt volt az ideje dolog volt, de az ő karakterfejlődése valamilyen szempontból indokolt ilyesmit… spoiler.
Aki miatt igazán megéri nézi a sorozatot az Stannis Baratheon Jr Frank Dillane. Ő olyan meglepetés, és olyan pillanatai vannak, hogy csak kerekedik a szemem. Az ő sorsára igazán kíváncsi vagyok, pláne, amilyen függővéggel lett vége a 15. résznek krákogkrákogkrákognegankrákogkrákogkrákog.
Viszont sajnos az kevés, ha az embernek egy karakter sorsa az érdekes, közben meg még vannak vagy számol öten, hatan. Így fájó szívvel ugyan, de két csillag mínusz. Aztán majd meglássuk, hogy mit hoz a harmadik évad.