Billy Crudup
Billy Crudup a New York-állambéli Manhasset szülötte (New York peremvárosa). Szülei még gyerekkorában elváltak, késõbb újraházasodtak, majd másodszor is elváltak. Két testvére, Tommy és Brooks, szintén a filmszakmában dolgoznak, mindketten producerként. A család sokat költözködött, éltek Texasban és Floridában is, így a kis Billynek többször kellett iskolát váltania. De nem okozott számára gondot a beilleszkedés, mert folyton bohóckodott, ezért aztán hamar ki is derült, hogy van tehetsége az emberek szórakoztatásához. A floridai középiskolai évek után a New York-i Egyetem színház tagozatán folytatta tanulmányait, és Tom Stoppard Arcadia címû produkciójában debütált a Broadway-en.
Billy filmszínészi karrierjének kezdete a 90-es évek második felére tehetõ a Sleepers (Pokoli lecke) és az Inventing the Abbotts (Három a nagylány) egy-egy szerepe kapcsán. Az 1999-es Jesus' Son (Az élet kalandja) a Párizsi Filmfesztivál legjobb színésznek járó díját hozta meg neki.
A 2000-es évektől jelentõsebb filmjei közé tartozik a Waking the Dead (Szerelmem szelleme), ami egy szerelmét elvesztő férfiről szól, az Almost Famous (Majdnem híres), mely a 70-es évek egy rockzenekarának életébe ad némi betekintést, a második világháborús Charlotte Gray, a Big Fish (Nagy Hal), ami valóság és fantázia köré szõtt családtörténet, a kosztümös Stage Beauty (Nõies játékok), mely Anglia utolsó nõi szerepeket alakító férfi színészének története, valamint a The Good Shepherd (Az ügynökség) Robert De Niro rendezésében.
Nagyobb filmjei, melyekben jelentősebb szerepeket osztottak rá, a szélesebb közönséghez is eljutottak; a Watchmen – Az őrzők egy népszerû képregény adaptációja, a Public Enemies (Közellenségek) pedig a híres gengszter, John Dillinger történetét dolgozta fel, melyben ő J. Edgar Hoovert, a híres FBI igazgatót alakította.
Ezeken kívül fontosabb filmjei az utóbbi évekből az Eat, Pray, Love ( Ízek, imák, szerelmek), a Thin Ice, és a Too Big to Fail (Válság a Wall Streeten) című tévéfilm.
Annak ellenére, hogy Billy idõrõl idõre feltûnik a vásznon, rendszeresen visszatér a színház világába. A The Elephant Man Broadway-elõadás színészeként Tony-díjra jelölték, 2007-ben pedig meg is kapta az elismerést a The Coast of Utopia címû darabban nyújtott kiváló játékáért.
A New Yorkban élő színész magánéletét nem teszi ki a kirakatba és saját bevallása szerint nem akar sztár lenni. Nyolc évig tartó kapcsolata Mary-Louise Parkerrel is a színháznak köszönhető, 1996-ban a „Bus Stop” című Broadway darabban együtt játszottak. Szerelmükből 2004-ben egy fiú született, William Atticus, de ugyanebben az évben el is váltak útjaik, mikor Billy és filmes partnernője, Claire Danes egymásba szerettek (azóta ők is különváltak).