Várólistára tette 5


Kiemelt értékelések

kkata76 

Három fél órás történetből áll a film, ezeket csak az időpont, az éjjel 3 óra köti össze. Három film, három alműfaj. Az első The Wig klasszikus horror, nem is ad többet mint a megszokott filmek. Jól ismert kliséket vonultat fel, semmi különös.
A második, a Corpse Bride, már erőteljesebb film. Noiros hangulatú, lassú film, határokat feszegető, tabudöntögető téma. Jó volt, főleg a hangulata miatt, de a végkifejlet nem okoz meglepetést.
És akkor jön a harmadik darab: O. T. Vagyis Overtime (túlóra). Horrorvígjáték, ami azért érdekes, mert ha jó, akkor egyszerre nevettet és borzongat meg, furcsa hatást kelt a nézőben. Ez a film pedig remek volt. Mondhatni baromi jó! Hol nevettem, hol csak hápogtam, hogy akkor most mi van, úgy pörögnek a dolgok, hogy csak győzze az ember követni. A harmadik filmnél nyilván a készítők is érezték, hogy eltaláltak valamit, csináltak is belőle egy másfél órás filmet, O. T. Ghost Overtime címmel, amit biztosan meg fogok nézni.


Hasonló filmek címkék alapján