1980-as évek Hollywoodjában Maxine Minx, a felnőttfilmes sztár és feltörekvő színésznő, végre megkapja a nagy lehetőséget. Azonban, miközben egy titokzatos gyilkos vadászik a hollywoodi sztárocskákra, egy véres nyom veszélyezteti Maxine sötét múltjának leleplezését.
marianngabriella értékelése
MaXXXine (2024) 65%
Jaj már mióta várok erre a filmre, hogy megnézzem! Maxxxine elképesztő volt. Éppenhogy csak nem üti meg – nekem – a Pearl szintjét, de wow. A 80-as évek hangulata, régi Hollywood vibe, filmipar, sorozatgyilkos, és egy badass nő, aki előbb üt, és csak utána kérdezz. Maxxine sokat fejlődött a kimaradt 5 évben, már jóval talpraesettebb, és nem fél használni az öklét, vagy éppen a pisztolyát. Már az X-nél is azt éreztem, de itt még inkább, az egész film egy főhajtás az elődök előtt. A 80-as évek horror hangulata, a sorozatgyilkos által felborult városban, sátánista gyilkosságok, felnőtt ipar, horror filmek, minden is volt itt. Maxine pedig ügyesen menetel a létrán felfelé. De miért is állna meg? Hiszen ő csak azt az életet fogadja el, amit megérdemel. És Maxine megérdemli, hogy sztár legyen.
Ahogyan Mia Goth is, aki filmről-filmre egyre jobban alakít, és akit okkal tartanak scream queennek. Arról nem is beszélve Ti West és Mia Goth rendkívüli páros, őszintén remélem még sok közös munkájuk lesz. Mindkettejükre szüksége van a modern horror iparnak. És ha más nem, én megnézem az összes filmjüket. Kíváncsian várom. No és persze Mia két új bejelentett filmjét is!