Várólistára tette 2


Kiemelt értékelések

Chriss 

Én először a mozifilmet láttam. Ekkor még nem tudtam semmit a mangáról és az anime filmekről és a sorozatokról. Aztán a Netflixen megláttam a Ghost in the Shell legújabb animációját, és gondoltam, belevágok. Nagyon érdekesnek találtam ezt a világot, ahol már szinte mindent a mesterséges intelligencia irányít. Kicsit félelmetes ez a jövőkép. A 9-es alakulat tagjai szimpatikusak voltak, Tachikomát is imádtam, a seiyuuk kitettek magukért, olyan cukira sikerült mindegyik intelligens tankocska. Ha kedvencet kell választanom, akkor az Ezaki Purin. A félénk kis zseni okozott épp elég meglepetést. Szegényben bízhattak volna jobban a társai. A történet két évadon át ível, és mélyen belenyúl a lélektanba is. George Orvell 1984 című művének eszméje is végigvonul a sorozaton, és elgondolkodásra késztet. Tehát az akción, kiborgokon és lövöldözésen kívül mondanivalót is kapunk a történettől. A zenéje nagyon jó, és nekem a CGI-al sem volt semmi bajom. De ahhoz, hogy teljesen képbe kerüljek, elkezdem az alapoktól :)


Folytatása

Összehasonlítás

Páncélba zárt szellem SAC 2045


Hasonló filmek címkék alapján