A második világháború idején járunk és Norman Pitkin büszke a háborúban elért tetteire. Eddig ugyan csak mint útbiztosító dolgozott, de egy szép napon kiemelik a tűzvonalba! Már első naptól látszik, hogy parancsnoka nincs meggyőzve Pitkin katonai erényeiről. Szerinte ugyanis, rendes katonává… [tovább]
Én és a tábornok (1958) 5★
Képek 2
Szereposztás
Kedvencelte 3
Várólistára tette 5
Kiemelt értékelések
Serge_and_Boots
Norman Wisdom humora, vagy talán inkább ő maga jelenségként tapasztalatom szerint megosztó. Ahányan szeretik, annyian szaladnának ki a világból ettől a félig-meddig antipatikus, gügye figurától, aki ráadásul eleve az a közveszélyesen esetlen fickó, aki a jó szándékkal kikövezett, de pokolba vezető utat aszfaltozza egész élete során.
Arról persze minden filmjében tanúbizonyságot tesz, hogy a jószándék elnyeri méltó jutalmát, de az Én és a táborok pont nem ezzel a fordulattal, hanem a zseniális hasonmás-konfliktussal, illetve a második világháborús erőfeszítések parodizálásával nyeri meg magának a nézőt. Mert hát Pitkin és Mr. Grimsdale jelmondata, miszerint útjavítóként, bár feltartják a fontos katonai gépkocsikat, mégiscsak ők biztosítják az ország vérkeringését nagyon-nagyon találó és bölcs felvetés: háborúban hajlamosak vagyunk nem hogy megfeledkezni, egyenesen megvetően, lenézően nyilatkozni az emberekről, akik civil pozíciójukban gondoskodnak arról, hogy az élet normál kerékvágása fennmaradjon. Mert hát frontok ide vagy oda, hiábavaló a hősies önfeláldozás, ha odahaza a háborús pszichózis felőröli a mindennapokat fenntartó rendszert. Vessük ezt a gondolatot össze az egyik legolcsóbb, mégis klasszikus háborús mantrával, miszerint egyszer mindenkitől megkérdezik majd, mit csinált a háború alatt.
Szóval kellőképpen megalapozott pacifista hozzáállás – pipa, ez már jó felütés. A humor kapcsán különösebb kérdés szerintem nincsen: Pitkin az események sodrában hol korlátolt és együgyű, hol felüdítően ravasz, hol ingerlően fafej, netán egyenesen közveszélyes, de a környezete jellemzően sosem veszi őt túl komolyan. A hadsereg kiváló színtere a komikus helyzeteknek, és bár a magyar szinkron nem ekkor járt szerintem a maga minőségi csúcsán, a mi változatunk is tele van örökké idézhető klasszikusokkal (személyes kedvencem az ejtőernyős ugráskor felpattanó Pitkin: „Kiesett egy ember!”). Zenthe az egyik ikonikus Pitkin-orgánum, remekül hozza a figura gügyeségét.
A dramaturgiai csúcspont egyértelműen a tábornokkal való találkozás, itt a Pitkin által széttrollkodott Schubertiáda ikonikus jelenetsor Hattie Jacques-kal, aki teljes szépségében jelenik meg a filmben.
Jól sikerült és emlékezetes Pitkin-mozi. Talán nem a „leg”, de mindenképpen fontos induló, a régimódi angol komédiák kedvelőinek kötelező darab.
