Epizód
| Évad | Rész | Cím | Írta | Rendezte | |
|---|---|---|---|---|---|
| 3 | 7. rész | Episode 7 2022. január 7. | Helen Raynor | Jamie Donoughue |
Epizódnézések
Vegyes érzések kavarognak bennem. Befejező epizódnak nem volt rossz, kellően akciódús és megható lett, valamint korrekt lezárást adott a sorozatnak, ugyanakkor a történései többségét elkapkodottnak, összecsapottnak éreztem.
Összességében nézve az évadot, az elején kifejezetten lelkes voltam, mert ígéretesen indult, ráadásul nagy örömömre jó pár karakter visszatért a korábbi évadokból, s úgy tűnt, van rá esély, hogy egy igazán emlékezetes lezárást kapjon az elbeszélés. Pár rész után azonban rá kellett döbbennem, hogy mindössze hét epizód nem lesz elég arra, hogy az írók az eddig építgetett fő- és mellékszálak mindegyikét alaposan kibontsák, érdekfeszítő részletekkel bővítsék, majd szépen lekerekítsék, valamint a karakterfejlődések kidolgozására, az egyes szereplők jobb megismerésére sem fog elegendő idő jutni. Szerintem beiktathattak volna még pár plusz epizódot, habár azok sem segítettek volna sokat a sorozat kezdetektől jelenlévő hibáján, az információk és részletek nagyfokú hiányán, de talán akkor nem kellett volna ennyire elsietniük a befejezést. Szinte az összes történetszál felszínesen, kidolgozatlanul vonult végig az évadon: spoiler. Egyébként szerintem erre az összeszedettséget, átgondoltságot nélkülöző hozzáállásra lehet azt is visszavezetni, hogy az évad és egyben a sorozat nagy durranásának szánt történései, mint az spoiler belőlem csak vállvonogatást és egy „Hát, ezen is túl vagyunk.” típusú megszólalást váltottak ki, holott elvártam volna némi katarzist, hiszen elvileg olyan eseményeknek lehettünk szemtanúi, amiknek a bekövetkezését évadok óta építgették. A fenti állítások a karakterekre is rávonatkoztathatók: a régiek személyiségjegyei nem sokat bővültek, és úgy alapjáraton azt gondolom, fejlődésről se nagyon beszélhetünk, az újonnan érkező szereplők pedig hiába tűntek érdekesnek, sem megfelelő időt, sem megfelelő teret nem kaptak arra, hogy kibontakozhassanak, és a nézőknek legyen alkalmuk alaposan megismerni őket. A két főszereplőre, Dianára és Matthew-ra pár mondat erejéig külön is kitérnék, bár őszintén szólva, az értékelés írása közben jöttem rá, hogy az első évadot leszámítva engem nem is nagyon kötöttek le sem együtt, sem külön-külön. Diana határozottsága, önállósága eleinte tetszett, és az sem volt rossz, spoiler, valamint Teresa Palmer energiái miatt akadtak azért a főhősnek nagy pillanatai, azonban az általa bejárt utat szerintem nem dolgozta ki olyan mértékben sem érzelmi, sem értelmi szempontból a forgatókönyv, hogy igazán érdekfeszítő legyen. Matthew-t a kezdetektől fenntartásokkal kezeltem, a Dianán való uralkodni vágyása, a problémákat egyedül megoldani kívánó hozzáállása sosem volt különösebben szimpatikus, igaz, azt nem vitatom, hogy Matthew Goode-nak jól állt a szerep, de a sorozat végére érve nem érzem azt, hogy sokat változott, fejlődött volna a karaktere az első évadhoz képest, még az általa átéltek, a róla megtudott dolgok ellenére sem. Mindent elsöprő, a szabályokat felülíró szerelmük főképp a színészek közti kémia miatt működött, bár az első évad óta mintha némileg megkopott volna, számomra legalábbis egyre kevésbé volt érdekes a kapcsolatuk alakulása. A fontosabb mellékszereplők közül sokakat kiemelhetnék annak példájaként, miként kell elszúrni egy remek karaktert, de azért esett a választásom Malin Buskára, a Satut játszó színésznőre, mert szerintem mind színészi, mind szereplői szempontból ő lett a legnagyobb vesztese a sorozatnak, ugyanis egy ennél színvonalasabb alkotással hatalmas közönségkedvenccé és sztárrá válhatott volna. A kezdetektől imádtam a karizmatikus jelenlétét, a fantasztikus kisugárzását, és azt, hogy ezeknek köszönhetően tökéletes rejtélyességgel és kiismerhetetlenséggel ruházta fel a karakterét, aki az egész sorozat legösszetettebb, legérdekesebb figurája lehetett volna, ha a készítők nem pazarolják el teljesen. A második évad során nagyon nem voltam megelégedve azzal, hogy milyen keveset szerepelt, azonban hiába reménykedtem, ebben az évadban sem kapott sok időt a kibontakozásra, és totális röhejnek tartom, hogy még arra sem futotta az írók részéről, hogy spoiler. Szégyen…
