Nagyon sok minden történt, de azért megint két fénypontja van a résznek: Levi és Erwin barátsága, valamit Armin.
Az elsőről annyit tudok mondani, amit gyakran: nagyon kevés fiktív barátság van, amit ennyire szeretek. Erwin folyamatosan bizonyítja, hogy igazi vezér, az a fajta, aki élre áll akkor is, ha úgy tűnik, minden elveszett, aki ott van az embereivel a pokolban – és vigaszt jelent, hogy azon kevesek közé tartozik, akik hősök maradhatnak. Levi-t borzalmasan sajnálom, mert neki annyira mindene ez a barátság, hogy már most látszik rajta, hogy ki fog csúszni alóla a talaj, de egyben szerintem az egyik legszebb jelenet az esküje Erwinnek.
Armin pedig… nos, ő a kis manipulátor, és jól csinálja, de most látszik, hogy egy nagyobb döntésre készül. Iszonyúan jól bemutatták, ahogy elbizonytalanodik, de még agyal, ahogy szétesik és összekaparja magát két jelenet között.
