Összes kihívás

mary_chan 

Kedvenc művészeink – 2. forduló művész szerint

Elkezdődött2023. június 1., 14:22
Jelentkezés vége2024. május 31., 23:59
Véget ér2024. május 31., 23:59

Nektek is vannak olyan filmek a várólistán, amelyekben a kedvenc színészeitek szerepelnek, vagy a kedvenc rendezőtök rendezett és még nem láttátok?

Akkor itt a helyetek, mert ez a kihívás arról fog szólni, hogy bepótoljuk ezeket a filmeket.
Velem elő szokott fordulni, hogy egy-egy művészt pár film alapján már be is jelölöm kedvencnek, vagy éppen csak felkelti az érdeklődésemet, de mindig akad olyan film, amit nem láttam még tőle.

Tehát, ha késztetést éreztek, hogy most ti is bepótoljátok ezeket az elmaradt filmeket, akkor nyomjatok a Részt veszek gombra.
5 színészt/színésznőt vagy rendezőt kell kiválasztanotok, akiktől megnéztek 3-3 db olyan művet, amelyet még egyszer sem láttatok. Tehát összesen 15 filmet kell megnéznetek.
Nem kell előre megírni, hogy kit választottatok, elég a kihívás végén jelezni majd, és hozni hozzá az Én és a film linkeket.

Lehet akár mind színész/színésznő, vagy mind rendező, de vegyesen is nézhettek filmet, pl. 4 színész/színésznő és 1 rendező.

Tehát a szabályok:
– Összesen 15 film megtekintése a szabályoknak megfelelően.
– 5 különböző színész/színésznő/rendező és hozzájuk 3-3 db film megtekintése.
– Kiváltani nem lehet úgy filmet a művészek között, hogy egyiktől nézel 2 db-ot és a másiktól meg inkább hozol 4db-ot.
– A filmnézések a kihívás kezdetétől érvényesek.
– Nem lehet újranézés!
– A művészeknek nem muszáj a kedvenceitek között szerepelnie.
– Hozhattok sorozatot is és ebben az esetben 4 rész vált ki egy filmet, de minden sorozat csak 1 filmnek feleltethető meg, tehát nem lehet egy több évados sorozattal kiváltani az egész kihívást.
– Animációs filmet is elfogadok, de minden választott színész/színésznő esetében max. 1-et lehet hozni. Ha rendezőt választotok, akkor viszont mindegyik műve lehet animációs film.
– Rövidfilmet és olyan műsort, amiben önmagaként szerepel nem fogadok el.
– A nézések között reális idő teljen el.
– Csillagos értékelést kérnék mindenkitől illetve a kommentekben küldjétek az „Én és a film” linkeket.
– És legvégül írjátok meg, hogy melyik filmek tetszett a legjobban.

Mindenkinek jó filmezést kívánok!

45 hozzászólás
mary_chan 

Nézzünk filmeket, amik eddig kimaradtak évszámok szerint

Elkezdődött2023. június 1., 13:24
Jelentkezés vége2024. május 31., 23:59
Véget ér2024. május 31., 23:59

Ismét eltelt egy év, így folytatásaként indítanám útjára ismét a kihívást.
A lényeg ugyanaz maradt, vagyis hogy olyan filmeket nézzünk meg/pótoljunk be, amelyek korábban kimaradtak az életünkből, pedig lehetne akár klasszikusnak, ikonikusnak nevezni őket; vagy csak szimplán évente legalább 4-5-ször leadták a tévében a 90-es, 2000-es években.

Úgy gondolom, hogy nem csak én vagyok így a filmek terén és nektek is sok lehet, amelynek a megnézése elmaradt akár gyerekkorban, vagy mostanában. Lehet azért nem láttuk eddig ezeket a filmeket, mert korábban nem érdekelt eléggé, hogy időt szánjunk rá, esetleg csak részleteket láttunk belőle, vagy egyszerűen kimaradt és kész.

A kihívás előző fordulóiban is rengeteg filmet sikerült bepótolnom, illetve sikerült nektek is, akik részt vettetek korábban. Azonban úgy gondolom, hogy ilyen filmeket mindig fogunk találni és nem hogy csökkent volna a listám, de még több filmmel bővült.

Ezzel a kihívással most (ismét) arra szeretnélek benneteket ösztönözni, hogy tartsatok velem és keressetek ti is olyan filmeket/sorozatokat, amelyeket szívesen bepótolnátok, vagy már a régóta várólistán lévő darabokat szedjétek elő.

