Andrew Scott

Élete:

Andrew Scott az ír fővárosban, Dublinban született 1976 október 21-én Nora és Jim Scott egyetlen fiaként. Két lánytestvére van, Sarah és Hannah. A Gorganza College-ra járt, ami egy jezsuita állami fiúiskola a szülővárosában. Részt vett az ifjúsági színház életében és szerepelt két reklámfilmben. Ennek köszönhetően tizenhét évesen kapta meg első főszerepét. Ezt követően a Trinity Főiskolára kezdett járni, hogy drámát tanuljon, de hamar abbahagyta, mert úgy érzte, hogy a gyakorlat sokkal többet nyom a latba, mintha az órákon ül, így inkább csatlakozott az ír nemzeti színház, az Abbey Theatre társulatához. 1999-ben költözött el Dublinból Londonba, ahol jelenleg az élettársával él együtt.

Karrier:

Filmes debütálása 1995-ben volt a Korea című ír drámával. Két évvel később ismét főszerepet kapott a Drinking Crude című filmben, melyet egy apróbb szerep követett a Ryan közlegény megmentésében.
Ezt követően néhány apróbb szerepet kapott, majd 2000-ben szerepelt a Nora és Joyce című filmben Ewan McGregor mellett. Ugyanebben az évben kis szerepet játszott egy BAFTA-díjas filmben Michael Gambon oldalán, A hosszúsági fokban. 2001-ben Az elit alakulatban alakította John 'Cowboy' Hall közlegényt. 2003-ban adták le a Holttestek című filmet, melyben a főszereplő Tommy karakterét formálta meg. Ezt követően a BBC My Life in Film vígjátéksorozatában kapott főszerepet, mely után ismét kisebb szerepek jöttek. 2008-ban az HBO minisorozatában, a John Adamsben játszott.
2010-ben volt egy nagyobb szerepe az Anton Chekhov's The Duel című amerikai drámában és alakította Paul McCartney-t a Lennon című filmben, Christopher Eccleston oldalán. Ugyanebben az évben tűnt fel először a Sherlock című sorozatban Moriarty-ként, mely hatalmas sikert hozott neki a televízió világában. A második évadban nyújtott lehengerlő alakításáért BAFTA-díjat is kapott a 2012-es év során, valamint IFTA-t is nyert vele 2013-ban. Visszatért a sorozatba a harmadik évad végén és szerepelni fog a negyedikben is, mely 2015 végére/2016 elejére várható. 2011-ben a The Hour-ban szerepelt két rész erejéig, mint Adam Le Ray. 2012. szeptemberében jelent meg a The Scapegoat című filmje, valamint szintén 2012-ben jött ki a The Town brit minisorozat is. Az 2013-as év szeptemberében jelent meg két újabb filmje, a The Stag, valamint a Locke, melyben Tom Hardy oldalán játszik.
2014. májusában adták ki a mozikban a Jimmy's Hall-t, ezt követően ugyanezen év őszén jelent meg a Pride c. filmje, ahol Bill Nighy-vel és Dominic Westtel alakít együtt. Utómunkálatok folynak a Victor Frankenstein című alkotáson, amelyben Roderick Turpint fogja játszani James McAvoy Frankensteinéhez. A film 2015 októberére várható. A rá következő évben pedig a Hollow Crown sorozat egyik epizódjában fogja XI. Lajost alakítani.

Első nagyobb színpadi szereplése 1998-ban volt, a Long Day's Journey Into Night című darabban, amelyben Edmundot alakította és az alakításáért Az Év Színésze díjat kapta az Independent/Spirit of Life díjátadón.
Ezt követően 2000-ben debütált a londoni Royal Courtön, az Old Vic színpadán is, a Dublin Carol elnevezésű darabbal. Időközben számos darabban alakított. 2005-ben kapta meg Olivier-díját az A Girl in a Car with a Man-ben nyújtott színészi szerepléséért. Ugyanebben az évben a Macskarisztokraták előadásán alakított elképesztően jól a Színházbajárók Választása szerint (Theatregoers' Choice Award). Egy évvel később Bill Nighy és Julianne Moore oldalán szerepelt a The Vertical Hourban. 2009-ben a Sea Wallban szerepelt a National Theatre-ben, az egyemberes előadást külön az ő számára írták. Ezt követően a Cock című produkcióban alakított Ben Whishaw, Katherine Parkinson és Paul Jesson mellett. A darab Olivier-díjazott lett.
2010-ben ismét az Old Vic színpadán volt látható a Design for Living darabban. A következő évben Julianust játszotta az Emperor and Galilean attrakcióban. 2013-ban a National Theatre 50. évfordulós gáláján szerepelt Dominic Cooper mellett, mely az 50 Years on Stage nevet kapta, melyet a televízió is közvetített, valamint ismét a Sea Wall-lal lép fel. A 2014-es évben ismét a Royal Court színpadán léphetett fel, a Birdland c. darab főszereplőjeként.

Forrás: Starity.hu