Értékelések 52

GinaFilmes

Nem rossz. Számomra egyszer, hosszú idő elteltével talán újra megnézhető. A dalok szépek, de maga az animáció és a történet engem nem fogott meg.

rencsi0325

Az egyik kedvenc gyerekkori filmem volt és csak felnőttként értettem meg, hogy milyen mély mondanivalója van.
Az indiánok már egy gyűjtőfogalom, és minden amerikai kontinensen élő bennszülöttet értenek alattuk, egészen azóta, hogy Kolumbusz Kristóf elérte Amerikai partjait. Az ő térhódítását Hitlerével hasonlítják össze a ma is élő indián leszármazottak, hiszen bizonyos adatok szerint a telepesek megérkezésével 80-90%-kal csökkent a számuk az indián lakosok irtásának következtében.

Pocahontas egy gyönyörű bennszülött indián lány, aki törzsével éli békés életét Amerika földjén. John Smith pedig egy angol telepes, aki Londonból érkezvén csapatával az aranyat keresi. Ennek a két embernek a találkozása két teljesen különböző kultúrát hoz össze, és mutat rá arra, hogy az ellenségeskedésnek, a háborús indulatoknak sokszor nagyon rossz vége van.
Nagyon szeretem benne a zenéket, és első Disney szerelmem is John Smith volt :)
Természetesen kellenek a vicces és elragadó mellékszereplő k, mint például Mikó a mosómedve, Flint a kolibri, Percy az angol mopsz és a csodálatosan bölcs Fűzfaanyó.