Gintama: The Final (Gintama - film 4.) (2021) 94% 5★

Ez nem feltétlen csak a fim értékelése, inkább próbálok lezárni egy korszakot. Anno a Porori-hen előtt értem be a sorozatot. Teljesen random kezdtem el nézni, és nem is sejtettem mekkora kedvenc lesz. De már az első két (amúgy filler) rész is teljesen beszippantott, és ez részről részre csak erősödött. Voltak benne olyan arcok, ahol alig kaptam levegőt a röhögéstől. Egyszerűen nem tudtam abbahagyni a nézését, így éjjel próbáltam csendben megfulladni, nehogy felébresszek valakit. Voltak benne olyan arcok, amiket az izgalomtól remegve vagy éppen fangörcsben fetrengve néztem. És olyanok is, ahol alig kaptam levegőt, már nem a nevetéstől, hanem a sírástól. És olyankor is közbejöttek olyan elborult jelenetek, ahol sírva röhögtem. Ez a film is ilyan volt.
Már az elején bedobnak minket a mély vízbe, de kapunk egy-két ezüst gömböt, hogy azért ne merüljünk el. A Z generáció rögtönzött flashbackjét tekinthetjük meg Son Goku, Vegeta és Yamcha főszereplésében megspékelve egy kis Astro Boy előtti tisztelgéssel, hogyan is jutottunk el a film történetének valódi kezdetéig. Ez a film leginkább Gintokiról és Takasugiról szól, ők kapják a legtöbb képernyőidőt, és mindenki más legfeljebb mellékszereplőként tűnik fel benne. Imádom mindkettőt, úgyhogy annyira nem bánom, viszont azért sajnáltam, hogy ez Katsurára is igaz, azért mégiscsak ő is Shouyo tanítványa volt, de a közepe után már teljesen háttérbe szorul és csak ObaZ-t láthatjuk, de bárcsak ne látnánk xD A drámai részek után és közben továbbra is hozza a Gintamára jellemző elborult humort. Bármikor újra tudnám nézni, és szerintem fogom is. Még mindig nem tudom elhinni, hogy ezzel vége van a történetnek. Nem akarom elengedni a karaktereket.
Imádom a főszereplő triót, Gintokit, Kagurát és Shinpachit. Sadaharut nem lehet nem szeretni. Imádom a régi négyes együtt és külön is – bár Gintoki, Katsura, Takasugi és Sakamoto együtt a legütősebbek. Katsura az egyik személyes kedvencem is, Akira Ishida zseniális ebben a szerepben, és ha Katsura feltűnik, mindig vagy hatalmas nevetésre vagy pedig valami nagyon menő jelenetre lehet számítani. Rengeteg karakter nőtt benne a szívemhez, igazából könnyebb lenne felsorolni, hogy ki nem, de a fentieken kívül Kamui, Tama, Otae, és a shogun is örök kedvenc. És persze a Shinsengumiról se feledkezzünk meg, Kondo, Hijikata és Sogo szintén nagy favoritok. A sorozat zenéi is zseniálisak, főleg a SPYAIR, a Burnout Syndromes, CHICO with HoneyWorks és a Does számai lettek hatalmas kedvencek, de a többit is nagyon szeretem,több közülük csengőhangom is volt sokáig. Az endingek közül a Giniro no Sora (opening 3), a Donten ami miatt a Does iránti rajongásom elkezdődött, érdemes megnézni a Gintoki és Hijikata seiyuujai által énekelt feldolgozást is (opening 5), a Sakura Mitsutsuki (opening 13), a Know Know Know (opening 17), a Kagerou (opening 18), a Katte ni my Soul (opening 20), és az I Wanna Be (opening 21). Endingek terén a kedvenceim a Mr. Raindrop (2. ending), a Shura (5. ending), az Acchi Muite (26. ending), a Hana Ichi Monme (29. ending) és a Hikari Shoumeiron (30. ending).
Az itteni rajzolás kicsit másabb, mint az eddigiek, de tagadhatatlan, hogy jól áll a mozi a Gintamának. A külföldi nézőknek azért kevésbe, mert várhattunk még vagy fél évet a megnézésére, de megérte. Az elején a Dragon Ballos rajzolással majdnem levittek az életről, egyrészt a szereplők kinézete miatt (sorry, sosem bírtam a rajzolását, főleg ha emiatt pl Katsurából csinálnak egy szögletes fejűt…), másrészt pedig a röhögéstől, mert azért tudtam értékelni a poént. Az elején nagyon zavart, hogy Gin-san más mintájú ruciban flangált, de szerencsére drasztikus körülmények között gyorsan egyesült a megszokott viseletével. A zenék is jók voltak, amikor felcsendült a Shinsengumi aláfestője kirázott a hideg, a seiyuuk is hozták a szokott színvonalat, még a mangaka-gorilla is cameózott egyet a stáblista után. Méltó lezárása volt a történetnek, de fáj elengedni a sorozatot. Szóval most a Dontent hallgatva elmegyek sírni.

