Happy New Year – Új év, új kezdet… Fogadalmak az új esztendőre zóna
Terveim? Hm…. Behozni a Marveles lemaradásaimat, meg a többi filmest is… És néhány könyveset is ;)
Nem Snittes terv 2022-re, hogy sikerüljön a szintmérő vizsgám koreai nyelvből és egy lépcsőfokkal feljebb lépjek. Sokkal több könyvet olvasni, mint 2021-ben (ezt nem lesz nehéz teljesíteni).
Snittes:
– sok filmes vagy sorozatos plecsni – valamelyik a kettő közül, mert a kettő együtt nem fog összejönni
– az összes jelen pillanatban folyamatban lévő sorozat befejezése és jelölése Snitten
– elindítani egy teljesen új kihívás-sorozatot (a sok ötlet közül)
Azt hiszem ennyi :D
Nekem igazából csak egy filmes tervem van, megvenni az új Pókember filmet bluray-en, amikor majd kijön. :) És néhány kihívást majd jövőre is teljesítek, ennyi az annyi. :)
Kezdem is :D
A legfontosabb: Már év elején elkezdek jobban figyelni a kihívásokra, és teljesíteni őket minél hamarabb, mert idén december közepén kaptam észbe, hogy elment mellettem az egész év, és rengeteg kihívást nem sikerült teljesíteni, pedig időm lett volna…
Továbbá:
– sok filmes és sorozatos plecsni (egyelőre 250 + 500),
– minimum öt színészes plecsni (már megvan: Leonardo DiCaprio, Benedict Cumberbatch, Colin Firth, James McAvoy, Ben Affleck, Christian Bale, John Williams, Sandra Bullock + Kalandfilm-rajongó, Thrillerrajongó),
– az összes jelen pillanatban folyamatban lévő sorozatot befejezem,
– 804 film (549 lett a vége) :D