Viszont kinek mi számít ikonikusnak, vagy „bepótolnivalónak”? Ez elég szubjektív lehet, így meghatároznék néhány szabályt a nézéssel kapcsolatban:
– Nem lehet újranézés!
– Idén már a 2017 előtti filmek lesznek versenyben, tehát a 2017-es és az azután megjelent filmek már nem játszanak.
– 15 film megnézése lesz a cél és a kihívás kezdetétől érnek a filmnézések.
– A korábbi kihívásokhoz hasonlóan a csillagozások száma fogja meghatározni, hogy mely filmeket lehet hozni, tehát, hogy melyek azok, amiket már a legtöbben láttak, de mi még csak most pótoltuk be.
10 film esetén:
– 1995 előtti filmek esetében min. 200 csillagozás legyen az adott műnél
– 1995 és 2017 közötti filmeknél pedig min. 300 csillagozás

5 film lehet kivétel, amelynél 1995 előttieknél elég min. 150 csillag, és 1995–2017 közöttieknél pedig min. 200 csillag.

– A sorozatok esetében 4 rész vált ki egy filmet, de minden sorozatból csak 4 rész hozható, tehát nem lehet egy több évados sorozattal kiváltani az egész kihívást. Fontos, hogy ha olyan sorozatot néztek, amely 2017 után is fut/futott, akkor csak azok az évadok érnek, amelyek 2017 előtt jelentek meg. Például a Modern család (2009–2020) esetében a 8. évad 9. részéig hozható, a későbbiek már nem.
– Lehet hozni animációs filmet, dokumentumfilmet, animét, realityt…stb is.
– Csillagos értékelés szükséges, de a szövegest is szívesen olvasom.
– Írd le hozzászólásban, amikor végeztél a filmekkel, hogy megérte-e bepótolni őket, vagy sem. Illetve, hogy melyik tetszett a legjobban és a legkevésbé.

A filmnézéseket kérlek egyben hozzátok, akár az Én és a film linkkel itt hozzászólásban, vagy listán.

Remélem mindent érthetően írtam le, de ha mégsem, kérdezzetek nyugodtan.

39 hozzászólás
Fire_bird 

„Bármiből is van a lelkünk, az övé s az enyém egy.” fix filmek

Elkezdődött2023. május 21., 17:21
Jelentkezés vége2024. május 20., 23:59
Véget ér2024. május 21., 23:59

Sziasztok!

2023-ban érkezik az 5. After film, a Miután annyi minden történt. Ennek örömére készítettem ezt a kihívást.

A feladat egyszerű, a kihívás teljesítéséhez és a plecsni megszerzéséhez az alábbiakat kell megtenned:
♾Kattints a „részt veszek” gombra!
♾Nézd meg az eddig megjelent összes részt. (Természetesen újranézést is elfogadok).
1. Miután (2019)
2. Miután összecsaptunk (2020)
3. Miután elbuktunk (2021)
4. Miután boldogok leszünk (2022)
♾A legújabb rész premierje, 2023. szeptember 14-e után, a teljesítéshez már az 5. részt is hozni kell.
5. Miután annyi minden történt (2023)
♾Hozd az „én és a film" linket.
♾Csillagos értékelést kérek hozzá. Szöveges értékelés nem kötelező, de szívesen olvasok.
♾Csak a kihívás kezdete utáni nézéseket fogadok el.
♾Csak reális, teljes dátumos nézések érnek (egy percen belül nézel/jelölsz meg 3 részt, nem fogadom el).

Kellemes filmnézést és jó szórakozást kívánok mindenkinek!

Kapcsolódó művészek: Hero Fiennes Tiffin · Josephine Langford

31 hozzászólás
Fire_bird 

Kezdő krónikás – kihívás fix sorozat koreai

Elkezdődött2023. május 21., 16:57
Jelentkezés vége2024. május 20., 23:59
Véget ér2024. május 21., 23:59

Sziasztok!

A feladat egyszerű, a kihívás teljesítéséhez és a plecsni megszerzéséhez az alábbiakat kell megtenned:

️✔Kattints a „részt veszek” gombra!
️✔Nézd meg a sorozat összes részét. (természetesen újranézést is elfogadok).
️✔Hozd az „én és a film" linket.
✔️Csillagos értékelést kérek hozzá.

❗Csak a kihívás kezdete utáni nézéseket fogadok el.
️❗Csak reális, teljes dátumos nézések érnek (egy percen belül nézel/jelölsz meg 3 részt, nem fogadom el).
❗❗Update: Most vettem észre, hogy a snitten úgy van megadva, hogy az első évadnak van 40 darab, 35 perces része. A Netflixen ez 20 részben van feltöltve, amelyek kb. 1 órásak. Ezért a filmnézések jelölését kétféleképpen is elfogadom:
1. Félórás különbséggel jelölsz nézéseket. Tehát egy Netflix részt két részletben jelölsz.
2. Egy Netflix rész megnézése után 2 részt jelölsz megnézettnek egymás után. Arra figyelj, hogy ezek párban legyenek. Tehát a 1-2. rész jelölése -> 1. Netflix rész megnézése után, 3-4. rész -> 2. Netflix rész, és így tovább értelemszerűen.

