Kőszörny Dumbledore ajtaja előtt zóna

Sziasztok! Ismét egy Mardekáros ajánló, ezúttal krimirajongóknak, de még ha nem vagy akkora fanja ennek a műfajnak, ezt a filmet akkor is látnod kell. Ez pedig a Hetedik (1995), avagy egy a közel tökéletes krimikből.

A történet rögtön egy gyilkossággal indul, amihez Somerset (Morgan Freeman) és Mills (Brad Pitt) nyomozót rendelik ki. Somerset a nyugdíj előtt áll, Mills pedig egy fiatal, a szakmába még nem olyan rég belecsöppent, de azért talpraesett és tettre kész detektív, akik az elején természetesen nem repesnek az örömtől, hogy épp egymás társaságát kell élvezniük egy hulla fölött. Eddig ez egy tipikus krimi alapjának tűnhet, azonban amennyire azt hiszed, hogy minden fordulatra fel vagy készülve, éppen annyira nem.

A gyilkosról hamar kiderül, hogy sorozatgyilkos, aki egy jó kereszténnyel ellentétben kicsit egyedi módon értelmezte a Bibliát: a gyilkosságait a hét főbűn témája adja, az áldozatai pedig látszólag semmilyen összeköttetésben nem állnak. Nincs nyom, amin el lehetne indulni, csak a holttestek gyűlnek a bűnökre, Mills pedig a sötétben tapogatózik. Szerencsére csak ő, a társának azért vannak elképzelései.

Engem is meglepett, hogy Morgan Freeman és Brad Pitt között mennyire tud működni a kémia, ha bedobnak pár közös, ötletes jelenetet. Még az aktuális csinibaba sem annyira feszélyezi az embert Pitt mellett, a feleség karakterének próbálnak is mélységet adni, több-kevesebb sikerrel. Aztán van itt minden, ami szem-szájnak ingere: vitathatatlanul kreatív gyilkosságok (ha láttad a Hannibalt, tudod, miről beszélek), izgalmas üldözések, és kompetens gyilkos, akiről nem kérdőjelezed meg, hogy nem kapták el ezidáig, mert tényleg minden lépése pontosan ki van dolgozva. Némely csavar pedig úgy odavág, hogy nem győzöl majd pislogni.

Hogy kicsit a megvalósításról is beszéljünk: a film maga 1995-ös, ami sajnos nem garancia rá, hogy jól fog kinézni, ennek ellenére egy szava sem lehet az embernek. A holttestek, a sérülések, minden olyan, amilyennek lennie kell, még ha egy mai krimi szintjét nem is hozza 100%-ig, kitűnni attól még semmi sem fog a képből. Na jó, egyszer talán a töméntelen mennyiségű művér, de ez az egy kis hiba még bőven elengedhető. Amit még ki kell emelnem, azok a soundtrackek és az intro: az előbbi szinte minden esetben hozza a kellő hangulatot (borongós, gyanakvó, még az irodalomhoz is tudtak társítani egy olyan dallamot, amire azt mondtam, hogy igen, ez valid), míg az utóbbi olyan profin meg van szerkesztve, hogy el se hittem, hogy ’95-ben volt már ilyen szinten a technológia hozzá.

A szövegkönyv is iszonyúan profi. A gyilkos szájába adott mondatok egyszerre elképesztőek, kínosak, és a bőröd alá kúszóan kellemetlenek. Kevin Spacey kimagaslóan játssza a karaktert, és képes úgy dominálni Pitt Millsét, hogy hozzá sem ér, csak a szavai vágnak oda. Ez a konfliktus gyönyörűen ki is lesz bontva közöttük.

Általában nem szoktam agyondicsérni egy filmet, és hiába felvinni az emberek elvárásait, mert onnan nagyon csúnya csalódásokba lehet esni, ezt az alkotást viszont nem féltem. Tényleg minden részletre ügyeltek, minden jól ki van dolgozva, a főszerepbe pedig profikat választottak, akik hozzák is, amit vár az ember. Ha voltak is kisebb hibái (mert tökéletes ugye nincsen) a filmélmény miatt teljesen el tudtam siklani felettük. Szóval ezt tényleg mindenkinek ajánlom, remek film, amiben minden a helyén van, és megérdemli, hogy minél többen lássák.
* * *
Előző ajánlásaim:
Talpig fegyverben (2019): https://snitt.hu/karcok/66298
Beszélnünk kell Kevinről (2011): https://snitt.hu/karcok/66577
Mardekár Prefektus
https://snitt.hu/filmek/hetedik-1995/en-es-a-film/nocharity

Sziasztok! Hoztam egy újabb ajánlást a Mardekárnak, ezúttal inkább pszichológiai, lélektani témában, ez pedig a Beszélnünk kell Kevinről (2011).

