Loving (2016) 74% 40★

Nem nagyon szoktam belekötni azokba a történetekbe, amiket az élet írt, de tény, hogy a pulzusom nem nagyon ment 80 fölé a film 2 órája alatt. A Loving (találó a cím) házaspár történetét gyakorlatilag úgy mutatja be a film, hogy talán egy hangos szó nem hangzik el az egész film alatt. Az eseményeket nem rágja a szánkba, néha nagyon el sem mondja, hogy mi történik, egész egyszerűen csak rájövünk.
Különleges film. Tetszett az az alázat ahogy bemutatta ezt a két embert, azáltal, hogy kerülte a nagy, hatásvadász jeleneteket, és kerülte a filmdrámákra annyira jellemző nagy érzelmi kitöréseket. Ruth Negga alakítása nagyon őszinte, nem véletlen jelölték ennyi díjra, viszont én kiemelném Joel Edgerton alakítását is. Nem ismerem a színész eddigi munkásságát, de az, ahogy ezt a nem túl bonyolult karaktert hozta engem mindenképp megfogott.
Biztos vagyok benne, hogy lesznek, akik unalmasnak fogják találni a filmet pont amiatt, amiket említettem, de azt senki nem vitathatja, hogy fontos film, pláne most.
Ja, és gyönyörű a fényképezés, de ez manapság már nem annyira ritka.

Gyönyörű film, nagyon megérintett…

Gyönyörű történet, vérszegény kivitelezés..

A cím és a plakát engem félrevezetett, meg kellett volna nézni a szereposztást, máris rájövök, hogy ez csak egy vezetéknév. Nem csak ez volt az egyetlen, amiben nem azt kaptam, amit vártam. A történet persze ma már szinte képtelenségnek tűnik, gondolom, ezért nem volt céljuk a készítőknek túldramatizálni, ha egy valami, akkor ez nagyon jól sikerült. Pedig tipikus Oscar alapanyagról beszélünk, a feketék elnyomásáról évente lehetne filmeket forgatni, és akkor biztos nem érné a vád a zsűrit azzal, hogy politikailag inkorrektek. Szerencséjük van Ruth Neggával, jelölték is gyorsan, bár számomra érthetetlen, hogy a filmben nyújtott teljesítménye mennyiben szárnyalja túl Amy Adams bármelyik alakítását is, és ugye idén őt nem jelölték. Értem én, hogy minimál, és a Spotlightnak tavaly ez nagyon bejött, de itt elvileg egy szerelmes párról van szó, akiknek a kapcsolatában annyi szenvedély sincs (vagy legalábbis nem láthatjuk), mint két szomszédéban. Valahogy a szereplőket a maguk egyszerűségén kívül nem ismerjük meg, az elején például én azt hittem, hogy Richard autista, vagy legalábbis valami olyan betegségben szenved, ami miatt nem tud emberekkel kapcsolatot teremteni. Aztán kiderült, hogy egyáltalán nem, ő egyszerűen csak ilyen. Valahogy az egész nagyon távoli maradt, pedig pont az ellenkezője lehetett a szándék. Ez a történet nekem így eltelt anélkül, hogy nyomot hagyott volna bennem, pedig voltak nagyon őszinte jeleneteik is, amikre egy jobb összbenyomás után szívesen emlékeznék vissza.

A különféle emberek – fehér, fekete, sárga, maláj és vörös – Isten akaratából kerültek különböző kontinensekre. A keveredésük az Úrnak nem tetsző dolog, hiszen a fecske is a sajátjaival, és a szarka is a sajátjaival keveredik csak. Mai szemmel nézve az érvelés és a gondolatvezetés is elfogadhatatlan. Meglepő egyáltalán, hogy itt, és még ennél is sötétebb korokban is járt az emberiség a történelme során. Felfogható fejlődési görbének is azonban, hozzátéve, hogy lassú, rengeteg szenvedést okozott, de végül képes volt meglépni a következő lépcsőfokot. Vajon ez a fejlődés valós sebessége, vagy ennyire félelmetes minden gyökeres változás?

http://frappamagazin.hu/loving-jogodban-all-szeretni-titanic/

A könnyfakasztó nagymonológokról és pörgős akciójelenetekről ismert :D Jeff Nichols legújabb filmje is ugyanolyan elbűvölő, mint az előzőek.

Van akinek bejön a stílusa, van akinek nem (ahogy itt elnézem az értékeléseket, a többség az utóbbi kategóriába tartozik), de azért nem véletlenül jelölik a filmjeit Cannes-ban ilyenolyan pálmákra.

Külön örülök, hogy ezt a történetet Nichols rendezte, mert könnyen valami olyasmibe mehetett volna át volna a dolog, amit a gyomrom nem vett volna be. Az alaptörténet már önmagában magában hordozza azt a hajlamot, hogy hozzá nem értő kezek között nagyon könnyen giccsbe fordul és kaptunk volna valami gusztustalan, melodramatikus maszlagot, de szerencsére a Jeff Nichols-féle low-key, minimalista stílus ezt orvosolja.

Őszintén szólva a Loving házaspár története kevésbé érdekelt, mint indokolt lett volna, talán mert már kicsit [[https://snitt.hu/filmek/a-szamolas-joga-2017|immunis]] vagyok az ilyen sztorikra, de teljesen elragadott az a tökéletes harmónia amivel ez a film elkészült – a színészi játék, a zene, a képek (Adam Stone!) és a csendes, lassú történetvezetés mögött rejlő állandó belső feszültség.

Akinek tetszettek JN előző filmjei, azoknak melegen ajánlom, akik nem szeretik ezt a stílust, azoknak értelemszerűen ez is csalódást fog okozni.