Will Smith

KORAI ÉVEK, GYERMEKKOR
Will Smith, születési nevén Willard Christopher Smith Jr. 1968. szeptember 25- én látta meg a napvilágot Pennsylvaniában, Philadelphia városában. Édesanyja, Caroline Bright, iskola igazgatóként tevékenykedett, édesapja, id. Willard Carroll Smith pedig mérnökként dolgozott. Két lánytestvére van: a nővére Pam és a húga Ellen, valamint van egy öccse Harry.
Smith Nyugat-Philadelphiában nevelkedett fel. Ő és a testvérei a szüleitől baptista nevelést kaptak. Szülei elváltak, mikor tizenhárom volt volt, azután leginkább anyjával élt. Katolikus iskolába járt, ahol a viselkedése miatt „Prince”-nek becézték, ám később már „Fresh Prince”-ként hívták őt. Középiskolai tanulmányait az Overbrook High Schoolban fejezte be.
Miután Williard befejezte a középiskolát úgy döntött nem megy egyetemre. Ezután rengeteg hír szárnyalt olyasmiről, hogy visszautasította a Massachusetts Institute of Technology ösztöndíját, azonban színész tagadta ezt egy Reader's Digest-interjúban: "Édesanyámnak, aki a Philadephiai Iskolai Bizottságban dolgozott, volt egy barátja, aki az MIT felvételi ügyintézője volt. Elég magas pontszámom volt, nekik pedig fekete diákokra volt szükségük, úgyhogy lehet, hogy bekerültem volna. De nem akartam főiskolára menni.”
FILMES KARRIER
• 1990–1999: Kezdetek
Willard filmes karrierjének a kezdetét a Kaliforniába jöttem című 1990-es sorozat jelenentette. Hat évadon át, 1996-ig játszotta a szerepét és olyannyira hitelesen adta elő, hogy kétszer is Arany Glóbusz díjra jelölték. A sorozat ugyan még tartott, de elvállalt pár szerepet, köztük Manny szerepét a Bárhol ér a reggel-ben. A film lényege, hogy egy csoport tizenéves szökevény próbálja túlélni a Los Angeles utcáin. Kábítószer, prostitúció, erőszak, minden megtalálható ebben a filmben. De feltűnt a Made in America-ban is. Később, 1993-ban megkapta első főszerepét a 6szoros ölelés című drámában. Pár évvel később, 1995-ben következett be az igazi áttörés, amikor is a Bad boys – Mire jók a rosszfiúk? című akcíófilmben szerepelt Mike Lowreyként. Martin Lawrencével, aki szintén főszerepet játszott a filmben, egy rendőrpárost kellett alakítaniuk. A következő évben A függetlenség napja című sci-fiben láthattuk Steven Hiller szerepében. A film nagyon sikeresnek ígérkezett, annyira, hogy még egy Oscar-díjat is elnyert. 1997-ben a Men in Black – Sötét zsaruk című sci-fiben kapta meg Jay szerepét. Will itt Tommy Lee Jones-sal dolgozott együtt. Ez a filmje is megkapta a jól megérdemelt Oscar-fíjat. Egy évre rá Robert Clayton Dean bőrébe bújt A közellenség című thriller kedvéért. A film bevétele összesen 90,000,000$ volt. Ennek a filmnek és az alakításának köszönhetően Smith rengeteg díjat és jelölést tudhat maga mögött. 1999-ben a Wild Wild West – Vadiúj vadnyugat című comedy-ben működött közre, egy százados, James West karakterét alakítva. 1999-ben visszautasította Neo szerepét a Matrix című filmben, hogy a Vadiúj vadnyugat filmre tudjon koncentrálni. Későbbiekben nagyon megbánta a döntését.
• 2000–2008: Még több hírnév!