Hát igen, Kevinről beszélnünk kéne, többet, mint ahány szó esik róla összesen a szülei között a kétórás játékidőben. Sokunkban felmerül egy kérdés, mikor egy gyilkos kegyetlenségét látva megrökönyödünk, hogy vajon hol voltak annak idején a szülei? Hogy nem tanították meg rá, hogy az élet értékes, vagy ha próbálták, de nem értette meg, miért nem vitték pszichológushoz? Azt pedig egy pillanatig sem kérdőjelezzük meg, hogy egy gyilkos nevelése csak abszolút kudarc lehetett a szülők részéről. Ha nem is bántalmazták, vagy bántak vele rosszul, valamit biztosan elrontottak, amitől végül az lett belőle, ami. Vagy mégsem? Mi a helyzet akkor, ha némely gyerekek nem elromlanak, hanem már eleve így születnek? Mi van akkor, ha a külső behatásoknak semmi köze az egészhez? Lehet valaki eredendően gonosz, gyűlölhet valaki a kezdettől fogva úgy, hogy semmi komolyabb oka nincsen rá? Egyáltalán szülőként te fel tudnád-e mérni a helyzetet, hogy a nevelésed okozta-e a végleges gikszert a gyerekben, vagy eleve ott volt, csak nem vetted, vagy nem akartad észrevenni?

A történet egy anya vívódását mutatja be a fenti kérdésekről, és a kapcsolatát a fiával, azelőtt és azután, hogy az gyilkossá vált. Ezt a film már az elejétől kezdve érzékelteti, viszont a gyilkosság módját és motivációját csak lassanként tárja a nézők, és az anya szeme elé. Az anyának ráadásul még egy olyan környezetben is boldogulnia kell, ahol a fia bűneinek következményei szinte minden nap az arcába csapódnak. Szó szerint, vörös festék formájában. De van-e egyáltalán joga ahhoz, hogy okolja az őt bántókat? Hiszen amit a fia elvett tőlük, az sokkal nagyobb sebet ejtett, mint amilyennel most ő fizet. De jogosan van bántva? Tényleg ő tehet arról, hogy a fia szörnyeteggé vált?

Újra és újra visszatérnek ezek a kérdések, hogy átültessék beléd a kételyt, ami az anyában is ott van, aki pedig mindent megtesz, hogy a játéka 100%-ig átérezhető legyen, hiszen mégiscsak Tilda Swintonról beszélünk. Ezra Miller szintén remekül hozza az ingatag, kiismerhetetlen fiút, akinél az elejétől fogva érzed, hogy valami nincs rendben. Pedig Ezra arca egyáltalán nem fenyegető, mégis képes megteremteni ezt a furcsa, vészjósló aurát maga körül. Tildával kifogástalan kettőst alkotnak, egy pillanatig sem kérdőjeleztem meg, hogy rokonok-e, pedig nem mondanám, hogy hasonlítanak, egyszerűen csak volt közöttük valamiféle kapocs. Egy kapocs, amit bár a karaktereik a végtelenségig próbálnak tagadni és ignorálni, attól még ott van.

Azt, hogy a film milyen konklúzióra jut a szülők felelősségével kapcsolatban, nem árulnám el, viszont ha az a fajta vagy, aki nem riad vissza a lélektani mélységektől, és azok érzékeltetésétől, mindenképp ajánlom ezt az alkotást. Ha benned is felmerült már a kérdés, hogy hol vannak, mit csinálnak, és mit rontanak el a gyilkosok szülei, akkor is ajánlom, mert ez a film remek példa rá.
Nem ajánlom, ha annyira nem vagy megbarátkozva a kicsit lassú lefolyású, egyes érzéseket és helyzeteket hosszan szemléltető művekkel, mert ez a film közel sem pörgős, viszont nem is unatkozik rajta az ember. Megviselni nem fog, inkább csak elgondolkodtat, de jó értelemben.
Szóval, ha elmélkedős kedvedben vagy, illetve érdekel a téma, egy próbát javaslom, hogy tegyél vele.
* * *
Előző, könnyedebb hangvételű ajánlásom: https://snitt.hu/karcok/66298
Mardekár Prefektus
https://snitt.hu/filmek/beszelnunk-kell-kevinrol-2011/en-es-a-film/nocharity

A Mardekár prefektusának jelentkezem és rögtön hozok is egy ajánlót is a listám mellé.

