Értékelések 2

danlin 

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Jó kis sorozat volt tele ravaszkodással, intrikával, fordulattal, így végig fenntartotta az érdeklődést.
Jiang Xue Ning hatalomra vágyott, ő akarta lenni a császárnő, ám ehhez át kellett gázolnia másokon, ki kellett használnia a barátait. Elérte, amit akart, de csak rövid időre, és a vég nem volt kellemes. Ezért amikor halála után újra 18 évesen találja magát, elhatározza, hogy elkerüli az előző sorsát: nem lesz császárnő, lehetőleg be se kerül a palotába. A sors azonban másként akarja, van, amit nem lehet megváltoztatni, és Ning újra a veszélyes palotában találja magát, de ezúttal nem a hatalom a célja, hanem hogy megvédjen másokat.
Bai Lu nagyon jó a Ning féle karakterek szerepében, egyszerre kemény és lágy, intelligens, de ha kell érzelmes. Ning nem volt jó ember, de másodjára már sokszor a jóakarat vezeti, igaz helyenként felbukkan a önvédelemből elkövetett ravaszság. Előző életében kevés emberhez kötődött, most viszont új eséllyel talál igaz barátokra.
A szerelmi szál nem egyszerű, persze a befutó nyilvánvaló, vigyázat spoiler: a másik főszereplő lesz. A boldog párkapcsolatot nem egyszerű megszerezni, és kezdetben Ning se értette az érzéseit, hisz előző életében és most is három férfivel komoly kapcsolata: a gyerekkori barát (akit egykor elárult, most pedig azon van, hogy megmeneküljön), a tisztességes hivatalnok (akit korábban kihasznált, most pedig tisztel, hisz a férfi többször segített neki) és persze titokzatos tanítója (aki a halálát okozta egykor, most pedig állandóan össze akadnak a közös ellenségek miatt). Három csodás férfi, más-más típus, de mindegyik valamiben kiváló, és mindannyian (a végére) szerelmesek lesznek hősnőnkbe.
A történet elég szerteágazó: kapunk bepillantást a császári udvar és hárem életében, a politikai harcokról, két család harcát a hatalomért, egy lázadó ügyeskedését a trónra és egy kis külpolitikát. Xie wei múltja húsz évre megy vissza, Ning pedig helyenként kétszeresen meséli az eseményeket. Ettől függetlenül jól követhető, főleg mert a rosszfiúk (meg rosszlányok) már az elején egyértelműek.
A mellékszereplők között volt jó pár nagyon szimpatikus, mint Fangyin, Xie Wei baráti köre, a Yan család. Más szereplőktől a falra másztam, Ning anyja többször próbára tett, de az apja és nővére nyújtottak némi kárpótlást. A pszichopata, hatalomőrült család minden tagja kiakasztó volt, az ember csak várta, hogy kiírják őket.
Hőseink sok kaland és szenvedés után megkapták a happy endet. Nyilván voltak áldozatok, egyet különösen sajnálok, de mivel néztem már olyan sorozatot, ahol mindenki meghalt, ahhoz képest határozottan kevésbé tragikus sorsot kaptak e sorozat szereplői. A gonosz család minden tagja megfizetett bűneiért, és Ningnek sikerül egy jobb életet nyernie.

csancs 

Szeretem a visszautazós történeteket, ahol a főszereplő visszatér a múltba helyrehozni a hibáit. Ebben a sorozatban egy ambíciózus császárné tér vissza a fiatalkorába, és megpróbálja megváltoztatni a szerettei sorsát, akiknek előző életében sok szenvedést okozott. Nem könnyű a dolga, mivel számos ember igyekszik tönkretenni a tervét.

Ahhoz képest, hogy 38 részes, meglepően kevés volt benne az üresjárat, végig le tudott kötni az izgalmas sztori. Ehhez persze hozzájárult a nagyon jó színészválasztás is. Bai Lu-tól ez volt az első sorozatom, és megállapítottam, hogy nem véletlenül nagy név a kínai színésznők között. Zhang Ling He-t eddig csak pozitív szerepekben láttam, de itt bebizonyítja, hogy jól áll neki a manipulatív mastermind szerep is. Sőt, creepy skizofrén őrült is tud lenni.

A sorozat háromnegyedéig nagyon élveztem, azután viszont a főszereplők közti szerelmi szállal voltak komoly gondjaim. Nem tudok olyan kapcsolatnak szurkolni, ahol a férfi spoiler! Ning egy előrelátó, okos nő, aki gyorsan átlát az embereken. Mégis miért választaná ezt a traumatizált, érzelmileg labilis férfit, mikor ott van kettő másik potenciális társ számára, akik szeretik és minden szempontból jófiúnak minősülnek?? Ning sokáig érezte is, hogy valami nem okés a férfival, hiszen spoiler Az utolsó részben felcsillantották kétszer is a reményt, hogy spoiler. Áhh, de mérges voltam, hogy nem így végződött! Az viszont tetszett, hogy az utolsó részben megmutatták, hogy a szerelem önmagában nem tudja meggyógyítani a lelki sérüléseket, szorongásokat. Ezek ugyanúgy megmaradnak. Durva volt látni, hogy spoiler.

Szóval számomra ez nem volt happy end. De a jó kis palotai intrikák és politikai játszmák miatt érdemes volt megnézni.