Papírvárosok (2015) 70% 311★

Mint film, szerintem is nagyon jól eltaláltak mindent, és összességében tök jól sikerült könyvadaptáció. A sztori nagyjából hű maradt a könyvhöz (báááár spoiler), átadta nagyjából azt a John Green-es érzést is (legalább is számomra), és nem tudom, hogy Cara-t azért szoktam-e meg, mert tavaly előtt annyira agyon szórták a plakátjaikkal a környezetemet, hogy még a csapból is azt ittam, de ezt már sose tudom meg. Bent is megszoktam végül, mert nem egészen így képzeltem el, de az idiótasága és az a szerencsétlenkedése megvolt. :)

Igazából az, amit nem látok a filmben, az John Green Quentinje. Mert Quentin egy nyuszi, titokban szerelmes stréber fiú, aki, most kimondom, unalmas. Ilyen tervei vannak, ilyen életet él, amit, ugye, ahogy a könyvben is „elmond”, elfogad. Ha bandáznak is, ő nem beszél annyit, mint a haverjai, inkább hallgatja őket, amivel ő MEG IS ELÉGEDETT. (spoiler) Majd beesett Margo az ablakán és a segítségével előjött az a bátorság, az a leleményesség, ami eddig is meg volt benne, csak nem tudott róla. És úgy gondolom, hogy a könyv ezt akarta sugallni, de ki vagyok én, hogy ezt megítéljem, mindenki máshogy értelmez dolgokat, ami tök jó.

Kicsit hiányoltam azt a részt, mikor spoiler Szóval áldozathozatal. Hát… nekem ez jött le.

És tök jó volt, hogy a film végül kapott egy keretet, és előhozta/lezárta a film első gondolatát. (Angol királynő, csoda, stb.)

És amikor, azt mondom, tök jól eltalálták, a színészekre is gondoltam. :)

(Az már más kérdés, hogy John Green e könyve valahogy nem érintett meg annyira, mint vártam, ezért sem csillagoztam le, mert a filmet értékeltem.)

Plusz örömet okozott azonban, hogy Ansel Elgort megjelent, mert ennek nagyon örültem. ^^ Az a hülye feje!:D „Tetszik a sárkányom?” XD Milyen duma már ez?:D

Annyire vártam ezt a filmet és egyáltalán nem okozott csalódást! Hű maradt a könyvhöz és csak nagyon kevés helyen tér el.
A karaktereket nagyon eltalálták, a cselekmény pedig végig pörgős marad, amiben bőven található humor, de az elgondolkodtató részek sem maradnak ki. Ami pedig a Csillagainkban a hiba rajongóinak jó hír lehet, hogy Ansel Elgort is szerepet kapott, még ha csak pár perceset is: ő az eladó a benzinkúton (itt a sz*r poén helye – gUs station!).
Akik nem voltak oda a könyvért azoknak is ajánlom, hogy nézzék meg, nekem is sokkal jobban tetszett az adaptáció.
Juhú, enyém az első értékelés!

Oké, hivatalosan is anti John Green fan vagyok, eddig bármit olvastam tőle vagy láttam a film változatát nem igazán jött be. Ahogy ez a film sem. Margo és Quentin az elejétől a végéig idegesített és semmi értelmét nem láttam a sztorinak. A semmiről szólt! Azt hiszem én és John Green most szépen elbúcsúzunk…

Emlékeim szerint nem tetszett a könyv, de a szerző még nem írt olyan művet, amit szerettem volna. Mindenesetre adni akartam egy esélyt a filmnek, de számomra ez pont akkora semmi volt, mint a papírforma. Quentin nekem nem igazán jött át, bár az őt alakító színész aranyos volt, Margo meg számomra abszolút nem kedvelhető karakter. A többiek sem lopták be magukat a szívembe, a cselekményt pedig eléggé untam. Egy-két aranyosabb, jobb momentum volt benne, de nekem ez olyan szimpla amerikai tinis, elmélkedős akármi volt, amit felnőttként nem igazán tudok élvezni és átélni sem. Csalódást nem okozott, mert körülbelül ezt vártam, nézhető volt, de egy hét múlva semmire nem fogok emlékezni belőle.

Gone girl and the three chipmunk musketeers…

ENNYIRE ÁLLAT feldolgozást régen láttam! A könyv első kétharmadát szinte SZÓRÓL-SZÓRA hozta (oké, érdekelt volna az aquapark, de hagyjuk), komolyan hozta, ugyanis Ben szerelmét, szövegét és a becenevét leszámítva, konkrét mondatokat VETT ÁT, idézett a könyvből!

A casting: valami eszméletlenül jól sikerült castingja van a filmnek! Komolyan minden szereplő adja a karaktert, amit John Green megírt, sőt…! Q a könyvben egy bájos kis balf… khm… balfék, akit nem igazán értettem, hogy miért hajtja a leányt, mint az őrült Ahab Moby Dicket, de Nat Wolff cuki merengő félmosolya sokat mentett a karakteren!
A legjobban Radart és Bent bírtam, akárcsak a könyvekben – szomorú lettem volna, ha nem találják el a színészeiket, de szerencsére csodás skacokat válogattak be. Austin Abrams és Justice Smith tökéletesek voltak.

Nem rossz film egyébként és nem rossz az üzenete sem, talán az én ízlésemnek kicsit túl egyszerű a tálalás. De igaz nagyon, hogy az emberekben azt látjuk, amit látni akarunk. Az olyan csodának tűnő, inspiráló, különleges emberek, mint Margot, széthullanak, mint a hologram, ha túl közelről nézzük őket.
A karakterekkel az van, hogy Quentin egy sós keksz, de annak is kell lennie, különben nem ellenpontozná Margot-t, aki sokkal érdekesebb, csak ugye pont az a lényeg, hogy ő nincsen sokat jelen. De a barátok egész aranyosak voltak meg viccesek, és a lezárás is jó, egy vagy inkább sok fokkal kevésbé klisés, mint amire számítottam. A kategóriájában még mindig az Egy különc srác feljegyzései magasan a legjobb (szívecske), viszont ez messze nem olyan szörnyű, mint pár másik darab.

Mire volt a nagy felhajtás? A csaj nem volt szimpi és még különleges se.. Tinik amcsi módra, + merengés a soha vissza nem térő dolgokon, a történet elment, egyszer megnéztem, oké.

Elillanó gyermekkor, és megmaradt csodálat.
Quentin rajongása Margo iránt nagyon tetszik. Már mindketten külön utakon járnak, mikor egy hirtelen jött gondolat után a lány felkeresi elfeledettnek hitt 'legjobb' barátját.
A Papírvárosok rejtélye után én is kedvet kaptam, pár ilyen nulla lélekszámú városka megkeresését.
Tetszett a történet, mind filmben, mind könyvben is.

A könyv után nem túl sokat vártam a filmtől őszintén szólva. Alapvetően tetszett a történet olvasva és filmen is,érdekes volt. Az összes szereplőt megkedveltem és tetszett, ahogy bemutatták a barátságukat. Egyedül Margo lógott ki a sorból. Szerintem Cara D. nem feltétlen volt a legjobb választás a szerepre, az idétlen szemöldökével együtt. :/
Viszont a Quentint alakító srác tökéletesen illett a képbe és a barátai is. :)