Kőszörny Dumbledore ajtaja előtt zóna
Az első hónap eredménye
GRIFFENDÉL: 17009
HOLLÓHÁT: 20697
HUGRABUG: 84726
MARDEKÁR: 41795
További jó filmnézést!
@Corvus_CoRex feltörte a jelszót (cikesz). +2000 pont a Mardekárnak!
Sziasztok! Mint a griffendél prefektusa, meghoztam az első film ajánlóm:
https://snitt.hu/filmek/felhokarcolo-2018/en-es-a-film/l_reggie
Felhőkarcló (2018)
Griffendél címkék: akció, thriller
Rendező: Rawson Marshall Thurber
Szereplők: Dwayne Johnson, Neve Campbell, Chin Han, Roland Moller
Én már nagyon régóta hatalmas rajongója vagyok Dwayne Johnsonnak, majd minden filmjét láttam már. Szeretem a stílusát, a humorát, és szerintem jó filmeket is csinál. De persze vannak olyanok is, akik még nem láttak tőle filmet, vagy csak annyira nem rokonszenves nekik a munkássága. Úgy vélem a Felhőkarcolót érdemes megtekinteni mindenkinek: a rajongóknak és nem rajongóknak egyaránt.
A történet tőmondatokban: Will Sawyer ex FBI túszmentőt kérték fel biztonsági szakértőnek, a Gyöngyhöz, a világ legmagasabb épületéhez. Míg Will távol van, egy csoport megtámadja a tornyot, felgyújtjál, és a milliomos tulajdonosra fáj a foguk. Will családja az épületben rekedt, így rá hárul a feladat, hogy megmentse őket.
Persze maga a sztori nem túl eredeti: van benne egy kis Die Hard egy kis Pokoli torony, stb. Viszont ettől függetlenül működik, végig izgalmas, nincsenek benne felesleges mellékszálak, és közhelyeket sem puffogtat két percenként. A film vizuálisan viszont szuper: a torony igen látványos, főleg a Gyöngy rész. Ezek visszaköszönnek a befejezésben is, és így egy igen nagyszabású zárást kapunk. Will bejutása és kalandozásai a felhőkarcolóban is látványosak. Plusz pont az operatőrnek, mert sikerült úgy felvennie a jeleneteket, hogy érezzük a magasságot, és elhisszük hogy ott van a hatalmas mélység a szereplők alatt. Persze az embernél ilyen filmeknél ott az aggály: Mennyire lesznek túl tolva a jelenetek? Mennyi baromság, és feltűnően lehetetlen művelete van a filmben? Biztosíthatok mindenkit, nem kell aggódni: Alig van 1-2 olyan rész, aminél kilóg az a bizonyos lóláb, de ezek azért nem olyan feltűnőek, hogy tönkre tegyék a film élményt.
Johnson sok vígjátékot csinált, és azok talán sokaknak nem jönnek be. Viszont ez a film egyértelműen egy akció/katasztrófa film. Lövöldözés van benne, verekedés, menekülés, tűz, stb. Szóval nem mondanak viccet percenként, és nem hülyéskednek. Van persze egy két beszólás, vagy momentum, ami meg mosolyogtatók, de ezek illenek is a filmbe, hogy kicsit megtörjék a jeget, és segítenek, hogy a film ne legyen már túlzóan komoly.
Bár Will a főhős, a felesége is szerephez jut, és nem csak szobanövények van a filmben. Jó Dwayne Johnson és Neve Cambell párosa, elhiszem róluk, hogy férj és feleség lehetnének, és a kémia is működik köztük. Megtudjuk továbbá hogy Sara Sawyer katonaorvos, és Afganisztánban is járt már. Ennek szerencsére szerepe is lesz a filmben, na, nem úgy hogy anyuci neki áll kifektetni a zsoldosokat. De végig higgadt marad, nem pánikol, kapkod, és csak akkor intéz el egy rossz fiút, amikor már muszáj.
Mint fenn már írtam, a film a végére sem fárad el, nem ülepszik le, és egy igen látványos, szerintem még elég ötletes végső játszmát kapunk. Ez a film az ami: egy remek kikapcsolódást ígérő akciófilm. Nem kell észbontó csavarokra számítani, de ez a film akkor is a jó és igényes darabja a zsánerének, ami azt hinnénk nem nagy szám, pedig az. Hiszen ma már van bőven választék akció filmekből, és sok ezer van, ami még a nézhető színvonalat sem éri el.