Smith a 2000-res évektől kezdve sokkal jobban válogatta meg szerepeit. 2000-ben az évet a Men in Black Alien Attack című rövidfilmmel kezdte, Agent J karaterét formálva. Szintén ebben az évben megkapta a főszerepet, Bagger Vance szerepét, a Bagger Vance legendája című drámában. Olyan karaktert keltett életre, aki nagyon szeretett golfozni. A film két díjat is elnyert. 2001-ben az Ali című drámában láthattuk a főszereplő sportoló, Muhammad Ali bőrébe bújva. Egy évvel később végre újra Jay karakterét ölthette magára a Men in Black – Sötét zsaruk 2-ben. Ebben az évben még egy kisebb rövidfilmben is szerepelt. 2003-ban ismét egy ismerős arcként láthattuk a televízóban, hisz újra a detektív, Mike Lowrey bőrébe bújt a Bad Boys 2. – Már megint a rosszfiúk kedvéért. 2004-ben egy új karaktert öltött magára, egészen pontosan Del Spooner-ét, aki az Én, a robot főszereplője. Ebben az évben lehetősége adódott egy új dologban kipróbálni magát: a szinkronszínészkedésben. Ő adta a hangját Oscarnak, a Cápamese egyik halacskájának, sőt, eléggé hasonlított is rá. 2005-ben Hitch bőrébe bújt, az igencsak híres Randiguru-ból. A karakternek és az alakításának köszönhetően nagyon sok díjat és jelölést tudhat maga mögött. Egy évvel később A boldogság nyomában című filmben alakította Chris Gardner szerepét. A filmben fiával, Jadennel játszott együtt, Willt pedig alakításáért ismételten Golden Globe és Oscar díjra jelölték. 2007-ben a Legenda vagyok című sci-fi főszereplőjeként láthattuk. Dr. Robert Neville karakterét formálta meg, aki egyedül élt túl egy járványt. 2008-ban két filmben is feltűnt. A Hancock-ban a főszereplőt, John Hancock-ot alakította. A Hét élet című filmben pedig Ben szerepét keltette életre. Itt olyan híres színészekkel dolgozott együtt, mint Michael Ealy, Rosario Dawson vagy épp Woody Harrelson.
• 2012-napjainkig: A visszatérés
Egy igencsak hosszas, négy éves szünet után Will Smith újra nekivágott a színészkedésnek. 2012-ben ismét találkozhattunk vele és élhettük át kalandjait a Men in Black – Sötét zsaruk 3-ban. Egy évvel később Cypher Raige karakterét keltette életre M. Night Shyamalan sci-fijében, A Föld után-ban. A filmben a fia, Jaden is játszott, ő alakította a főszereplőt, Kita Raige szerepét. Szintén ebben az évben feltűnt a Ron Burgundy: A legenda folytatódik című komédiában, egy ESPN Riporter-ként. 2014-ben egy romantikus-drámában szerepelt, a Téli mese című alkotásban. Judge szerepét játszotta, és itt együtt dolgozott olyan híres-neves színészekkel, mint például Colin Farrel. 2015-ben a Focus: A látszat csal című film főszereplőjeként találkozhattunk vele, Margot Robbie mellett, akivel jelöltek voltak A Legjobb Csók című díjra, de azt mások vitték haza. Ebben az évben feltűnt még a Sérülés című drámában, Dr. Bennet Omalu szerepében. 2016-ban ismét Margot Robbie-vel hozta össze a sors, ugyanis egy filmben kaptak szerepet, a Suicide Squad-ban. Az alakításának köszönhetően jelölt volt egy díjra, de más vitte haza a trófeát. Szintén ebben az évben szerepet kapott a Váratlan szépség című filmben. Itt Howard Inlet szerepét alakította. Jelenleg utómunkálatok folynak. 2017-ben a Bright című filmben láthatjuk majd ­Scott Ward-ként szerepelni. 2018-ban és 2019-ben várhatóan ismét a detektív, Mike Lowrey bőrébe fog bújni.
ZENEI KARRIER
• D.J. Jazzy Jeff & The Fresh Prince – Kezdetek
Smith még tizenévesként elkezdett rappelni, hobbiként. Később Jeff Townes-sal közösen 1985-ben megalakították a D.J. Jazzy Jeff & The Fresh Prince nevű formációt. A bandához később csatlakozott Clarence Holmes, művésznevén Ready Rock C is. Első nagylemezük, a Rock the House 1987.-ben jelent meg, és nagy sikert ért el. Egy évre rá, január 1. jött ki a He's the DJ, I'm the Rapper nevezetű albumuk. Ez a nagylemez díjat is nyert, az USA-ban háromszoros platinalemezzé lett. A harmadik nagylemezük az And in This Corner… 1989. október 31.-én jelent meg, ezt egy Grammy díjas jelöléssel jutalmazták. A következő albumukat, a Homebase-t 1991. július 23.-én adták ki. Erre az albumra vették fel az egyik legnépszerűbb zenéjüket, a Summertime-ot. A kovetkező, és egyben utolsó albumuk 1993-ban jelent meg, Code Red néven. A formáció öt nagylemezt követően, 1994-ben felhagyott a közös zenéléssel.
