L_Reggie  értékelése


L_Reggie 

Igazából egész szórakoztató volt. Az alapfelállás bár nem túl eredeti, de működik. Végig fenn tartotta a figyelmem. És ami igazán fontos hogy egyszersem nyomta fullba a kretént. Mármint semmi nem volt eröltetett vagy cringe. Izgalmas volt, és még a karaktetek is egész jól voltak ábrázolva ha azt nézzük hogy ez egy rövidebb film, és nem is volt ám muszáj nekik megtenni ezt a plusz lépést. De szerencsére megtették, így lehetett szurkolni a főhősnek. Én a műfaj és a színészek kedvelőinek nyugodtan ajánlom a filmet.


Zsaru butik (2021)

Zsaru butik (2021)

Teddy Murrettót üldözik, tudja, hogy vérdíj van a fején, ezért hirtelen improvizálva úgy dönt, nagyobb biztonságban lesz a rács mögött, és megüt egy rendőrnőt. Le is csukják rögtön, csakhogy a rá vadászó bérgyilkos, Bob Viddick is pont ezt teszi – nem üt meg rendőrt, de mondvacsinált okkal lecsukatja magát. Ám az ő számítása sem jön be, mert egy másik cellába kerül, és onnan, mit fog tenni vele, ám hamarosan megjelenik egy konkurens gyilkos, aki teljesen kattant, és Teddyvel együtt a kollégát és a velük összezárt fiatal, de nagyon tökös rendőrnőt is kiiktatná, ha már ott van. Mert szeret ölni, és tud is. /forrás: port.hu cikk/