Többek közt ezt szeretem nagyon Dwayne Johnson filmjeiben. Állandóan egy bizonyos minőség fölött vannak, és nála mindig érzem, hogy igényes a munkájával kapcsolatban. Legyen az egy vígjáték, egy akció film, katasztrófa film, vagy egy komolyabb darab, ő mindig a 100%-ot nyújtja a vásznon. (És az éleben is.)
Kapcsolódó filmek: Felhőkarcoló (2018)
Tartok egy szünetet a tanulásban, úgyhogy úgy döntöttem, megcsinálom a karcot a Laloux-filmes tanulókörnek, elsősorban a Hollóhát diákjainak. Többször láttam mindegyiket, és bár animációs filmek, egyik sem gyereknek való (az Idő urai még csak-csak, de az is elég komplex), mert nagyon érdekes filozófiai és társadalmi témákat boncolgat mindhárom rajzfilm.
A három estésnek nagyon egyedi rajzolása van, még az Idő urai a legrealisztikusabb és néhány eleme ezeknek a rajzfilmeknek nem jól öregedett, mai szemmel furcsa lehet, mert kicsit lassabbak, viszont a Hollóhátas levelezésben felvetettem, hogy ez is lehetne tanulókör téma, mert nagyon nagy hatással voltak a francia animációs film gyártásra és a fantasy irodalomra is. Mivel mindhárom film könyvadaptáció, érdekesség lehet a filmet a regényekkel is összehasonlítani, bár én csak az Orphelin de Perdide-et olvastam franciául, még érettségi előtt. Ez a karc elsősorban az Idő urai-ról szól, de fogok utalni benne a Vad bolygóra és a Gandahar-ra is, így mindhármat ki lehet beszélni :).
Ennek filmnek az alaphelyzete egyszerű, kicsit felnőttmese jellegű. Egy gyarmatosítás alatt lévő bolygón ragadt gyereket kell megmenteni, miután az apja a lódarazsaktól való menekülés közben meghal. Viszont egyáltalán nem egyszerű a helyzet, mivel az űrben vagyunk, a gyerek apjának legjobb barátja, Jaffar pedig egy csempészés miatt üldözött herceget szállít az űrhajóján, aki folyton keresztbe próbál tenni nekik, mivel megváltoztatták az úticéljukat a kisfiú, Piel miatt. Mivel egy elemzést már írtam róla (https://the-frenchie-girl.blogspot.com/2020/05/laloux-e…), nem fogok nagyon belemenni az értelmezésbe, ami a könyvet is figyelembe veszi, viszont ez az animációs film egyike azon alkotásoknak, ahol a film jobb mint a könyv. Bár a regény vége logikusabb, a rajzfilm rendezői megoldásai és a változtatások nagyon okosak. Az időutazással való játék mellett nagyon fontos szerepe van a játék motívumának, mert a mikrofonon keresztüli kapcsolattartást Piel kezdetben játéknak fogja fel, Jaffarék pedig igyekeznek fenntartani a biztonság látszatát. A gyerek szituációja egyben a feszültségkeltésben is lényeges, hiszen a végén elveszítik vele véglegesen a kapcsolatot.
Az idő mellett a másik téma amit a film boncolgat, az individualizmus. A film egyik legerősebb, Gamma 10-en játszódó jelenete is ehhez kapcsolódik, ami a könyvhöz képest teljes átértelmezés. A jelenet egyébként nagyon hasonlít a Gandahar „gép-emberes” jelenetéhez, a szöveg, a hangulat és a két film témája is hasonló.
A három film közül a Vad bolygó egy kicsit kilóg. Erősebb a társadalomkritikai része, lényegében egy szatíra, hiszen az emberi fajt egy kártevőként ábrázolt létformaként mutatja be egy fejlettebb fajok által lakott bolygón. A látványvilága erősen elrugaszkodott a valóságtól, maga a film a legrégebbi a három Laloux-egészestés közül. Viszont ennek is nagyon erős hangulata van, ha valaki szereti a művészfilmeket, érdekes lehet.
