Katyesz értékelése


Katyesz

Nem volt rossz, de olyan szokásos sport film volt. Film létére viszont mindenki megkapta a maga kis történetét. Nagyon nagy drámázás nem volt benne, sem romantika. Két főszereplő szépen fejlődik végig.


Lélegzet nélkül (2013)

Lélegzet nélkül (2013)

Két fiú jelentkezik át egy sportiskolába, az egyik Woo-Sang, az országosan elismert úszó, aki egy kisebb botrány miatt kénytelen erre. Célja, hogy kijusson az olimpiára és természetesen megszerezze az aranyérmet. Nagyon fegyelmezetten és teljes erőbedobással küzd, hogy elérje célját.
Won-Il-t pedig egyenesen kirúgják korábbi iskolájából. Ugyan ő egy nagyon tehetséges úszó, de nem szeretne versenyezni. Inkább elhülyéskedik az új haverjaival.
Ők ketten már ismerték egymást gyerekkorukból, de sosem jöttek ki jól. A közös gyerekkori barát, pedig egy lány, akiért mindketten versenyeznek. Az egymás közötti rivalizálás hajtja őket előre.