Az izlandi vikingek ráleltek Amerikára a 9. században, de mint Oscar Wilde mondta, volt ízlésük ahhoz, hogy elhagyják. Ezer év múltán az amerikaiak a II. Világháborúban megszállták Izlandot, és a háború után is fenntartottak egy katonai bázist. Kivonultak a fővárosból, de barakkjaikat ott… [tovább]
Várólistára tette 5
Kiemelt értékelések
Eredetileg az azonos című 2010-es filmet kerestem. Nem találtam, viszont ennek tetszett a leírása, ezért megnéztem. Megérte, szerintem tökéletesen sikerült át adni az alkotóknak azt a hangulatot, életérzést amit ott akkor ezek az emberek megélhettek. Még ha nem is feltétlenül, egy az egybe valós történetet mesél el, rengeteg hasonló életút játszódhatott le. Tehát nekem tetszett.
Ez nem az a csodaszép Izland, ahogy a katalógusban látni. Ez az 50-es évek Izlandja, amit miután megszálltak az amerikai katonák, hátrahagytak, hogy aztán a lepusztult barakkokban nyomorogjon az izlandi szegénység. Inni szeretnek és rock 'n' rollról meg Amerikáról álmodozni, vajon sikerül-e valakinek kitörni a nyomorból. Elég dark komédia, lehet azért rajta mosolyogni is. A főszereplő amúgy mostanában inkább rendezőként szerepel a köztudatban.