Epizód
Évad | Rész | Cím | Írta | Rendezte | |
---|---|---|---|---|---|
1 | 8. rész | Episode 8 2018. november 2. | Kate Brook | Sarah Walker |
Epizódnézések
Az utóbbi két-három epizód egyáltalán nem nyűgözött le, kezdtem unni, hogy Diana és Matthew nagy románca szinte teljesen háttérbe szorítja a többi, számomra sokkal érdekesebbnek tűnő történetszálat, és komolyan elgondolkodtam a sorozat abbahagyásán, de szerencsére jelen rész hangulata és eseményei visszahozták a kedvemet.
Összességében nézve az évadot, nagy kedvvel és kíváncsisággal vágtam bele, aztán ahogy haladtam vele, egyre csökkent a lelkesedésem. Első évadról lévén szó, eléggé bevezető jellege volt, amivel nem is lett volna bajom, ha több információt, szabályrendszert osztott volna meg az általa ábrázolt világról, a benne elhelyezkedő lényekről, mert akkor az akció, a tényleges történések hiánya sem zavart volna annyira. Mindezek helyett azonban egy sablonos, ezerszer látott, lángoló románcot nézhettem epizódról epizódra, ami a színészek közti kémiának hála, egész kedvelhető volt, viszont egy idő után túlságosan is erre a szerelemre helyeződött a hangsúly, míg a kiindulópontban felvillantott Ashmole-kézirat szerepe, a lények ellenségeskedése, az egyes karakterek kapcsolatai, egyéni élettörténetei nem kaptak elegendő időt és teret. Örülnék neki, ha a második évad kijavítaná ezt a hibát, mert mind a történet, mind a mellékszereplők megérdemelnék a nagyobb odafigyelést. Ha már szereplők: a történetvezetésre tett negatív hozadéka ellenére továbbra is szimpatizálok Matthew és Diana párosával, s külön-külön is látom bennük a potenciált, bár igaz, hogy mindkettejük karakterfejlődésével akadtak problémáim: Diana esetében nem tetszik, hogy az önállósága mintha elveszett volna, amióta együtt van Matthew-val; kéretik visszaadni azt a határozott csajt, aki a történések kezdetén volt! Matthew-ban a túlzott birtoklási vágya, irányításmániája zavar, hogy mindenkitől elvárja, rendeljék alá magukat az ő elképzeléseinek, és úgy ugráljanak, ahogy ő fütyül. A fontosabb mellékszereplők közül Marcus, Hamish és Sophie lettek a kedvenceim, akikről jó lenne többet is megtudni a későbbiekben, illetve úgy érzem, a démonok faját méltatlanul elhanyagolták a készítők, velük is foglalkozhatnának többet a folytatásban.
Szokás szerint most némi szünet következik, mert amúgy is szeretnék kissé eltávolodni a természetfeletti műfajától, és valószínűleg majd csak a jövő év elején folytatom a sorozat nézését.