Az idegenek még most is, így 12 ezer évvel később is támadják az embereket, akiknek azért sokat fejlődött a technikájuk, így látszólag nem okoz nekik gondot azok visszaverése. Fontos változás az első sorozat világához képest, hogy az emberiség felhagyott a térhajlítással, hajóik így már nem… [tovább]
Az idegenek még most is, így 12 ezer évvel később is támadják az embereket, akiknek azért sokat fejlődött a technikájuk, így látszólag nem okoz nekik gondot azok visszaverése. Fontos változás az első sorozat világához képest, hogy az emberiség felhagyott a térhajlítással, hajóik így már nem jutnak messzire, a saját naprendszerük határait nem lépik át. Az emberi faj szinte az összes bolygót belakta már, sőt, mesterséges planétákat is létrehozott. Az űrflotta továbbra is megvan, az idegen ellen azonban egy speciális alakulat véd, akiket Topless néven ismernek. A nevük ellenére nem mászkálnak félmeztelenül, ők igazából az újabb generációs Buster Machine-ok pilótái.
Az ova története viszont nem velük kezdődik, hanem egy kétbalkezes lány mindennapjaival. Nono, az energikus pincérnő minden vágya, hogy az űrbe mehessen és pilótának tanulhasson, habár se tehetsége, se pénze nincs hozzá. Egy véletlen folytán viszont összeakad egy Topless-szel (ez ritka dolog, mivel a történet idején összesen 35 van belőlük az egész naprendszerben), aki megmenti, így Nono rögtön a nyomába szegődik. Elkezdi One-samának hívni, mely elemet az első sorozatból vettek át, hisz Noriko (az első ova főszereplője) is így hívta pilótatársát. Persze ahol Topless van, ott földönkívüli is, Nono és újonsült barátja, Lal'C hát szembeszállnak a rusnya idegennel. A csata végül az űrben végződik, ahová Lal'C már Dix-Neuf nevű Buster Machine-jában ülve harcol (a robot neve franciául 19-et jelent, ami egyben a sorszáma is), Nono viszont űrruha nélkül rohangál, és mikor bepöccen, simán lerúgja a földönkívülit, aki nem is éli azt túl.
Természetesen nincs ember, aki szkafander nélkül bírná az űr hidegét, több tonnás űrlényeket dobálna és olyan rúgótechnikával bírna, mely űrlényeket pusztít (és mely a Buster Machine-ok arzenáljának része), így egyértelműen kiderül, hogy Nono nem átlagos lány. Ennél fogva be is kerülhet a Topless-ek közé, habár inkább csak csicskásnak, mint bajtársnak tartják. Ennek ellenére mindent megtesz, hogy hasznos legyen, és ő is saját robotra vágyik. Az idegenek egyre erősödő támadásai és Nono vágya, hogy ő is Topless lehessen különös események sorozatát indítja meg, mely nemvárt fordulatokat hoz.
Ha már a szokatlan események sorát említem, meg kell jegyezzem, hogy az anime maga egy gigantikus mix, melybe a sci-fi, ecchi és vígjáték stílus majd minden elemét belevegyítették. Nem is csoda, hogy az FLCL stábja készítette ezt az animét is, akiknek eleve az volt a céljuk, hogy minél nagyobb blődséget hozzanak össze, mindezt a Gunbuster univerzumában maradva.
Forrás: AnimeAddicts.hu [bezár]