Burn the Stage: The Movie (2018) 98% 13★

Ez csodálatos volt. Emlékszem, amikor valamelyik filmjük kijött nálunk moziban, én meg így néztem, hogy „és úristen ezt valaki megnézi…”. Ha tudtam volna… Már az első percben elsírtam magam.
Nagyon igaz, amit egy Youtube-kommentben olvastam (talán Tae egyik dalánál), hogy „csak könnyek tudják kifejezni az érzelmeimet”. Szavakkal nem tudom kifejezni, hogy mit jelent számomra ez a banda és a zenéjük. Pedig még csak három hete vagyok ARMY… Példaértékű a kemény munkájuk, az alázatuk, és az, ahogy törődnek a rajongóikkal. Sok előadó hajlamos úgy gondolni, hogy bármit csinálhat, mert a rajongók akkor is imádni fogják. Ők is nyugodtan tehetnék ezt, de mégsem teszik. Nem számít, mi van, ők ott vannak a rajongóiknak, és a legjobbat nyújtják, még akkor is, ha épp nem érzik magukat a topon. Egyszerűen ép ésszel nem vagyok képes felfogni, hogy bárki hogyan képes utálni őket. Eleve a haterök lényegét nem értem. Kinek van energiája olyannal foglalkozni, amit utál? Miért akar erre valaki egy percet is fordítani az életéből?… Persze azt értem, ha valakinek a zenéjük nem tetszik, mert hát nyilván nem vagyunk egyformák! De az üzenet, amit közvetítenek, sokszor rengeteg küzdelem árán, nagyon is fontos, és sokat elmond róluk mint emberekről. Nekem ez alatt a három hét alatt minden, amit velük kapcsolatban néztem és hallgattam, csak nevetést és örömöt hozott az életembe meg persze sírást, de a boldog félét :D.
Anyway, köszönöm ha végigolvastad az ömlengésemet *-* :D Jó érzés volt leírni ezt mind :)

Az azonos című rövid sorozatot is megnéztem már, és most, hogy még van free premium, mondom így estére fejfájás mellé pont jó lesz. És valóban!
Ez a film sokkal inkább arra hegyezte ki ezt a 2017-es Wings Tour behind the stage jeleneteket, hogy mit is éreztek a srácok (és sejtésem szerint még ma is sokszor így éreznek), ahogy elindult a turné és amikor a végére értek. Közben a „világ többi része” is felfedezte Őket, ami azért minimál nyomást simán jelent szerintem. (Aha, minimál, HAH.)

Szóval nem ez az első anyagom a srácokkal, egy csomó jelenetet ismerősként üdvözöltem a 10 perces válogatás videókból, csak akkor még nem tudtam, hogy egyébként a rengeteg nevetés mögött ennyi sírás is van. És az én EQ-m egyébként a nullával egyenlő, azért amikor Yoongi sírt, ott az én látásom bizony elhomályosult. Szeretem a vicces oldalukat, szeretem a disznó oldalukat (ennyi kaját, jézusom) és szeretem a komoly, alázatos oldalukat. Én sem régóta vagyok army (gyerekek, egy hónapja kezdtem, kereken!), de szerintem ez nem múló szeszély… köszönöm, hogy ezt a filmet láthattam, örök hálám mindenkinek, aki részt vett benne. Ehhez kapcsolódott az egyik kedvenc jelenetem, még az elején, amikor elmentek kajálni és RM köszönetet mondott a stábnak, hiszen „ők csak énekeltek és táncoltak”. Ezért szeretjük Őket.
(Ɔ˘⌣˘)(˘⌣˘)˘⌣˘ C)