Várólistára tette 1


Kiemelt értékelések

Chriss 

Ezt a musicalt is muszáj volt betennem a kedvencek közé. :) Nomoto Hotaru igazán aranyos Usagi, a mosolya beragyogta a színpadot. És igen, ez már egy újgenerációs előadás volt, mind a látványon, mind a jelmezeken látszott a fejlődés. És nekem a dalok is tetszettek, mosolyogtam is olykor, mikor meghallottam, hogy bevágták az anime zenéjét, például amikor Sailor Moon Eternal Sailor Moon-ná változik. És a leköszönő dal most a Moonlight Denetsu volt, ami személyes kedvencem. Ez a történetszál azért tetszik, mert vicces is és drámai is, de olyan jól fenntarja az egyensúlyt, és a Dead Moon Circus akrobatái is igazi showt csinálnak nekünk. Öröm volt nézni. Ami kicsit furcsa, és erről már beszélgettünk is, hogy a fiú szerepeket nők játsszák. Ez Heliosnál még valahogy elment, de a Mamorut alakító Yamato Yuga túl nőies egy férfiszerepre. Én megcseréltem volna Haruka és Mamoru szerepét, mert Shiotsuki Shuu-nak olyan mély hangja volt, hogy totál passzolt volna szerintem. Ami még tetszett, hogy a szünetben kimentek Zirkoniáék bohóckodni a színpadra, bevonták a nézőket is, akik persze vevők voltak erre :) Érdekes még, hogy az itt tényleg annyira nőies, Plutot alakító Ishii Mikako is visszaköszön Mamoruként :) Egyébként tényleg szuper volt a koreográfia és a hangtechnika is, a színészek előtt le a kalappal, tisztességgel végigtáncolták és énekelték a több mint két óra adásidőt. Megnéztem volna ilyen fejlett technikával a Bandai musicaleket is a legelső csapattal :) De az új színészek sem maradnak le elődeiktől. A feldolgozás korrekt volt, sikerült felelevenítenem az animét, miközben pergett előttem a cselekmény. Bár rajzolt formában nem tartozik kedvenceim közé a Dream Arc, színpadi feldolgozás tekintetében az egyik legélvezetesebb pont a sokszínűsége miatt.


Folytatása

Összehasonlítás

Sailor Moon Musicals


Hasonló filmek címkék alapján