Mahabharat (2013–2014) 0% 0★

Krishna: Az út, amit az apa már kitaposott, ismert számára. Tudja, hol van árnyék és hol van napsütés, ezért úgy hiszi, a fiának is azt kellene járnia. Ez minden szülő vágya, és valóban nemes gondolat. Csakhogy három kérdést mindig elfelejtünk mérlegelni. […] Az első: Nem változik idővel minden út? Sosem hoz az idő újabb kihívásokat? Akkor az idő múlásával hogy juthat haszonhoz az új generáció? A második: Amilyen a szülő, olyan a gyermeke? Igen, az erkölcsi elveket a szülőktől tanulja, de a belső képesség… A belső képességet az istenektől kapta. Biztos, hogy az út, amin az apa megtalálta a sikerét, az, amin a fiú is boldog lesz? Három: Nem hasznos az életben a küzdelem és a kihívás? Az új kérdés nem nyitja meg új válaszok kapuit? Megfosztani a gyereket a küzdelmektől és kihívásoktól, az új kérdésektől, hasznos vagy káros számára? Helyesebb lenne a gyermek személyiségét fejleszteni, és nem a jövőjét formálni. Ahelyett, hogy eldöntjük az útját, tudással és önbizalommal kéne felruházni az új konfliktusokkal szemben.

Pandu: Én szolgálója vagyok a bátyámnak, és megfogadtam, hogy mindhalálig az leszek! Tudok állni az oldalán, de nem a helyén!

Radha: Először felbosszantasz, aztán ártatlan tekintettel kérdezgeted, haragszom-e. Miért kell olyat csinálnod, amiről tudod, hogy haragszom érte?
Karna: De… én Adirath fia vagyok, Anyám. Meg kellett mentenem azt a fiút, nem igaz?
Radha: Én meg menthetlek téged apád szigorától!

Adirath: Mit gondolsz, ha versengsz a királlyal, az örömet okoz neki? Jobb íjász vagy bármelyik ksatriyánál, szerinted ez boldoggá teszi, vagy feldühíti majd? Már annyiszor elmagyaráztam neked… egy szekérhajtó fia vagy, viselkedj a helyzetednek megfelelően! A képességeid nem fogják megörvendeztetni a királyt. A hűséged igen.
Karna: Nem apám! A mi királyunk nem ilyen! És nézz a királynő arcára, annyi szeretet van benne… Radha anyámra emlékeztet.

Pandu: A nő fejdísze a férjét szimbolizálja. Azért hordja a fején, hogy jelezze, a férfié a legmagasabb pozíció az életében. *Kunti elfordítja a fejét* De én személy szerint nem kedvelem ezt a hagyományt. És a szeretetem és a bizalmam jelképeként szeretném ezt odaadni neked. *megpróbálja a hajába tűzni a fejdíszt* Bár a hajadat kezelni nehezebbnek tűnik, mint egy nemzetet irányítani.

Gandhari (Dhritarashtra vakságáról): Én nem tekintem a férjemet hiányosnak. Fel sem merül bennem, hogy kevesebb volna mint más! De kicsit különbözik a többiektől. Hogy igazi társa legyek, el kell fogadnom azt, ahogy ő él.
[…]
Satyavati: A feladat, hogy megismertesd a világ látványával, a tiéd lenne, Gandhari!
Gandhari: Üdvözletem önnek, Királynő. De ezt a feladatot egy szolga is el tudja látni. De megérteni az érzéseit csak egy hozzá hasonló képes.

Dhritarashtra: Mit gondolsz te rólam? Hogy vak emberekkel teli udvarra vágyom? Hogy miután király leszek, megparancsolom, hogy mindenki fedje be a szemét? Amit a legtöbb ember nem lát a szemével, azt én látom nélkülük. Hagyd abba ezt a színjátékot, vedd le azt a kendőt!
Gandhari: Ne! Ne kérj erre! Tudod, hogy aki megszeg egy esküt, annak a pokol lesz a sorsa!
Dhritarashtra: Ha az eskü miatt megtagadlak, akkor nem lesz pokol a sorsod?
Gandhari: Én úgy tudtam, segíteni a feleséget az esküje megtartásában a férj kötelessége.

Karna: Bocsásson meg mester! Az a bogár megmart, a vérzésem zavarta fel álmából. Kérem, ne haragudjon rám!
Parashurama: Milyen mély az a seb… iszonyúan fájhat. De te nem mozdultál. Szilárd maradtál. Ki vagy te?
Karna: Én… én a tanítványa vagyok, mester.
Parashurama: Lehetetlen! Nekem csak brahmana lehet a tanítványom. Az pedig biztos, hogy te nem vagy az. Brahmana nem képes így tűrni. Őszintén felelj nekem, ki vagy te!
Karna: Én… nem vagyok brahmana, mester. Egy szúta fia vagyok.
Parashurama: De azt állítottad, brahmana vagy. Hazudtál nekem? Becsaptál?
Karna: Egész életemben szégyellnem kellett az igazságot! Ha megmondtam volna, hogy nem brahmana vagyok, hanem szúta, akkor csalódottan távoztam volna!
Parashurama: Ostoba! Hatalmas hibát követtél el. Ha megosztottad volna velem a bánatodat… akkor mindenképpen jó tanítóhoz küldtelek volna. Karna, én nem a kasztod, vagy a származásod szerint ítéllek meg. De volt egy fogadalmam, hogy csak brahmanákat tanítok. […] Ha igazat mondtál volna, ha az igazak útját járod, az mindig hasznodra válik. Karna, hogy felejthetted el, hogy a hazugság, az erőtlen elmével jár együtt? Nincs olyan képzés a világon, ami a gyengének sikert hozna. Egy sem. Ahogy a fák levelei lengedeznek a nyári nap hevében, de elszáradnak télen, úgy, Karna, a gyenge tudása nem állja ki az idő próbáját. Nem átok ez rajtad fiam, csak a valóság. Ez az élet igazsága. Az életed egy pontján eljön majd a nagy próbatétel pillanata, és abban a percben cserben hagy majd minden tudásod. Elvész. Nem veszed hasznát.
Karna: Parashuram uram… sajnálom… hogy nem tudtam a nagylelkűségéről. A különbséget az ember teszi, nem az istenek. Sajnálom, hogy ezt nem értettem meg. […] A csalódásból fakadó szavakat én kegyként fogadom el, mester.