A többi szereplőre (régire és újra egyaránt), valamint a köztük már meglévő, vagy időközben kialakult családi, baráti, szerelmi kapcsolatokra nem térnék ki külön, mivel csak feleslegesen ismételném magam, a lényeg ugyanis minden esetben ugyanaz: kidolgozottabb háttérrel és személyiségekkel sokrétűbbek, különlegesebbek lehettek volna, és a néző is könnyebben tudott volna kapcsolódni hozzájuk. Szerencsére a színészek szívüket-lelküket beletették az általuk alakított karakterekbe, így nem volt nehéz megkedvelni, vagy alkalomadtán megutálni, megszánni őket, az én szimpátiámat leginkább Marcus, Hamish, Gallowglass és Jack vívták ki, bár mindegyikőjük esetében sajog a szívem azért, mert nem volt alkalmunk jobban megismerni őket, részletes betekintést nyerni az élettörténetükbe.
Ami a sorozat egészét illeti, sokkal jobbra számítottam tőle, ugyanis látszott rajta, hogy megvan benne a potenciál, a világa, a benne élő lények, a háttértörténeteik kifejezetten érdekesek lehettek volna egy picivel több odafigyeléssel. Az első évad óta azonban minden alkalommal azon kellett nyávognom, hogy miért nem lehetne alaposabb és részletesebb mind a történet, mind a karakterek oldaláról az elbeszélés. Párszor eltűnődtem rajta, hogy mivel egy könyvadaptációval állunk szemben, az alkotók talán úgy gondolták, minden egyes néző vagy már olvasta, vagy a sorozat nézésével párhuzamosan fogja olvasni a nyomtatott verziót, és ezért nem fektették le rendesen az ábrázolt világ fontosabb szabályait, ebből az okból kifolyólag kaptunk sokszínűnek, szimpatikusnak látszó, de alig megismerhető karaktereket, és ezért nem hallottunk több információt egyébként lenyűgözőnek tűnő történések, mitológiák rengetegéről. Jómagam egyik csoportba sem tartozom, én csak szerettem volna egy jó kis természetfeletti műfajú sorozatot nézni, és kellemes élményeket szerezni, ehelyett a három évad nagy részében folyamatosan bosszankodtam a készítők hozzáállásán, hiszen messziről süt a sztoriról, mennyivel jobb lehetne, ha nem pusztán 25 epizódot szántak volna az elmesélésére; e sorozat nézése során többször eszembe jutott a Vámpírnaplók (amit már évek óta szeretnék újranézni és rendesen befejezni, csak a netem mindig ellenkezik…), ami egy ideig 22 epizódos évadokkal operált, magyarán ott ennyi idő alatt nagyjából egy évadnyi történetet mondtak el, és persze, nyilván voltak töltelékrészek, ugyanakkor a szereplőkről, a különféle lényekről, természetfeletti eseményekről, tárgyakról is sokkal több szó esett, és könnyebb volt belemerülni a sorozatba, sőt idővel akár megszeretni. Sajnos azonban azt tapasztalom, manapság egyre inkább a rövid évadok-rövid sorozatok korát éljük, és ugyan akadnak sorozatok, amiknek jól is áll ez a fajta történetmesélés, viszont bizonyos műfajok, mint amilyen például a természetfeletti, esetében jobban tetszettek a tíz-tizenöt évvel ezelőtti, hosszabb évados megoldások. A beiktatott szünetekkel és az egy évad-egy hónap felosztással körülbelül másfél évet töltöttem ezzel a sorozattal, és azt nem jelenteném ki teljes mértékben, hogy megbántam a megtekintését, a számtalan hiányossága miatt mégis úgy vagyok vele, lehet, hogy jobban jártam volna, ha inkább valami mást választottam volna a természetfeletti műfajú sorozatok végtelen számú kínálatából, vagy ha mondjuk a nem túl jól sikerült első évad után búcsút intettem volna neki. Így azonban végül egy nem rossz, de nem is túl szórakoztató, elsősorban bosszantó, felszínes, csalódást keltő, hamar felejthető, középszerű sorozatélmény lett a végeredmény.