Listám: https://snitt.hu/listak/roxfort-mardekar-prefektus
Nézésem: https://snitt.hu/filmek/szekrenyorszag-1991/en-es-a-film/kiss-melinda-eva

Ajánlóm:
Az 1991-ben készült Closet Land című filmet magyarul Szekrényországnak fordították, de tudomásom szerint nem készült hozzá magyar szinkron. Ez nem meglepő, nem egy hollywood-i alkotás, így nagy esélye volt arra, hogy ne kapjon szinkront. Ajánlom azoknak, akik szeretnének megnézni egy olyan filmet, amiben a mondanivalón el kell gondolkozni és megdolgoztatja az ember érzelmeit. A képi megjelenítés hangsúlyos, érzelmekre nagyon hat.
Ez a film egy pszichológiai dráma, amelyben borzongást keltő elemek is megtalálhatóak. A történet sokkolja a nézőt. A téma sok helyen feldolgozásra került már (filmek, könyvek, híradások). Az erőszak, fizikai és lelki terror ott van a mindennapokban, a napi híradásokban is jelen van. Ez a kétszereplős történet a kiszolgáltatottságról, a szabad akarat megfosztásáról szól. A kevés szereplő miatt úgy tűnhet, hogy unalmas másfél óra elébe nézünk, de már itt az elején leszögezném, hogy szerintem ehhez a filmhez kell egy bizonyos lelki állapot, ami segíti a megértést.
A Closet Land egy mesekönyv címe, melynek szerzője egy fiatal nő. Az írónő történeteiben felfedeznek politikai utalásokat és kormányellenes eszméket, ezért megvádolják. A kihallgatás során a vallatója állandó kínzásoknak teszi ki annak érdekében, hogy ismerje be és írja alá az előre elkészített vallomást. A vallatás színhelye nem a megszokott rendőrségi kis terem egy asztallal és két székkel. Nem itt nem erről van szó. A vallatószoba tágas, görög oszlopokkal teli díszlete és képi világa szürreális élményt nyújt a nézőnek. A filmben gyakran változik a sötétség és a világosság. A történet során végig láthatóak a kontrasztok, ami a kettősségre utal. A film címe is kettős: jelentheti a gyerekeknek szóló mesekönyv címét és a vallatószobára is utalhat. A fehér ruha, – ami rögtön feltűnt a film nézése során – van a vádlotton, ami tisztaságot, az ártatlanságot jelképezi és ezen minden folt meglátszik. A kihallgatással párhuzamosan megjelenik a mesekönyv története. Az emlékek a felszínre törnek és a vallató minden eszközt megragad, hogy ezzel szembesítse a vádlottat. A jelen és a múlt kezdi elveszíteni a határait. Figyelni kell mindenre, mert különben elveszíthetjük a fonalat. A párbeszédek ugyanolyan hangsúlyosak, mint a hallgatások.
A való életben is vannak játszmák, de a filmben nagy tétje van ennek a játéknak. Van lehetőség a zsarolás, az agyafúrtság, a kényszerítő eszközök ellen védekezni? A vallomás kikényszerítése már-már színjátéknak nevezhető, mégis eléri a célját. A cél nem más, mint a vádlott megfélemlítése. A vallató lélektelen és kegyetlen. A megjátszott segítőkészsége pedig furcsa érzésekkel tölti el a nézőt. A fájdalom, a kín, a hatalomnak való kiszolgáltatottság érzésének a megjelenítése nehéz feladat, de mindkét szereplő nagyon kifejező játéka segít, hogy teljesen beleéljük magunkat a történetbe.
A történet végig feszültségben tartott. Vajon a fogoly megtörik, a vallató kudarcot vall? Vajon reménytelen a hatalom ellen küzdeni egy egyszerű embernek? Megőrizhetjük egyéniségünket és szabadon élhetünk? A politikai ideológiák minden mást felülírnak? Sok kérdést nehéz megválaszolni, de szerintem törekedni kell az egyensúly megtartására, a lelki béke megőrzésére. A film végén a Gandhi-idézet a reményre utal, mindenben találni kell valami jót és ebből építkezni.
Elgondolkodtató történet és nem csak Alan Rickman színészi teljesítménye miatt érdemes megnézni a filmet, hanem a képi világért, a párbeszédekért.

@Moyandra feltörte a jelszót (vajsör). +2000 pont a Mardekárnak.

Mardekáros jelszótippek:

Hollóhátas jelszótippek:

Hugrabugos jelszótippek:

Griffendéles jelszótippek:

Na, akkor késéssel, de tényleg indul a jelszótalálgatás!

Hugrabug prefektusként a következő ajánlásom a Family Guy című szatíra sorozat.

