Epizód
| Évad | Rész | Cím | Írta | Rendezte | |
|---|---|---|---|---|---|
| 2 | 1. rész | Episode 1 2020. január 17. | Laurie Nunn | Ben Taylor |
Epizódnézések
Kezdeném azzal, hogy a végén a nagy összeboruláson kiakadtam a lányok között, aki ilyet terjeszt a másikról, lejáratja az egész iskola előtt, verbális bántalmazások sorozatának teszik ki, tétlenül nézi, ahogy igazságtalanul boszorkányüldözés áldozata ez a másik fél, úgy, hogy papírokkal is alátámasztva közlik vele, hogy nincs igaza, az NEM BARÁTNŐ. Ilyen viselkedés után elmehetett volna mind a két aljas liba a …. – ba. -.-
A vírus vonatkozásában már az elején látszott, hogy tömeghisztéria, és mivel most ugyanilyen tömeghisztéria tombol az országban a koronavírus miatt, ezért némi megfáradt szemforgatással és gunyoros iróniával lestem, ahogy pillanatok alatt elterjedt a kergemarhakór mind a tanulók, mind a szülők, mind a tanárok körében. Talán az volt a legelkeserítőbb, amikor a tanárok elkezdtek maszkban mászkálni, nehogy elkapjanak a levegő belégzésével egy nemi betegséget… Basszus, legalább tőlük elvárná az ember, hogy több eszük legyen! Otis anyja jól tette, hogy felállt a szülői értekezleten, és elejét vette legalább a felnőttek körében ezeken a tévképzeteken alapuló pánikbombákon.
Az igazgató meg egy kicsinyes, álnok, balfék hólyag. Már nem azért, de ő se hatékonyabb vagy következetesebb, alapvetőbben normálisabb gondolkozású, mint a fia, az utóbbit mégis elzsuppolta a katonaképzőbe, ő meg zabálja a csokikat és káoszba taszítja az iskolát, miközben meg van róla győződve, hogy micsoda sziklaszilárd, erényes vezető. Már az első évadban is hülye volt, de mostanra kvázi önmaga paródiája lett a pasas, és ezért inkább a készítők elszálltságát tudom hibáztatni, mint magának a karakternek a természetét; vannak olyan pozícióban hasonlóan igazságtalan emberek, akik a képességüktől függetlenül ki akarják gyomlálni a hatáskörük alól az olyan személyeket, akik nem illenek a világképükbe, – mint ahogy ő is tenni akarta Maeve-vel, ameddig az irodalom tanárnő közbe nem lépett. Mellesleg jó fej, klassz kis nő, eddig eléggé lebecsültem, de most kapott jó pár szimpátiapontot – de ami az igazgató részéről folyik a sztoriban az túlzás. Irreális. Túlságosan karikatúraszerű. Ráadásul túlságosan… amerikai is. Lassan olyan, mint minden tucat gimis filmben a démonizált és nevetségesen eltúlzott tulajdonságokkal felruházott, paprikajancsi igazgató, aki megkeseríti mindenkinek az életét, akivel csak kontaktusba lép. A színész alakítása is ráment a karikatúra hatásra, legtöbbször olyan, mintha egy mindenféle komolyság nélküli komédiában játszana, nem egyszer a Smockin' In The Boys Room klipjének az igazgatójára emlékeztetett, ami egyáltalán nem hízelgő a sorozat illetékeseinek…
A nappalis jelenet Olaéknál valami fergeteges volt, hatalmasat röhögtem. Szemet csípően, megfogalmazhatatlanul, arcbőrt leégetően kínos jelenetsor, és remekül lett tálalva is, tipikusan Sex Education-féle feszültségoldás, imádtam.
Eric megint túl sok nekem. Az előző évad bizonyos szakaszaiban egészen megsajnáltam szerencsétlent, de már megint a plafonon forgok tőle, rémesen irritáló. Az affektálás, a harsány vigyorgások és arcjátékok, az ostoba jó pofizás, a kéretlen nyomulás akárkinek a képébe, aki a közelébe merészkedik… valami borzalmas. És nyilván észre se veszi, hogy mennyire kellemetlen helyzetbe hozza az egocentrikus kis előadásaival a környezetét, képtelen normálisan viselkedni, minden kicsit is jól kinéző egyént a saját szórakoztatására létező, játékbábuként kezel és hasonlóan viszonyul a közelebbi ismerőseihez is.
Jackson szála nagyon-nagyon elkeserítő, és sajnos már régóta élőben is volt. :c Az már messze nem a „jót akar neked, azért követel sokat, legalább foglalkozik veled” kategória, ha csak akkor tud valaki a szülői tervek fojtogatásából, szülői hatalmaskodásból és testi-lelki lenyúzásból kimászni, hogyha olyan fizikai sérülést okoz magának, amivel fiziológiailag képtelen beteljesíteni a „parancsnok” által kikiáltott célt. Több hónapnyi beszéd után eljutni egy ennyire drasztikus lépéshez, mert a másik nem ért egyszerűen a szóból… az ilyen anya, vagy bármilyen nemű szülő is tehet magának egy szívességet. Észre se veszi az anyja, hogy napról-napra egyre jobban tönkreteszi, egyre nehezebben bírja a szorongást, amit a „sose vagy elég jó” stigmával generál nála, a másik anyja pedig észreveszi… de nem lép hathatósan közbe, inkább a partvonalról figyeli, ahogy szerencsétlen srác belerokkan. Tényleg nagyon sajnálom őt, nem tudom, hogyan bír majd a későbbiekben kimászni ebből a mókuskerékből.
Maeve részéről vagány lépés volt, ahogy bement az iskolába, hogy visszavetesse magát, és lerántotta a hangosbeszélőben a titkot a dolgozatokról. Tud küzdeni, és ez szimpatikus benne, hogyha minden alap nélküli falakba is ütközik azért, mert előítéleteket táplálnak felé a családja miatt. Bár a hajfestést azért túlzásnak tartom, ameddig az anyja nem említette, hogy Maeve korában ő is színesre festette, addig tetszett neki a szőke-rózsaszín kombináció, azzal, hogy rögtön utána befestette barnára, csak azt bizonyította, hogy hatással van rá az anyja, hogy úgy is egy fontos viszonyítási pont neki, hogy magára hagyta. Ruby meg fájdalmasan ostoba volt, amikor nagyon szellemesnek gondolva magát beköpte, hogy akkor Maeve most emós-e… – ami még MINDIG EMO, NEM PEDIG EMÓS. Komolyan, a magyar embereknek tényleg olyan rohadt nehéz ezt megjegyezni?! – Ne legyen gyanús, hogy neki is ugyanolyan színű a haja…
