Epizód
| Évad | Rész | Cím | Írta | Rendezte | |
|---|---|---|---|---|---|
| 2 | 3. rész | Episode 3 2020. január 17. | Sophie Goodhart | Sophie Goodhart |
Epizódnézések
Témaválasztás szempontjából ez volt eddig az évad legkomolyabb része.
Korábban már elő volt véve, de másabb formában; a közösségi zaklatás.Ott van mindenhol, fényes nappal, csomó szemtanú előtt, viszont mivel a legtöbb ember teljesen lesz.rja, hogy mi folyik körülötte, ameddig őt magát nem érinti, illetőleg mert rengetegen le vannak maradva évtizedekkel a jelenhez képest, és fogalmuk sincs róla, mi számít zaklatásnak. Egy vadidegen hozzádörgölőzik és ráélvez egy random valakire a buszon, aki megállt előtte a kapaszkodóknál. Az áldozat helyben ki is fakad, de a masszív közönyt kapja válaszként. Így, bár kellemetlenül érzi magát annyira, hogy el akarja hagyni a helyszínt, az marad meg benne a visszacsatolásokból, hogy ez tök normális. Ez egy kapitális tévedés. Egyáltalán nem normális az, ha idegenekhez, vagy lényegében akárkihez hozzáér valaki az illető engedélye nélkül. Egyáltalán nem normális, hogy valaki az elfajzott magatartásával eléri, hogy egy közhasználatban lévő közegben veszélyeztetve érezze magát valaki, akinek ugyanannyi joga van ott lenni, és rendeltetésszerűen használni azt a közeget, jelen esetben a buszt, mint akárki másnak, mint annak, aki molesztálásnak teszi ki. Egyáltalán nem normális, hogy gyomorideggel álljon valaki végig egy annyira hétköznapi cselekedetet, mint egy buszon való utazást, aminek az a lényege, hogy felszállsz, egy darabig maradsz, majd amikor megérkezett a megfelelő megállónál, akkor leszállsz. Ami ezen túlmutat, legyen szó arról, hogy valaki verbálisan vagy nonverbálisan, távlatból vagy tettlegesen inzultál, az már nem normális. Az már nem fér bele. Mert értelemszerűen nem ezért száll fel az ember egy buszra, megy ki egy közterületre, látogat el akárhová. Ez pofonegyszerűnek tűnik, és feltételezteti a kérdést, hogy mégis minek kell egyszerűségéből fakadóan ezt most ennyire részletesen kifejtenem. Nos, azért, mert a sorozat és a számtalan nálunk, Magyarországon is témában írt tanulmány alapján az átlagembernek már ez nem ilyen pofonegyszerű. Az átlagember szerint tök oké, ha egy nőnek beszólnak, ha füttyentgetnek neki, ha nekidőlnek, ha megfognak rajta ezt-azt, az átlagember szerint tök oké, ha egy beszólogató, nyomuló vadidegen követ az utcán, ha úgy bámul, hogy lényegében már nem is kell semmit csinálnia. Mert valami rohadt nagy anomáliából kifolyólag még mindig úgy gondolják, hogy a női test, a női lét egy árucikket testesít meg, amit mindenki kedvére használatba vehet. Ez téged zavar? A francos társadalom szerint a baj benned van. Minek mentél oda? Minek azt vetted fel? Miért nem figyeltél oda jobban? Minek mosolyogtál esetleg futólag? Minek születtél egy lyukkal a lábad között? Mélységesen felháborító, ahogy kollektíve a nagy nyilvánosság előtt folyó szexuális zaklatás, szexuális erőszak mennyire magától értetődőnek van véve, az pedig hatványozottan felháborító, hogy ha valaki mégis felhívná rá a figyelmet, hogy ez probléma, akkor az a védekezési reakció a gond felismerése ellen, hogy abban kezdenek hibát keresni, aki szembe szándékozott menni a megszokással. Szerencsére az epizódban Maeve elejét vette a kötekedésnek, amivel még így is majdnem elriasztották a rendőrségről Aimee-t, de