Charlie Hunnam

1980 április 10-én született az angol Newcastle városban. 3 bátyja van. A családban ő a második legidősebb fiú. 9 éves volt, amikor felfedezte egy tévés igazgató, miközben ő egy cipőboltban bohóckodott. Első brit televiziós szereplése a Byker Grove műsorban volt. Majd megkapta Nathan Maloney szerepét a nagy vihart kavart Queer as Folk (Fiúk a klubból) sorozatban. A középpontban főleg a meleg fiatalok álltak. Az ezt követő What happened to Harold Smith? c. film után úgy döntött Los Angelesbe költözik, hogy ott folytassa karrierjét.
1999-ben ott találkozott Robert Thowne forgatókönyviró lányával, Katharine Thowne-al. 4 hét múlva Las Vegasban összeházasodtak. Kapcsolatuk azonban nem tartott sokáig, mert 2002-ben elváltak egymástól.
2000-ben visszatérő szerepelt kapott a Young Americans sorozatban. Játszott a FOX csatorna által vetitett Undeclared sorozatban, amiben Charlie egy beképzelt brit diákot alakitott, Lloyd Hayte-t. A produkció egy évadot élt meg, utána törölték. A nagyképernyőn először 2002-ben debütált, a Paramount filmjében, a Nicholas Nickelbyben, ami pedig Charles Dickens regényének adaptációja volt. A filmet Golden Globe-dijra jelölték, mint legjobb film.
A Green Street Huligans film kedvéért visszautazott Angliába. A filmet 2005-ben mutatták be, ami nagy sikert aratott. A film főszerepében a Lord of the Rings (Gyűrűk Ura) sztárját láthattuk (Elijah Wood), mellette pedig Charlie alakitotta a pszichotikus futball rajongót, Pete Dunhamet. Hihetetlen átéléssel játszotta el a szerepét, pedig a valóságban soha nem láttott egy mérkőzést sem, és semmit sem tud a sportról. Ezt követően szerepet kapott a Children of the Men filmben. Majd főszerepet kapott a Sons of Anarchy (Kemény motorosok) sorozatban. Jax Tellert, a Sons of Anarchy motorosbanda alelnökét játssza. A sorozat készitője Kurt Sutter, a történet pedig Charming városban játszódik. A motorosbanda életéről, rivalizálásáról, illetve hol legális, hol illegális ügyeiről szól.
Sorozatos szereplései közepette is felbukkan néha egy-egy filmben. 2012-ben Olivia Wild és Eric Bana mellett főszerepben volt látható a Deadfall krimiben. Itt egy ex boxoló bőrébe bújt, aki miután kijön a börtönből, kocsijával felveszi az éppen rablás miatt körözött Olivia Wilde-ot. Csakhogy a lány testvére (Eric Bana) rájuk talál.
2013 nyarán a nagy látványvilágú Pacific Rim (Tűzgyűrű) sci-fi film főszereplőjét, Raleight alakítja. Szeptemberben nyivánosságra hozták, hogy ő fogja alakítani a már most hatalmas sikert aratott botránykönyv filmváltozatának főszereplőjét, a milliárdos, ám furcsa szexuális beállítottságú Christian Greyt. Ez a hír nagy port kavar, ám a megdöbbentő hír után kiderült, mégsem tudja bevállalni A szürke ötven árnyalatának főszerepét. Döntésében több dolog is szerepet játszott. Kiderült, hogy nem tudta összeegyeztetni a Sons of Anarchy utolsó évadának forgatásait többek között. 2014-ben véget ért a Sons of Anarchy, így egy kis pihenő után belevetette magát a forgatásokba. Szerepet kapott a Crimson Peak (Bíborhegy) fantasy-horror filmben, ahol együtt játszott Mia Wasikowska, Tom Hiddleston, és Jessica Chastain színészekkel.
2016-ra is várható pár filmben. Játaszni fog Guy Ritchie új filmjében, a Knights of the Roundtable: King Arthur filmben, ahol a főszereplő Arthur királyt fogja alakítani. A The Lost City of Z filmben együtt fog játszani Robert Pattinsonnal és Sienna Millerrel.

Díjak:
2002 – NBR díj – Legjobb színész
ÉRDEKESSÉG:
– habár szeretett a barátaival lógni, számára nagyon fontos volt mindig is a karrierje, és pontosan tudta, hogy mit akar.
– imádja a filmeket. Saját bevallása szerint leginkább amerikai produkciókat néz a legszivesebben.
– szereti a hip-hop zenét. Eminemet is, de a Wu Tang Clan zenéjét még inkább.

Forrás: Starity.hu