Kellemes sorozatnézést kívánok mindenkinek!

Kapcsolódó művészek: Shin Se Kyung · Cha Eun Woo

24 hozzászólás
Fire_bird 

A király szerelme – kihívás fix sorozat koreai

Elkezdődött2023. május 21., 16:52
Jelentkezés vége2024. május 20., 23:59
Véget ér2024. május 21., 23:59

Sziasztok!

A feladat egyszerű, a kihívás teljesítéséhez és a plecsni megszerzéséhez az alábbiakat kell megtenned:
⚜ Kattints a „részt veszek” gombra!
⚜ Nézd meg a sorozat összes részét. (természetesen újranézést is elfogadok).
⚜ Hozd az „én és a film" linket.
⚜ Csillagos értékelést kérek hozzá.
⚜ Csak a kihívás kezdete utáni nézéseket fogadok el.
⚜ Csak reális, teljes dátumos nézések érnek (egy percen belül nézel/jelölsz meg 3 részt, nem fogadom el).

Kellemes sorozatnézést kívánok mindenkinek!

Kapcsolódó művészek: Park Eun Bin · Ro Woon

20 hozzászólás
Pistee66 

Nagy Sylvester Stallone retrospektív filmnézés maraton művész szerint

Elkezdődött2023. május 5., 14:21
Jelentkezés vége2024. július 5., 23:59
Véget ér2024. július 6., 23:59

Gyerekkorom óta nagy kedvenc még akkor is, ha tudom, sokszor nagyon gyenge színészi teljesítménnyel rukkol ki az aktuális alkotásában. Sok filmet készített, amik között akad néhány elég kétes minőségű is.
Számomra egy legenda. Egy igazi akciófilm hős, akiből mára már filmes ikon lett. Egy „szuperhős”!
A következő évben 77 éves lesz ezért a születésnapjáig filmnézésekkel emlékezzünk meg az Olasz Csődör életéről és pályafutásáról.
Teendők:
– Jelentkezz a kihívásra,
– Nézz meg minimum 10 filmet, amelyben Stallone szerepel, szinkronhang nem játszik,
– Ebből legalább 1 filmnek a rendezője is legyen,
–A filmek minimum 3 különböző évtizedből legyenek,
– Egy film az 1976-os nagy sikert hozó Rocky előtti legyen, vagy abból az évből,
– Filmes sorozatból minimum egy film hozható; tehát egy Rocky, egy Rambo, vagy egy Feláldozhatók film játszik,
– Újranézés is jöhet minden mennyiségben,
– Csillagos értékelés kell, szöveges nem, de jó lenne,
– A nézések a kihívás kezdetétől érvényesek, egy perces nézéseket nem fogadok el, két film megnézése között reális idő teljen el, legalább a film hossza,
– Hozd a nézéseket igazoló linkeket és vedd át a kitüntetést,
– A végén írd le, melyik filmjét szereted a legjobban.

Kapcsolódó művészek: Sylvester Stallone

6 hozzászólás
TribeBubu 

Nézzünk extra filmes tartalmakat! címke szerint

Elkezdődött2023. május 2., 22:57
Jelentkezés vége2024. december 31., 23:59
Véget ér2024. december 31., 23:59

Pár éve kértem a Snitt üzemeltetőit, hogy hozzanak létre egy DVD/Blu-ray extra címkét, amit voltak olyan kedvesek, és teljesítettek. Viszont nem láttam, hogy készült volna már ilyen kihívás, úgyhogy gondoltam, készítek egyet.
Nyilvánvalóan olyan filmeket kell nézni, melyek viselik ezt a címkét. Lehet werkfilm, dokumentumfilm, rövidfilm stb. Mivel csak 107 adatlapon található meg ez a címke, lehet bátran bővíteni a Snitt adatbázisát, szóval elő a műsoros DVD-ket és Blu-rayeket! (Sőt, úgy rémlik, anno VHS-eken is akadt néha ilyesmi, így abból is lehet csemegézni, már ha akad még olyan, aki használ videokazettát.)

