Portugál (2000) 79% 26★

Magyar vidék, magyar kocsma, magyar “fröcsi” (hetven forint) és a vidéki magyar szomszédok magyar nyomora. 99-ből egy újabb magyar film.
A színdarabból (amelyet a Katona József színházban a film forgatásakor már sikerrel játszottak) készített film talán a magamfajtáknak szól, akik a kontextus, a szöveg és a dráma színháziasságát még talán, de a színpadi színjátszást márt nem jól viselik. (Egyes jelenetek elérhetők a színpadi változatból is, egymás mellé téve ezeket megérthető, mire gondolok.)
Abszurd magyar dráma, ami inkább tragikomédia, de abból meg tragédiának is, komédiának is mintha kevés lenne. Nem feltétlen, mert ennyi lett, hanem mert így írták meg. Hogy minden értelemben torz, lecsúszott, olyan igazi ócskán magyar legyen.
Nincsen főszereplő és nincs tulajdonképpeni sztori sem, csak bárgyú események, hogy mégis történjék valami. Állapot van: az, hogy ülünk a kocsmában, iszunk egy fröcsit, ha má’ úgyis itt vagyunk, mindegy úgyis. Boldogulni nem sikerül, de már nem is próbálunk, jajveszékelni meg minek, hát mit lehet tenni? Vigadjunk sírva, de úgy, hogy a vigadásnál kevesebb, és a sírásnál is kevesebb.
Ha viszont átülünk a túloldalra (szóval a vásznon innen, hátra egyet a kocsmától), vigadás is van, és van sírás is, vagy legalább mértékkel. Gyönyörű, néhány vonásból egyértelmű jellemeket látunk, akiket még az a budapesti is felismer, akinek mindössze egy gyerekkori, iszákos Pista bája akad vidékről; de ha legalább egyszer jártunk már falusi talponálló szocikocsmába a munkaruhás munkások (munkanélkülik) között, szájukban (Munkás?) cigaretta, biciklijükben nyolcas (kerekenként egy-egy), akkor felismerjük az összes felvonuló szerencsétlen, félnótás, életképtelen karaktert: a relatíve észnél, de ugyanúgy gondban lévő kocsmárostól a középmezőnyön át az abszolút mélypontot jelentő, torz képű, remegő kezű, jellegzetes tartással a piros fröccsöt fogdosó idült alkoholistáig, a Sátán nevezetűig. “Lófasz az, nem Sátán!”, lehetne mondani, és éppen erről van szó. Mindehhez kellemesen szellemes, olykor egész humoros, és mindenképpen finoman kidolgozott szöveg érkezik Egressytől, és színházinak színházi, de filmen is vállalható rendezés Lukáts Andortól. Úgy vettem észre, hogy a színházi közönségnél igencsak ült a dolog, én úgy igazán egyszer sem röhögtem föl, és be is csak mérsékelten fordultam a darabtól, de azért egyes visszatérő jeleneteket, például amikor a deszkamozgású Szirtes Ági húzóra beönti a fröcsit, már-már gyönyörűséggel néztem végig. Nagytotálban pedig inkább a Tarr Bélai érzés bugyog fel, amit szerintem nagyon szépen tesz be maga alá a film.

„Régi” – szívemnek kedves, nagyon abszurd – magyar film. Igaz, hogy némileg megkésve láttam az eredeti bemutatóhoz képest, és a színpadi verziót sem ismertem előtte, de ennek ellenére szeretem. Meg elfogult is vagyok, spoiler szóval… :) de most az értékelésnél próbálok elvonatkoztatni ettől a ténytől. :D
Szeretem Bece karakterét, olyan kis esetlen, szeretnivaló. Mégis vagány, hisz városból érkezett. :) Legalábbis a filmverzióban. Azóta színpadon is láttam, és ott a karakter kicsit másfelé vette az irányt, s bevallom, az nekem jobban be is jött. De mindent összevetve a figura jó. spoiler :D
Szirtes Ági meg annyira szánni való, hogy tényleg vicces. Egyébként az egész szereplőgárda remek, korrektül összeteszik, amijük van, és kisül belőle egy igazi hungarikum. :D
Nagyon pityókás, nagyon keserű, nagyon magyar, de a jobban összerakott fajtából.
Fogalmam sincs, hogy csapódik le mindez azoknál, akiknél a falusi lét / élet távoli vagy ismeretlen, de nekem, aki sok nyarat töltött vidéken és a mai napig le-lezötyögök a busszal a rokonsághoz… Azt kell mondjam, meglehetősen korrekt képet fest / tükröt tart. :))) Ajánlom. :)

A hangulata nagyon nem ragadott magával.
Bár van néhány emlékezetes beszólás benne és az elején még hozza a kocsmai Üvegtigris feelingjét, de a színészek túljátszák a szerepüket. Ez pedig egy viszonylag kevés szereplős, kis helyen játszódó filmben nem épp pozitívum.
A „tipik magyar” életérzés, amit a Portugál át akar adni (senki nem az, aki lenni szeretne, az emberek egy helyben toporognak és egy fröcsi mellett az elérhetetlen Nyugat iránt sóvárognak, illetve önpusztításba menekülnek), inkább taszít és jobban illik rá a tragédia, minta komikum besorolás.