LoneWolf  értékelése


LoneWolf 

Ezen filmmel bukott meg végérvényesen a klasszikus Star Trek, így egyértelműen nem zengek róla örömódákat, hiszen a készítők rengeteg korábban már tisztázott dologról elfeledkeztek. Pl.: Picard nem volt mindig kopasz, amit egy visszaemlékezésből is láthatunk, de ehelyett már a kadét korában készült fényképen is az. Emellett, mikor előkerül az új android, mindenki úgy néz rá, mint egy csodabogárra, miközben korábban ott volt Lore, aki szintén Data „leszármazottja” volt, de nevetséges a jelenet, mikor a Rémán vadásszal a szűk folyosón röpködnek, illetve a terepjáró, amit Picard vezetett már enyhén szólva is elavult volt ebben a korban, így azt csak a szereplők szórakozására tették bele. Nyílt titok, hogy a Nemezis már csupán „unalomból” készült, hogy kerek legyen a Star Trek filmek száma és sajnos ezzel nagyot hibáztak.


Star Trek 10. – Nemezis (2002)

Star Trek 10. – Nemezis (2002)

Új feladatra indul a Picard kapitány vezette Enterprise űrhajó. Az egyhangú utazást az első tiszt Riker és Deanna Troi házassága oldja. A mézeshetekre nem sok idő marad, lévén, hogy támadás éri az Enterprise számítógépes rendszerét. Shinzon, a Romulus nevű bolygó új prétora hátsó szándéktól vezérelve béketárgyalást kezdeményezett a Föderációval. Eközben azonban orvul foglyul ejti Picardot, a túléléshez ugyanis szüksége van a kapitány génjeire. A klón így egy napon majd a helyébe léphet. A kapitány nehéz helyzetbe kerül, amikor szembesül fiatal és gonosz önmagával. Ám nem habozik, hiszen veszély fenyegeti a világot.