Amit a plecsni megszerzéséhez tenned kell:
– Jelentkezel.
– Megnézel minimum 50 db, vagy 8 órányi DVD/Blu-ray extra címkével ( https://snitt.hu/cimkek/dvd-blu-ray-extra ) ellátott filmet. (Nem kell aggódni a mennyiség miatt, mert akad bőven pár perces és akár félórás anyag is, úgyhogy hamar lehet teljesíteni, bármelyik szempont mentén gyűjtjük a nézéseket.)
– Létrehozol egy saját listát, ahol vezeted a teljesítésedet. (Megkérek minden résztvevőt, hogy csak azok a filmek szerepeljenek a listán, amelyek megtekintésével teljesítitek a kihívást, olyanok ne legyenek rajta, amiket nem néztetek meg a kihívás ideje alatt. Illetve megtekintési sorrendet kérnék, továbbá amennyiben játékidő alapján teljesítitek a kihívást, kérlek, vezessétek megjegyzés formájában, hogy az aktuális film megtekintésével hány percnél jártok.)
– Bemásolod a listád linkjét a kihívás alatt hozzászólásban és betagelsz engem benne @-cal.
– Vársz türelmesen, hogy zöldítselek.

Még annyit, hogy ha elakadsz vagy nem találsz forrást, kérdezz bátran, és igyekszem segíteni. (YouTube-ra sok stúdió feltölti a műsoros lemezeken található anyagok némelyikét és előfordul, hogy rövidfilmek streaming szolgáltatásokon megtekinthetők.)

Hozhatsz a jelentkezésed előttről is filmnézést, de mindenképpen a kihívás kezdete utáninak kell lennie.

Újranézést elfogadok.

A nézések között reális idő teljen el!

A kép forrása:
https://www.psdgraphics.com/file/2018/blue-metal-texture.jpg

A kitüntetéskép forrásai:
https://www.psdgraphics.com/file/2018/blue-metal-texture.jpg
https://i.ebayimg.com/images/g/pB4AAOSwojJhQAhE/s-l500.png

2 hozzászólás
Dombi_Petra 

Vaják fix sorozat

Elkezdődött2023. május 2., 12:15
Jelentkezés vége2024. május 31., 23:59
Véget ér2024. május 31., 23:59

Sziasztok!

Június 29-én jelenik meg a Vaják c. sorozat 3. évada, nézzük együtt :)

◇ Nézz meg egy tetszőleges évadot a sorozatból. (Az eddig megjelent évadok is jöhetnek)
◇ Csillagos értékelést kérek
◇ Csak reális, teljes dátumos nézeseket érnek
◇ Újranézést elfogadok
◇ Csak a kihívás kezdete utáni nézeseket fogadok el

Jegyzetek

152 hozzászólás
FreshDreamFury 

Szégyentelenek (Shameless) fix sorozat

Elkezdődött2023. április 26., 16:48
Jelentkezés vége2024. december 31., 23:59
Véget ér2024. december 31., 23:59

Sziasztok! A feladat roppant egyszerű lesz:
Nézzünk meg legalább 2 évadot a Szégyentelenek (2011–2021) sorozatból.

A teljesítés feltételei:

– A kihívás ideje alatt nézd meg (újra) a Szégyentelenek (2011–2021) sorozat legalább 2 évadát. (Csatolva)
– Csak a kihívás ideje alatti nézések érvényesek.
– A nézések között reális idő teljen el. (A jelölések közötti pár perces különbségeket nem fogadom el!)
– A nézéseket pontos idővel fogadom el.
– Újranézés ér.
– Csillagos vagy szöveges értékelést kérnék.
– Ha minden kész, hozd az „Én és a film” linket, és ha minden rendben, már kapod is a plecsnit. :)

Jó szórakozást!

12 hozzászólás
whetuu

Kutyát szeretnék! keresős

Elkezdődött2023. április 1., 23:51
Jelentkezés vége2024. november 1., 23:59
Véget ér2024. december 1., 23:59

Nemrég döntöttem el, hogy kiskutyát szeretnék. Ezért aztán falom a kutyás filmeket és dokumentumfilmeket! És mivel már régen volt kutyás kihívás, gondoltam indítok egyet.

A kihívás teljesítéséhez:
Nézz meg 10 kutyás filmet
– 8 film, amiben a kutya főszereplő
– Legyen egy animációs.
– Legyen egy olyan, amelyikben a kutya mellékszereplő (itt írd meg, hogy kinek van kutyája a filmben, hogy hívják vagy milyen fajta).
– Bármelyiket kiválthatod egy kutyás dokumentumfilmmel vagy egy kutyás sorozatból legalább 90 perccel.

Feltételek:
– Csak a kihívás időtartama alatt megnézett filmeket fogadom el!
– Hozzászólásban küldd el az „Én és a film” linkeket teljes dátummal
– Nincs műfaji megkötés.
– Újranézés ér.
– A nézések között reális idő teljen el!
– Türelmesen várd a zöldítést! :-)

Ajánlások (te is adhatsz a listához) a következő linken: https://snitt.hu/listak/kutyat-szeretnek

Jó szórakozást!

8 hozzászólás