Tényleg vége az egésznek? Nincs tovább? Gintoki és a Yorozuya története lezárult? Ezek a gondolatok forogtak körbe-körbe a fejemben, miután megnéztem a filmet. Merthogy nekem a Gintama egy mérföldkő volt. Néhány nap híján 4 hónapig néztem, pedig faltam a részeket szerintem ez volt a leghosszabb sorozatom eddig. Mivel nincs többévnyi animés tapasztalatom, ezért féltem, hogy semmilyen paródiát vagy utalást nem fogok érteni, ezért egy ideig csak kerülgettem, mint macska a forró kását. Életem egyik legnagyobb hibáját követtem volna el, ha nem kezdek bele, mert lassan a kedvenc animesorozatom lett. a Fullmetal Alchemist: Brotherhoddal megosztva, az ezüst hajú főszereplőnek az arany hajú mellett a helye (aki nem Kintoki, hanem Edward Elric) XD Szinte minden szereplőt jól a szívembe zártam, hogy ne szökhessenek el onnan. A kedvencem persze, hogy Gintoki lett a másik két Yorozuyással, Shinpachival és Kagurával együtt. Katsurát is gyorsan megszerettem az összes bolondságával együtt. A Shinsengumi tagjainál kellett egy kis idő, mire megkedveltem őket, és Otae stílusát is meg kellett szokni. :) Voltak olyanok, akik nem szerepeltek annyira sokat az elején, ezért később (de nem kevésbé) tudtam kötődni hozzájuk, ilyen volt Takasugi és a Kiheitai többi tagja, Sakamoto, és Kamui is. És most a legvégén Shoyo is bekerült a kedvencek közé.
A humor rögtön az első részekben megnyert, ahogyan a komoly részek is később. Rengeteget nevettem, sokszor folytak a könnyeim tőle, sokszor meg pont, hogy a bánat miatt sírtam. Mivel sokszor este néztem a részeket, számos alkalommal az éjszakába is átnyúlt a sorozat nézés, ilyenkor meg kellett próbálnom némán sírni vagy nevetni, ami a Gintama nézése közben szinte lehetetlen. Ha a fentiek nem lennének elegek ahhoz, hogy a kedvenc animém legyen akkor a listához hozzáadom a zenéket, amik konkrétan kilóra megvettek engem. Ami sokat jelent. Akit érdekel, az megtalálja az ömlengésem a Spoiler jelzés alatt :) spoiler Ezek mellett Gintokiék miatt éreztem először, hogy jó lenne tudni valamennyit japánul.
Inkább nem időzök tovább a sorozatnál, mert sosem lesz vége az értékelésnek, szóval következzen a lényeg!

Dragon Ballos bevezető engem őszintén szólva idegesített lehet jobban tetszett volna ha ismerem az animét, úgyhogy csak vártam, hogy vége legyen (bár érdekesen néztek ki a szereplők XD).
Gintoki „konyharuha” mintás ruhája annyira nem illett hozzá, könyörögtem az animék istenéhez, hogy kapja vissza a normál öltözetét. A kívánságom teljesült, bár érdekes módon, mert hát Sadaharu elég érdekesen üdvözölte szegény Gin-sant. spoiler Gintoki minden porcikája olyan szeretetet sugárzott, amikor Kagurára és Shinpachira nézett, öröm volt nézni, hogy most nem rejtőzik álarc mögé. ♥
Annak nagyon örültem, hogy Takasugi nagyobb szerepet kapott, úgy érzem, most lehetett teljesen megérteni őt. spoiler
Shoyonak örültem, hogy vissza tudott jönni, spoiler és találkozott a fiatalabb Alkami Munkásokkal. Kedvenc idézetem tőle ebből a filmből való.
A film harmadik része azzal kezdődik, hogy Tama felébred. Sokan hagytak neki üzenetet, amiből adatot kreált magának, hogy milyen a jelen, és mi változott, amíg ő „aludt”. spoiler Mindenki próbál magának 1-1 percet szerezni a műsoridőből, hogy lezárhassa a történetét több-kevesebb sikerrel. Katsura kicsit félresiklott… Imádom őt de ez az ObaZ-s dolog…végleg megkattant :'D
Éés a zene…. a DOES megint ütős zenéket hozott, de ami mindent vitt az a SPYAIR Wadachija . A Semi-Finalben már imádtam a Wadachit, de ebben a filmben tanultam meg sírni rá. A Sakuramitsutsuki mellett ez a kedvenc Gintamás dalom.
Én nagyon sajnálom, hogy véget ért az egész, de boldog is vagyok, hogy nem hanyagolták el az egészet, hanem kapott egy lezárást a történet.
Mindenesetre reménykedem, hogy Sorachi még visszatér egy-egy különkiadás erejére.
Nem tudok elég hálás lenni, hogy rám talált a Gintama, szerintem nem fogok még egy ilyen animét találni.