• 1998–1999: Szólókarrier beindulása
Miután a D.J. Jazzy Jeff & The Fresh Prince feloszlott Will elkezdte szólókarrierjét építgetni. Először csak kislemezei jelentek meg, gyakran a legújabb filmjének bemutatójához időzítve, melyek közül kiemelkedik az Men in Black. Első nagylemeze 1998-ban került a boltok polcára, Big Willie Style néven. Az Egyesül Államokban kilencszeres platinalemezzé lett. Második albuma 1999. novemberében jelent meg, Willennium néven. Erre az albumra lett felvéve a Wild Wild West című film főcímdala is.
• 2002-napjainkig: Újabb albumok, sikerek
A harmadik nagylemeze, a Born to Reign 2002-ben jelent meg, amely kereskedelmileg elég nagy csalódást okozott az előző albumokhoz mérten. Pár hónap múlva, semmi előjel nélkül megjelent Will Greatest Hits nevet viselő albuma. Miután az album keveset keresett Willnek új kiadót kellett szereznie. Ezt követően az Interscope Records-al állapodott meg, és 2005. március 29.-edikére hosszas várakozás után végre elkészült az újfent szép sikereket elért, negyedik és máig utolsó nagylemeze a Lost & Found. Az album eladását nagyban segítette a Switch című sláger.
MAGÁNÉLET
• Jótevés, adakozás
Smith rendkívül jószívű és adakozó ember, életében rengeteget jótékonykodott már. 2007-ben 1.3 millió dollárt adományozott különböző jótékonysági szervezetek számára, amely összegből 450 ezer dollárt két keresztény, 122 ezer dollárt pedig három Szcientológia szervezet kapott, a további összegből pedig a Los Angeles-i mecset, egyéb keresztény iskolák és templomok, valamin az izraeli Yitzhak Rabin Memorial Center részesült. 2008-ban 4600 dollárral segítette a demokrata elnökjelölt, Barack Obama szenátor kampányát. Saját házában is tartott adománygyűjtést, így több mint fél millió dollárral járult hozzá a kampány sikeréhez.
• Házasság, gyermekek
Smith az 1990-es évek megismerkedett Sheree Zampino színésznővel, akinek nemsokkal később megkérte a kezét, 1992. május 9-én pedig összeházodtak. 1992. november 11.-én született meg első gyermekük, Willard Carroll „Trey” Smith III. Három évvel később 1995. december 10-én a pár hivatalosan is elvált. A válás után Will elkezdett találkozgatni Jada Koren Pinkett színésznővel. Két évvel később, 1997. december 31-én összeházasodtak. Első közös gyermekük, Jaden 1998. július 8.-án született meg. Két évvel később, 2000. október 31.-án megszületett első lánygyermekük, Willow. A pár azóta is boldog házasságban él.
ÉRDEKESSÉGEK
– Az első hip-hop előadó, akit Oscar díjra jelöltek.
– 2004-ben a nettó vagyon amit keresett, becslések szerint 188.000.000 $.
– A Mr. July becenevet a médiától kapta, mert a legtöbb nyári kasszisikerű filmjét júliusban mutatták be.
– Nagy rajongója a svéd Soilwork metálbandának.
– Ajánlották neki Neo szerepét a Mátrixból, de visszautasította.
– 2007-ben az Entertainment Weekly magazin az 50 Smartest – People in Hollywood listáján az 5. helyre sorolta.
– Folyékonyan beszél spanyolul.
– Szeret sakkozni, golfozni, bowlingozni és kosarazni.
– Kevesebb, mint egy perc alatt képes megoldani a Rubik-kockát.
– Részt vett Tom Cruise és Katie Holmes esküvőjén.
– Kedvenc filmje a Híd a Kwai folyón.

forrás: https://starity.hu/sztarok/will-smith/eletrajz/