Loki: – Kérem. Mondja, hogy az emberségemre akar hatni.
Stark: – Az volt a terv, hogy megfélemlítem.
Loki: – Akkor kár volt levetni a páncélt.
Stark: – Igen. Kicsit gallyra ment és magánál úgyis ott a végzet villámló botja. Kér egy italt?
Loki: – Nem ér el semmit, ha sérteget.
Stark: – Nem, nem. Fenyegetem. Nem kér? Bizti? Én iszom egyet.
Loki: – Már jön a Chitauri. Nem változtathatja meg. Mitől kéne félnem?
Stark: – A bosszúállóktól. Így nevezzük magunkat. Csapat vagyunk. A föld legjobb harcosai, ilyesmi.
Loki: – Igen. Volt szerencsém.
Stark: – Igen. Eltartott egy ideig, amíg összecsiszolódtunk. De vegyük csak számba. Ott a bátyja, a félisten…
Loki: – Ssssz…
Stark: – A szuperkatona, aki egy élő legenda és rászolgált a nevére, a pasi, akinek dühkezelési gondjai vannak, a gyilkos duó és Magának, öregem, sikerült felbőszítenie minden egyes tagot.
Loki: – Ez volt a célom.
Stark: – Nem túl elmés. Ha megérkeznek, és erre mérget vehet, elkapják.
Loki: – Ott van a seregem.
Stark: – Nekünk meg Hulk.
Loki: – Azt hittem, a fenevad meglépett.
Stark: – Nem érti a lényeget. Nincsen trón. Nem létezik olyan opció, hogy győztesen kerül ki. Lehet, hogy megjön a serege, lehet, hogy nem tudjuk legyőzni, de magát elkapjuk. Mert ha a Földet nem is védhetjük meg, tuti, hogy bosszút állunk!
Loki: – Hogy lesz a barátainak ideje rám, miközben magával harcolnak.
(Loki a botot Stark mellkasának löki, de az ARC minireaktor külső borításába koppan. Majd megismétli. Újra semmi.)
Loki: – Ez eddig bevált.
Stark: – Hát, van hogy nem megy. Férfiaknál előfordul. Ötből egynél.
Vasember: – És még valakit magára haragított. Phil-nek hívták!
