Az Amerika kapitány: Polgárháborúban Steve Rogers az újjáalakult Bosszúállók csapatának élén próbál gondoskodni az emberiség biztonságáról. Azonban egy újabb incidens következik be, amelynek nem várt következményei lesznek. A Bosszúállókon egyre nő a politikai nyomás, hogy egy kormányzati szerv irányítsa őket, akiknek be kell számolniuk akcióikról. Az új rend megosztja a Bosszúállókat, a csapat két részre szakad. Az egyik csoport élén Steve Rogers áll, aki úgy véli, a Bosszúállóknak szabadon kellene tevékenykednie, hogy védelmezhessék az emberiséget. A másik frakció élén Tony Stark, aki az irányítás és elszámoltathatóság eszméjét támogatja. A nézőknek döntenie kell, hogy melyik tábornak drukkolnak, miközben a háború immár két fronton zajlik.
Theana értékelése
Igazság szerint szerintem kicsit felfújták ezt a spoiler, vagy lehet, hogy csak én nem tudom átérezni rendesen ennek a súlyát, mindegy. Belegondoltam én, mindkét pártolásba, de valahogy… Nem tudom. … És nagyon rámentek erre A harcra. Mármint ez az Amerika kapitány 3. része, és egy kicsit hiányoltam belőle Steve karakterét.
A poénok hűek maradtak az Univerzumhoz. :D Itt főleg Samre (és Buckyra) gondolok (https://snitt.hu/idezetek/26298), nagy kedvencem lett. A másik új szereplő, aki szintén új kedvencem lett: Black Pantheeeeeer. Váá, nagyon jó karakter, imádom. A „jelmeze”, a harcstílusa…
Engem kicsit zavart SpiderMan naivitása, de főleg az, hogy ennyire kimutatta. (Mennyi is a srác, tizennyolc?) Oké, karakteres, egyéni, rajongó ő is, de… Oké, ez lehet, hülyén hangzik majd, de valamennyivel több komolyságot vártam volna. Hiszen azt mondta, spoiler
AntMan is tök menő, de vele valahogy nehéz kijönnöm. :))
Volt egy jelenet még a film elején, amit nagyon hatásvadásznak éreztem. spoiler
A szerelmi szálakra nem tudok mit mondani, nem azt hogy nem kéne bele, csak furcsa. Egyszerűen csak nem szoktam meg. De a 13-as ügynööök. Natasha után őt is nagyon megkedveltem.
A csatajelenetek nagy része meg, hát ismét lenyűgözött (Bucky felugrik a motorra, Steve és a helikopter, Sam és a behúzott lábakkal beletrafálás, …), A zenék pedig abszolút segítik a jeleneteket, magát a cselekményt.
Nem mondom, én megkönnyeztem (mit mondhatnék, ilyen típus vagyok), röhögtem, elgondolkodtam, így a filmtől sok jó pillanatot kaptam. (Aranyos volt a legeslegutolsó jelenet. És Stan Lee!!! Mindig nagy vidámsággal tölt el, mikor meglátom a képernyőn, örülök, hogy most sem hagyták ki. :)) ) És összességében nagyon tetszett, ahogy ez a csillagozáson is látszik.
Csak azt sajnálom, hogy nem moziban láttam. A látványvilágért, és ezért a függőszálért.. :)