A spoilert erősen próbáltam kerülni, mert kiváncsi vagyok a tanulókör többi tagjának értelmezésére is. Nekem a háromból a kedvencem a Gandahar, az Idő urai jobban megérintett, előbbin viszont többet gondolkoztam. Alapműnek tartom mindhárom filmet, még úgy is, hogy kevésbé populárisak. Francia tanuláshoz is merem ajánlani, mert nagyon szépen beszélnek benne, és jók a szinkronok. Az Idő uraiból kiemelendő Jean Valmont (mint Jaffar, a Vad bolygóban pedig ő Terr, az embergyerek hangja, egyben a narrátor is) és Yves-Marie Maurin (mint Matton herceg), de a Pielt szinkronizáló kisfiú is nagyon tehetséges, a nyelvezetét meg nem éreztem különösebben nehéznek, B1-es szinttől már érthető.
Nagyon ajánlom mindegyiket :).
spoiler
Kapcsolódó filmek: Az idő urai (1982) · A vad bolygó (1973) · Gandahar (1988)
Hoztam egy ajánlást (tanulókörhöz is kapcsolódva) a Hollóhát tagjainak, „Az őslakó” c. filmről. Remélem, többen is csatlakoztok hozzám, akár csak megtekintéssel, akár kibeszélésre is.
A film egyszerű kis alaphelyzetből indul, és bizonyos szempontból végig egyszerű is: egy egyetemi tanári közösség búcsúzik egy költözni készülő kollégától. A kialakuló beszélgetésben azonban az ominózus tanár érdekes kijelentést tesz: azt állítja, valójában több mint tízezer éves, az őskorban született, és valamilyen rejtélyes okból évezredek óta nem öregszik…
Az Őslakó lényegében csak egy beszélgetésről szól. Másfél órán keresztül ki sem mozdulunk egy szobából, de mégis gondolatokat és érzelmeket is megmozgat az emberben. A beszélgetésben résztvevők sokfélék, akadnak idősebb és fiatalabb tanárok, sőt, egy diák is, akik mind eltérő perspektívát hoznak. Akad mélyen vallásos, abszolút humán érdeklődésű karakter, és végletesen realista. Van olyan, aki cinikus humorral viszonyul az eseményekhez, és olyan is, akit érzelmileg felőrölnek azok a kérdések és gondolatok, amik felvetülnek. A kameraállások, a helyzet hétköznapisága, a zene hiánya pedig elérik, hogy a nézőt is bevonja a film – nem egyszerűen külső szemlélő lesz a vitában, ugyanúgy gondolkodnia kell azon, hol húzza meg a határt, hisz-e Johnnak, ahogy egyre képtelenebbnek tűnő válaszokat ad.
Az őslakót nem mondanám vérbeli sci-finek, mert inkább filozófiai, mint tudományos értekezés – ilyen szempontból például Ted Chiang műveihez hasonlítanám: akinek például az Érkezés hangulatvilága, és enyhe szürrealizmusa bejött, annak valószínűleg Jerome Bixby műve is meg fogja ragadni a figyelmét. Érdemes megemlíteni azt is, hogy a film első fele inkább életfilozófiai témákat boncolgat, a halálhoz való viszonyt járja körül, és elég erősen behozza a tudományt, például hogy biológiailag lehetséges-e, hogy valaki akár örökké éljen. A második ezzel szemben már erősebben foglalkozik vallásfilozófiával, de azt bátran, és elég nyíltan teszi. Lényegében spoiler nélkül erről a szakaszról nem is nagyon lehet beszélni, de személy szerint azt az üzenetet, amit itt közöl, pozitívnak és elgondolkodtatónak érzem, teljesen függetlenül a nyilvánvalóan jelenlévő egyházkritikától.
A színészek nem igazán ismertek, én Az őslakó előtt egyikükkel sem találkoztam más filmben, de valahol ez is erősíti az összképet. Nem színészekként tekint a néző a szereplőkre, hanem tényleges emberekként, teljesen azonosítva őket a karakterükkel. A játékuk egészen természetes, David Lee Smith különösen profin lavírozik a megérthető, a szimpatikus és a hátborzongató között John Oldmanként, de a többiekre sem lehet panaszom.
Az őslakót én kiváló filmnek tartom, mind technikai szempontból (kis térben, kevés szereplővel, egészen alacsony költségvetésből maradandót és izgalmasat alkotni azért nagy teljesítmény – mert másfél óra beszélgetés ide vagy oda, én egy pillanatig sem unatkoztam, még sokadik újranézésre sem), mind pedig azt tekintve, hogy mit váltott ki belőlem. Merem ajánlani szinte bárkinek, mert ténylegesen egy élmény, egy „közös” gondolkodás az, amire invitál. Akármi is az álláspontod, jó ha beszállsz a vitába.
Kapcsolódó filmek: Az őslakó (2007)
