Jean Valjean-nak életútja során a pokoli szenvedéstől a mennyei boldogságig mindenből kijut. A börtöntől a kolostorig, a palotától a barikádokig mindenhol megfordul. Aljas kígyókkal, esendő emberekkel és földre szállt angyalokkal egyaránt dolga akad. Ő azonban mindig, bármilyen körülmények között is becsületes ember tud maradni. Hiába jár nyomában kopóként Javert, a szigorú erkölcsű rendőrnyomozó, akinek meggyőződése, hogy egy volt bűnöző nem javulhat meg soha. Ő is belátja végül, hogy elvei tévesek: Valjean olyan ember, akinek patyolat tiszta a lelke.
Valentine_Wiggin értékelése
Valentine_Wiggin
Valószínűleg el kéne fogadnom, hogy nekem egyszerűen nem jön Depardieu színészi stílusa, ezért előítéletes leszek minden egyes filmmel, amiben ő játssza a főszerepet, de sajnos minden kedvenc klasszikusomból van vele adaptáció.
És azt nem tagadhatom, hogy ránézésre Depardieu egy jó casting Valjeanra. Nem annyira szimpatikus arca van, de alkatra, stílusra simán hozhatná. Sőt, igazából az egész cast többé-kevésbé rendben van. John Malkovichban látom Javert-t, Charlotte Gainsbourg gyönyörű Fantine, és árad belőle a szomorúság, Virginie Ledoyen kifejezetten aranyos Cosette (és jó néha egy sötét hajú Cosette-et látni – vicces belegondolni, hogy ma már jóformán alap, hogy mindig szőke színésznők kapják ezt a szerepet, pedig eredetileg Fantine a szőke, és Cosette a barna hajú). Christian Clavier Thénardier-jénél is örültem neki, hogy kaptunk egy olyan változatot, ahol a hangsúly nem a humoron, hanem ennek a karakternek a sötétségén van. Egyedül Enrico Lo Verso volt az, akit nem bírtam megszokni – igazából ő sem áll távol a regénybeli leírástól, de valahogy annyira nem tudtam asszociálni Mariusszal, hogy az már zavaró volt.
A probléma, hogy valahogy üres lett ez az adaptáció. Nagyon, nagyon szájbarágós sokszor, végletekig hangsúlyozza a bibliai párhuzamokat. Valjean valahogy karakteridegen – az értékrendje, a céljai megegyeznek, és vannak elemek, amiket eltalálnak nála, de messze túl sokat beszél, és túl sokat konfrontálódik. Jóformán végigveszekszi a többi karakterrel a sorozatot, ami tökéletesen ellentétes Valjean jellemző viselkedésével. Javert túl gonosz, valahogy túl visszafogott is, hiányzik belőle az a végtelenül gerinces, de túlságosan merev rendőrfelügyelő, akit nem a gonoszsága, hanem a zavaros értékrendje tesz antagonistává. A fiatalok szála valahogy elhal, nagyon keveset kapunk belőlük, az egész júniusi forradalom súlytalan és élettelen. Éponine elképesztő mértékig szétesett, ő is sokkal kegyetlenebb, sokkal inkább az apja eszköze, mint az a független, saját útjáért és szerelméért küzdő lány, akinek megismertük és megszerettük.
Nem rossz adaptáció, de valahogy mégis fárasztó volt ez a hat óra, és nem a jó oldalán fogták meg a történetet.
