Banánhéjkeringő (1986) 77% 11★

Ha a Tanún kívül csak egy Bacsó Péter-filmet nézel meg, akkor ez legyen az. Egyszerűen zseniális.

Amikor az orvosvonósnégyes orvosi köpenyben próbál, azon pedig mindig röhögök.

Nagyszerű szatíra, amely a Kádár-korszak végét csúfolja ki. De a Tanúval ellentétben ez egy nagyon görcsös, kellemetlen és ijesztő történetet mesél el, amelyen ha nagyon derülünk is, közben legbelül üvöltünk. Mert a szituáció nagyon egyszerű: menő főhősünk elkövet egy nagyon emberi gesztust, ami a házasságába, munkájába, életvitelébe kerül aztán neki. Közben a szituáció egyre abszurdabb, holott mindennek megvan az oka, az őrületben ezúttal nemhogy keresni, hanem kifejezetten csak találni lehet a logikát. A párbeszédek okosak, jellemzően nincsenek elszállva, de gyakran viccesek, a végkifejlet pedig nagyon ott van… és ki tudja, lehet, hogy a kör folyton bezárul és újranyílik?

Bacsó Péter filmjét leginkább Martin Scorsese Lidérces órák című mesterművéhez tudnám hasonlítani, ámbár míg a bozontos szemöldökű rendező leheletnyi társadalomkritikával dolgozik, addig a Banánhéjkeringő gerincét a Kádár korszak végnapjainak erőteljes kifigurázása jellemzi. A néző pedig röhög. Röhög, miközben legbelül sír.
A gulyás kommunizmus a felszínen szépen működik, ezt a film is szépen példázza, de lerántja a leplet, hogy az a drága gulyás nem feltétlen olyan ízletes. A nyitó jelenet az irodalány megzakkanásával tökély, és innentől kezdve nincs megállás. Hősünk, legyen bármekkora hírneve mind sportolóként, mind orvosként, sorra vonzza be a szörnyűbbnél szörnyűbb helyzeteket, és hiába kapálózik, egyre mélyebbre kerül ebben az események posványában. A szovjet rendszer, az egykori terror alappillérei egyre inkább zúzzák szét életét, ő maga pedig lassacskán az irodalány útjára kezd lépni.
Bacsó Péter a groteszk helyzeteket aztán a groteszkség fokozásával oldja meg. Mintegy csettintésre mindenki megjelenik, aki hozzájárult ahhoz, hogy hősünk élete szétessen, hogy kárpótolják. Az utolsó képsorok felteszik a pontot az i-re. Az addigi lidércnyomás nem ér véget. Sőt, a nézőnek azon is el kell gondolkodnia, vajon kik itt a tébolyultak? A rendszer keménykezű figurái vásári bohócként táncikálnak, s a rendező mintegy kijelenti: ennyit értek, ennyire kellett tőlük tartani. Nem csoda, hogy Dr. Kondacs Ágoston pszichiátriai esetté válik, csakhogy megszabaduljon mindettől.