Első ajánlásom: https://snitt.hu/karcok/66369
Második ajánlásom: https://snitt.hu/karcok/66464
Listám: https://snitt.hu/listak/hufflepuff-prefektus

Ki ne ismené Seth MacFarlane-t? Oké, sokan nem tudják ki lehet ő. Másképp fogalmazok. Ki ne ismené a Family Guy című animációs, szatíra sorozatot, ami mindenfélét (jót és rosszat egyaránt) kifiguráz? Szinte nem tudtok olyan témát mondani – hacsak nem valami nagyon újkeletű, tehát nem azután azután történt, hogy megírták volna a részeket – amit ne szedett volna ízekre és ne parodizált volna már ki Peter, Stewie, Brian és a többiek.

Seth hatalmas sikersorozata – már pedig, az a sorozat, amit többször elkaszáltak, de újra feltámadt igen is annak számít – újabb és újabb nézőket vonz be illetve újabb és újabb témákat kutat fel, talál meg és veséz ki. Igen, ez is, mint a South Park arról híresült el, hogy „aaaa, sok benne a sz@rós, fingós vicccc, hahahahaaa jót lehet rajta röhögniiii, aaaa”. Ja. Így is fogalmazhatunk.

De!!! Ha ezeket félre teszitek egy rettentően mély, mesterművet kaptok. És ezt saját tapasztalatból mondom. Merem állítani nektek, hogy a Family Guy-hoz fel kell nőni és félre kell tenni az összes létező előítéletet. Nem túlzok. Ez az igazság. Persze, ahogy már említettem, vannak fiatalok (főleg fiúk), akik azért szeretik mert sok benne a fingós, sz@rós vicc és bővelkedik káromkodásokban is. Őszinte leszek. Én nagyon sokáig ezért nem szerettem. Na jó, bevallom. Gyűlöltem. Ízléstelennek találtam és egyszerűen már azt is lenéztem, aki szerette. Hah, tinik… Úgy voltam vele, hogy mit lehet ezen szeretni? Tele van alja poénokkal… De egyébként kb csak azok nézték, akiket én sem bírtam… Pedig nem voltam ám egy nagyon csajos lány… És most sem vagyok. De úgy éreztem, ez a sorozat még nem tarozik a nézhető kategóriába. Aztán elkezdtem megismerkedni Seth MacFarlane munkásságával és személyével is egyaránt. Így, nézni kezdtem Comedy Centrálon is.

De ekkor már nem csak néztem, hanem értelmeztem is. Így akkor már tudatosult bennem, hogy az egész sorozat egy HATALMAS társadalom kritika. De csak is a legjobb fajtából. Olyan témákat is feldolgoz, amihez senki más nem mer nyúlni (max talán Simpsonék és a South Park-os gárda).

Persze ebben is vannak bénább részek – de mondj egy olyan (főleg ilyen sok részes) sorozatot, ahol nincs –, túlzások is akadnak bőven. De utóbbi azért is nagyon érdekes, mert ha jön egy ilyen túlzás, például az egyik karakter elkezd viccelődni a szeptember 11-ei történtekkel, akkor egy másik karakter azonnal leoltja, hogy „héhé, azért ez durva volt, ezzel azért nem kéne viccelődni”.

Amennyiben csak bele akarsz pillantani egy vagy két részbe, meg akarod nézni, hogy milyen. Minden hétköznap 21:55-től adnak három részt a Comdey Centrálon. Újabb epizódok, aktuálisabb témákkal, szóval igen, ismerkedésnek lehet megteszi. De ha igazán érdekel és nem csak mazsolázgatni szeretnél, hanem ténylegesen, igazán MEGISMERNI a sorozatot, akkor egyértelmű, hogy az első évad első részétől kezd el nézni. Már csak azért is, mivel az első részek 1999-ben jöttek ki, így azok még kevésbé káromkodósak és – hogy is fogalmazzak – 'normálisabb' humor található benne. A társadalom kritika nyilván ott is megjelenik, de nem annyira durván. Ahogy viszont telik az idő egyre vadabbak az epizódok és több káromkodós őrültség található benne.

Karakterfejlődések? Nos, azt hiszem ez a sorozat nem olyan, ahol ez elvárt. Sokan szekálják, hogy Stewie még 18. évad után is csak egy éves, de miért baj ez? Tudtommal a South Parkban sem nőnek sehová a gyerekek.

De egyébként több helyen azért az önkritika is befigyel. És bár többször odaszúrnak az Emmy bizottságának, például: „Bezzeg, ha ezt Simpsonéklépték volna meg, már kapták volna a díjakat…”, tisztában vannak a saját gyengeségükkel és ennek sosem félnek hangot adni. Néha, még a közönségnek is kiszólnak.