Várólistára tette 4


Kiemelt értékelések

alexakarola 

Nem tudom, hogy minden feltétlenül igaz-e a filmben (valószínűleg sosem tudjuk meg), de szerintem egyértelmű, hogy van benne igazság.
Ezt a részt inkább általánosságban gondolom:
Annyira szomorú, hogy ilyen világban élünk, amikor nem lehet tudni, hogy mi az igazság, már mindent igazolnak, annak az ellenkezőjét is. Egyáltalán nem csodálom, hogy az emberek birkák, nagyon nehéz nem annak lenni a mai világban. Sajnos nagyon sok rossz dolog, korrupció van ma (is), amit a legtöbben nem akarnak elhinni, de miért is akarnák? Miért feltételezné az ember azt, hogy sok témában eddig egész életében hazugságban élt? A kormány, a hírek stb. hazudott neki és mindenki másnak? Pedig sajnos biztos vagyok benne, hogy vannak ilyen dolgok. De ezeket az ember nehezen hiszi el, sőt a legtöbben tagadják és támadó üzemmódba kapcsolnak, ami teljesen érthető. Ez egy normális válaszreakció, mert egyszerűen felfogni azt, hogy amiben eddig biztos voltál és hittél az mégsem úgy van, ez egy szörnyen nehéz dolog, sokan szerintem erre nem is képesek.
Na, de elég az általános fecsegésből, a filmről is írok pár sort.
Azzal teljesen egyetértek, hogy jóval több beteget diagnosztizálnak a COVID-19-el, mint amennyien valójában abban hunynak el. Ahogy ez el is hangzott csak azt nézik, hogy a halálakor koronavírusos volt-e, de azt nem, hogy vajon abban is halt-e meg. Magyarországon is hasonló a helyzet, hiszen itt is sokáig megtiltották, hogy a koronavírusos betegeket felboncolják, hogy megállapíthassák, hogy tényleg abba haltak meg vagy sem. Mondta, hogy a kórházak (nem tudom, hogy csak egy szövetségi államban vagy egész Amerikában) bizonyos összeget kapnak, ha koronavírusos betegük van és háromszor annyit, ha lélegeztetőgépre is rakják. Szomorú, de sajnos biztos vagyok benne, hogy ezt sok intézményvezető kihasználta és már csak azért is rámondta pár betegre, hogy neki is koronavírusa van, hogy megkaphassa a pénzt. Szomorú, hogy egy ilyen pénz orientált világban élünk, de sajnos ez a valóság.

Pozitív, hogy több forrás volt benne, orvosok felszólalásai, akik azért valljuk be sokkal megbízhatóbbak, mint Bill Gates, aki a világ egyik leggazdagabb embere, nincs orvosi végzettsége és olyanokat jelent ki, hogy „minden egyes embert be kell oltani, hogy az egészséges állapotot visszanyerjük”.
Egyébként nem tetszett, hogy nagyon sok témában ejtett el mondatokat, de nem igazán fejtette őket ki (oké, nem volt rá idő) és valahogy kicsit így önmagában nem igazán áll meg, nem eléggé érthető. Kiegészítésként a témában jó, de önmagában valakinek csak ezt megnézni, aki egyáltalán nincs benne a témában, nem tudom, hogy mennyire hasznos, vagy jobban megfogalmazva, mennyire jó ez legelső, bevezető videónak a témába.


Hasonló filmek címkék alapján