Hány kislány játszadozott el a gondolattal, hogy a legmenőbb divattervezők ruháiban pompázik egyszer majd a kifutón. A világhírű szupermodell, Tyra Banks által vezetett valóságshowban amerikai hölgyek járják végig a könnyűnek tűnő, mégis nagyon nehéz lépcsőfokokat, amely a csillogás, a luxus világába vezet. Divatszakértők, fotósok, ügynökségi guruk alkotják a Tyra Banks által vezetett rangos zsűrit.
Zakuro értékelése
Kiskoromban nagyon szerettem – emlékszem, szombat esténként adták, én meg utána mindig felhúztam egy szoknyát a pizsamámra, és fel-alá sétáltam a nappaliban :DD Akkor még persze, nem tűnt fel, mennyire megrendezett.
Mostanában újra belenéztem – szerintem rendben van, csak sok a lányok közti cicaharc, plusz az előre megírt dráma. Pláne, amikor már annyira elfogyott az ihlet, hogy kétszer is ellőtték ugyanazt (úgy értem, kétszer is megtörtént, hogy valakinek a lányok közül meghalt egy közeli barátja, és mit ad Isten, az eheti fotózás pont a halálhoz kapcsolódik! Micsoda véletlen… És kissé ízléstelen is.)
A kedvencem egyébként az ötödik évad volt – az volt az első és utolsó alkalom, hogy az nyert, akinek szurkoltam :3 A kedvenc fotózásom pedig a nyolcadik évados genderbend – a hip hop Natashán még mindig kész vagyok :DD https://m.youtube.com/watch…