itt is megmutatták, hogy a nem megfelelő hatósági hozzáállás is létező probléma, – akár direkt idiótaságból, áldozathibáztatásból, akár figyelmetlenségből fakad – és hogy nagy károkat tud okozni az alapkrízisen túlmenően is. Az áldozat kapálózásával pedig kitért az epizód a témának egy másik, ugyancsak fontos vonulatára, mégpedig arra, hogy ha valamilyen okból az áldozat ódzkodik lépni, – vagy mert fél, vagy mert szégyenkezik, vagy mert tájékozatlanságából kifolyólag nem tudta, pontosan mit is tettek vele csak, hogy rossz – akkor rögtön jön rá az okos válasz, hogy ha az „elszenvedő” is ennyire lazán veszi, akkor már minek foglalkozzon ezzel, minek tukmálja rá, hogy harcoljon, ha nem fogja fel tragédiaként. Lazán veszi per pillanat, megrázkódtatás érte, idegen a szituáció. Viszont később… megvan a lökéshulláma, ha ez „csak” annyit is jelent, hogy az otthoni, biztonságos közegében is szorong, és hogy legközelebb nem mer arra menni, ahol az eset történt. Az pedig külön tetszett, hogy jelezték, nem feltétlenül csak akkor ért valakit támadás, nem csak akkor szorulsz segítségre, ha jól látható nyoma van, felismerhetetlenségig lila az arcod, vérzik a szád, mint az orrod, ha enyhébb jele vagy egyáltalán nincsen külső jele, akkor is ugyanúgy súlya van. Tehát ezért a szeletéért a résznek, emelem a kalapomat.
Otis egyre jobban idegesít, már az előző évad vége tájékán elkezdte, de ebben az évadban túlzás nélkül kibírhatatlan. El van szállva magától, el van varázsolva, és mindenen megsértődik, állandóan hisztizik. Maximálisan az anyjának adtam igazat a kifakadásával kapcsolatban, éretlen, önző és felfújt volt a reakciója. Az úgynevezett „bocsánatkérésnél” is úgy viselkedett, mint egy hülyegyerek. Mi volt ez a fellengzős duma, hogy neki már van apja? Jakob egyáltalán nem próbálja magát rátukmálni, tök normálisan viselkedik vele. Akkor meg mit kell a sarokba zavarni olyanért, ami nem is csinált? Mellesleg meg nincs igazán oka felvágni az apjával, tekintve, hogy milyen szinten foglalkozik vele. Egy kontrollálhatatlan, megkeseredett, egocentrikus, agresszív kis cirkuszológép a kölyök, épp csak el nem dobta magát, hogy a földet püfölje az ökleivel a szobában a műsorszáma közben. Totálisan inkorrekt a magatartása. Korábban jött a nagy etikájával, de ha a saját magánéletéről van szó, akkor egy s.ggfej. Mégis, hová tűnt az, a következetes, észszerű, okos srác, aki a sorozat elején volt? :c
Ezzel a viselkedéssel tényleg nem elég jó Maeve-nek, mint ahogy Ola-nak se. Pedig, amikor még ettől félt, akkor elég jó volt.
Rahimot egyre jobban kedvelem. Tetszik ez a csendes, már-már közömbösnek tetsző határozottsága, ritkán beszél, de amit ilyenkor mond, az nagyot szól. Mindamellett megkockáztatom, hogy az egyik legmagabiztosabb karakter az egész sorozatban, rajta látszódik, hogy tudja mi akar, és tudja, hogy mit csináljon ahhoz, hogy azt elérje.
A korrepetáló csajjal együtt örültem, amikor Jacksonnak sikerült leráznia a fenntartásait, és előadta a meghallgatáson a szövegét. Tetszik, ahogy lassan letér a kitaposott útról, ahogy egy ide-oda vonszolt bábu státuszából elkezd erőt venni magán, gondolkozni, és rálépni a saját, önálló útjára. Látszik, hogy pozitív változások indultak el a srácban, egyre többször koptatja le a korábbi haverjait, kezdi felismerni a primitívségüket, hogy mennyire… nem egy világban vannak.