Új kihívásfajta

Eddig csak olyan kihívásokat lehetett létrehozni, amihez valamilyen szabály alapján kell fimeket nézni. Hogy teret adjunk a fantáziának, mostantól olyan kihívások is játszanak, amelyeknél kell ugyan filmet nézni, de nem kell feltétlen megszabni, mit, sőt, akár egy film is elég lenne a mostani három helyett, viszont a megnézett filmhez kapcsolódóan feladat is tartozik a kihíváshoz.
Például: Nézz meg öt tetszőleges filmet és tanulj be belőlük öt tetszőleges monológot, majd add is elő!
Feltétel, hogy a feladat teljesítése a filmnézésen túl még legalább egy órányi elfoglaltságot adjon. A cél az, hogy a feladat kreatív, közösségépítő legyen, tehát mozgassa meg az embereket!
Jó szórakozást!