Az Újévi Nyitány címet viselő koncertet a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával már 6. alkalommal rendezik január 1-jén, a helyszín ezúttal is a Zeneakadémia. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem közreműködésében, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek tagjai mellett, tehetséges fiatal szólisták… [tovább]
Az Újévi Nyitány címet viselő koncertet a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával már 6. alkalommal rendezik január 1-jén, a helyszín ezúttal is a Zeneakadémia. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem közreműködésében, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek tagjai mellett, tehetséges fiatal szólisták lépnek fel. A 2025-ös repertoárban megtalálhatóak Verdi, Mozart, Erkel és Liszt legnépszerűbb dallamai, valamint Brahms 2. magyar tánc alkotása is. A műsorban a Győri Balett táncosainak Velekei László igazgató által koreografált produkcióját láthatják a televízióban, Lehár Ferenc Vadrózsák keringőjére, Erkel Ferenc Hunyadi László című operájának betétszámára, a Palotásra, valamint Dimitrij Sosztakovics 2. Jazz szvitjének Keringő-tételére. [bezár]