Dr. Martin Ellingham, a sikeres londoni sebész kénytelen hátat fordítani hivatásának, miután egy műtét során rosszul lesz a vér látványától. Körzeti orvosként folytatja, egy Isten háta mögötti településen, ahol sokat nyaralt gyerekkorában nagynénjénél. A faluban kíváncsian várják az új orvost, Martin dokinak pedig még fogalma sincs róla hogy ezen a helyen nemcsak gyógyítania kell a betegeket, hanem meg is hallgatnia őket. Vasalt öltönyében és fekete autójában a nyugalmas kis faluban Martin doki olyan, mint egy partra vetett hal.
Honey_Fly értékelése
Honey_Fly
Szerencsére nem Doc Martin a háziorvosom. A doki érzelmi analfabéta, megkockáztatom, hogy szociopata. Most így visszagondolva vígjáték létére nem is annyira vicces. Vannak persze mókás karakterek, meg szórakoztató és ettől függetlenül szeretem.
Ui: Az állatorvosunk, na ő kb. ilyen. De azért bírjuk őt. :)