Phillip Brainard professzor olyannyira a tudomány megszállottja, hogy néha már semmire sem tud odafigyelni. Nem csoda tehát, hogy kétszer is elfelejtett megjelenni a saját esküvőjén. Pedig valójában mindent azért tesz, hogy végre létrehozza azt a forradalmian új energiaforrást, ami megoldhatná Sara, a kedvese által vezetett tudományos intézet súlyos anyagi gondjait. Hű segítőtársa, az imádni való kis repülő robot, Weebo, aki igyekszik mindent megtenni kedvenc professzoráért. A harmadik esküvőre készülődve, késő délután a professzor laboratóriumában végül is megszületik a nagy mű: egy olyan ragacsos izé, a rugacs, ami ha bármihez hozzáér, képes hihetetlen sebességgel megröptetni azt.
Popovicsp87 értékelése
Popovicsp87
Sok gondom nem volt vele, az eredeti, ’61-es filmet a küszöbön álló XXI. századhoz igazították.
Sokkal családbarátabb, ugyanakkor kiszámíthatóbb film, látszik, hogy inkább a gyeremekek lettek a célközönség.
Lássuk az eltéréseket:
1. A házvezetőnőt robotokra cserélték.
2. A röpgumi itt rugacs és értelmes lény lett.
3. Több az időhúzós, családbarát jelenet.
Szerintem egész jól sikerült remake lett, sikeresen átültették a történetet a küszöbön álló századfordulóra.