– A börtönös rész és Jack volt az epizód fénypontja. „Nem eheted meg a rácsokat, hidd el. Próbáltam.” XD
– Utána ez a dalek sztori már nagyon izzadtságszagú volt. Szerintem korábbi részeknél is írtam már, hogy hiába klasszikus DW ellenfelek, már túlhasználtak és ezáltal unalmassá váltak, plusz elkövették náluk ugyanazt a hibát, mint anno a síró angyaloknál, hogy kismillió extra tulajdonságot adtak nekik, hátha így érdekesek tudnak maradni. Sajnos, ahogy kedvenc „szobraink” esetében, úgy a dalekok erejéből is inkább csak elvett a sok változtatás, amin ez is rontott.
– A Doki és Ryan „a változás nem rossz” kezdetű beszélgetését amúgy már többször hallottuk más-más formában és többnyire a regenerációk előtt hangzik el inkább, mintsem társak távozásakor, így kissé fura lett.
– Esküszöm, hogy Jodie-t néha még nálam is fiatalabbnak gondolnám, pedig elvileg 8-9 évvel idősebb nálam. Amúgy én még mindig bírom az általa megformált Doctor-t, csak Chibnall írásai elviselhetetlenek sajnos. Még Moffat-ot is visszasírom, de komolyan.
– Yaz maradását amúgy nem értem, míg annak azért örülök, hogy újabb társak léptek le önszántukból ahelyett, hogy meghaltak, vagy egy magasabb létformává alakultak volna. :D
– Szintén örültem a Torchwood-os Gwen említésének is, bár egy tényleges cameo jobb lett volna. Ja, és még mindig vicces, ahogy Jack rá volt kattanva Graham-re. XD
– Szintén vicces, hogy a Doki így szórja a pszichikus papírt. Engem is megdobhatna egyel. Csak pár apróságot intéznék el vele, de tényleg. :D
– Mikor a miniszterasszony beszédet tartott, én még bevágtam volna a következőt:
MA: Elhozom a biztonságot és a békét, az én Britanniámba.
*Felbukkan a tömegben Ewan McGregor, vagy egy hasonmása*
EM: A te Britanniádba?!
MA: Ajj, Ewan! Már nem a Star Wars-ban vagy! Vigyék a szemem elől! XD
