Nehéz dolga lehet annak a pályakezdőnek, aki szülei hivatását kivánja folytatni. Hát még mekkora lelki teher lehet számára, ha tudja, szülei milyen nagy sikereket értek el szakmájukban. Úgy látszik azonban, nem mindenkit nyom agyon ez a valóban nagy tehertétel. Böszörményi Zsuzsa rendező, akiről… [tovább]
Nehéz dolga lehet annak a pályakezdőnek, aki szülei hivatását kivánja folytatni. Hát még mekkora lelki teher lehet számára, ha tudja, szülei milyen nagy sikereket értek el szakmájukban. Úgy látszik azonban, nem mindenkit nyom agyon ez a valóban nagy tehertétel. Böszörményi Zsuzsa rendező, akiről mindenki tudja, hogy Gyarmathy Lívia és Böszörményi Géza gyermeke, megbirkózott ezzel a gonddal. Ennél lényegesen nehezebb feladatokat is meg kellett oldania, hogy egyáltalán leforgathassa első filmjét, a Vörös Colibrit. Anyja, Gyarmathy Lívia mesélte, hogy csodálta leánya energiáját, melyet a film költségvetéséhez hiányzó pénz összeszedésére áldozott.
A Vörös Colibri főcímlistája úgy fest, mint egy olasz-magyar koprodukcióé. Olasz nemzetiségű a társíró, az operatőr, és a főszereplők egy része. Csak a története hamisíthatatlanul magyar, vérbeli rendszerváltás utáni história. Van benne taxisként pénzt kereső elvált nő, aki egyedül neveli a gyermekét, Magyarországot ugródeszkának tekintő ukrán balett-táncos, aki mindenáron Párizsba szeretne kijutni. Tipikus élethelyzetek a kilencvenes évek első feléből, amikor úgymond mindenki kezébe vehette saját sorsának intézését, csak éppen a körülmények nem voltak alkalmasak akár a művészi, de még az emberi önmegvalósításra sem.
Böszörményi Zsuzsa filmje szép nemzetközi sikert aratott. Ám a figyelemkeltő kitüntetéseknél érdekesebb az a tény, hogy két női rendező (lásd még Fekete Ibolya: Bolse Vita) készítette a rendszerváltás utáni idők társadalomlélektani szempontból legérzékenyebb alkotásait. Talán nem véletlenül. [bezár]
