A viszony (2014–2019) 80% 86★

Tegnap (2019. 11. 06.) néztem meg az utolsó évad utolsó részét. Nincs olyan ismerősöm, aki szintén nézte a sorozatot, sosem volt kivel beszélgetnem róla, úgyhogy javarészt magamban érlelgettem a dolgokat. Ahogy az értékelésekből láttam, sokan feladták a sorozatot már a második évad környékén, amit meg tudok érteni, voltak azért bőven mélypontok (húha, ha az ötödik évadig eljutnátok, na ott milyen mélypontok vannak!). Én viszont kitartottam, már az első évad közepe táján biztos voltam benne, hogy bármi is lesz, én végigkövetem ezt a sztorit. És végül így is történt.
Az egész sorozat alapötlete és módszerei nekem újak voltak (értsd: lehet, hogy van hasonló sorozat korábbról, én nem tudok róla, nem ismerek ilyet). A történet epizódjainak részekre osztása, a különböző nézőpontok bemutatása rendkívül izgalmas volt számomra, még egy egyetemi vizsgámhoz is a sorozatot választottam elemzésre. Mindig kíváncsian vártam, hogyan látja „ugyanazt” a történetet teljesen másképp két vagy több szereplő. A néző kicsit Istennek érezheti magát a képernyő előtt: mindent lát, és nem olyan töredékes az ismerete, mint az egyes karaktereknek. Azonban arra is rávilágít a sorozat, hogy ez mégis csak illúzió: az igazságot nem láthatjuk, nem illeszthetjük össze a kis darabokból, csak sok saját igazságot és nézőpontot kapunk. Ez a módszer engem részről részre elgondolkodtatott, és az utolsó évadra behozott spoiler szál szempontjából is nagyon tanulságos volt számomra, amely szállal kapcsolatban először értetlenkedtem, hogy hogyan is kerül ide, és sajnos a sorozatban végül lezárást sem kapott, a célját viszont – nálam – elérte.
Az emberi kapcsolatok és a hozzájuk kötődő játszmák, a kapcsolati erőviszonyok mindig nagyon érdekeltek (lásd még a Wanderlust c. sorozatot a témában, akinek ez tetszett, nagy eséllyel az is fog), az erről való beszédből pedig nincs hiány a sorozatban.
A sorozatnak vannak hibái, nem is kevés. Néha úgy éreztem, hogy a forgatókönyvírók futottak egy kis ámokot, ami olyan epizódokat eredményezett, mint az ötödik évadbéli Halloween-buli. Szekunder szégyent éreztem, esküszöm. :D Szintén hiba számomra, hogy a szexjeleneteket néha nagyon túljáratták. Persze, viszony(ok)ról is szól a sorozat, nem a prüdéria beszél belőlem, de volt néhány szakasza a sorozatnak, amikor ha két ember egy szobában tartózkodott, akkor sejteni lehetett, hogy le fognak feküdni egymással. Ez iszonyú beteg futó kalandokat eredményezett, nem csak a spoilerek miatt nem részletezném, hanem szinte fáj felidézni őket. :D Ezekhez kötődnek a – szerintem – karakteridegen lépések is, amikből szintén volt bőven, pedig hát ki ismerné jobban ezeket az embereket, ha nem a „megteremtőjük”? Éppen ezért vagyok bizonytalan abban is, hogy egyáltalán karakteridegenek voltak-e ezek, nekem mindenesetre nagyon annak tűntek.

A végkövetkeztetésem mégis az, hogy ez a sorozat az egyik legnagyobb sorozatélményem valaha, a befejezés szerintem tökéletes lett – spoiler –, sok karakterhez egyszerűen nem lehet nem kötődni, nem lehet nem izgulni értük – és mindezt úgy, hogy nem „pozitív” karakterek, nem „hősök” – hús-vér emberek, undorító és emberi dolgokkal a múltjukban. Szerettem, hogy úgy tudom szeretni őket, hogy nem könnyű szeretni őket. Egy baromi nagy, izgalmas, fájdalmas, elgondolkodtató utazás volt ez.
I saw the whole of the moon.

Jókor kapott el ez a sorozat, és aki volt már szerelmes, szakított, megcsalt vagy őt csalták meg, azoknak még érdekesebb, és ráébredni, hogy mennyire igaz, amit elmesél, néha fájdalmas. Szerintem mi is sokszor elmélkedünk azon, mi romlott el, vagy éppen hogyan kezdődött, miért hitte azt, hogy, olyannak tűntem-e, hogy…? Teljesen másképp emlékezni, önmagunkat jobb színben feltüntetni, önmagunkat sajnáltatni – ezeket mutatja be a sorozat az elején, és mindezeket mi is megtesszük, de észre se vesszük. Az igazság sem az, amire emlékszünk, vagyis inkább a valóság nem létezik, vagy pont hogy annyi valóság van, ahány ember emlékezete. Az érem két oldala.
Az első évad első felét rettentően szerettem, főleg Alison monológját a turistákról, és a nyár hangulatát.
A második évadot valamiért elkapkodottnak érzem, pedig mégsem az. Az írás, a történet szappanopera, de az elmesélése kiváló!

Az első évad nagyon tetszett. Furcsa, mert igazából senki sem szerethető benne (számomra). Mert ebben a filmben mindenki el van cseszve! Mindenkinek megvan a saját démona. Van akinek több is
Van akinek önként vállalva, másnak a sors osztotta. Szóval nem az a szokványos sorozat.
Az értékelést a harmadik évad után írom ami szerintem nagyot zuhant színvonalban. Azért meg fogom nézni a negyediket is, kíváncsi vagyok merre megy tovább bár már nagy reményeket nem fűzök hozzá.

Az első két évad 10 csillagos, de a többi….. dél-amerikai szappanopera.

Nagyon tetszik a részek felépítése, hogy ugyanaz a történet milyen más emberek szemszögéből. Néha mennyire másképp emlékeznek bizonyos dolgokra, vagy mennyire másképp mesélik el. Az első évad jobban tetszett, de a második kicsit izgalmasabb volt, főleg a végére. Már nem köt le annyira, mint az elején, de érdekel a történet és fogom tovább nézni.

Az elején még izgalmas volt, a kétfajta nézőpont, és hogy olyan apróságokra is figyeltek az elmesélések során, hogy ki milyen ruhában volt. Tetszett, ahogy szépen haladunk előre a történetben. Az már teljesen szubjektív megítélés, hogy egy ilyen randa pasi helyében a gyönyörű feleségem biztos nem dobtam volna egy ilyen tepsiszájú nőért, de hát ízlések és pofonok.
A későbbiekben azonban teljesen más irányt vett az egész, zavart, hogy az első évadban nem tudjuk meg, hogy miről is van szó, miért kell nyomozóval beszélniük, stb. Más szereplők is felbukkantak, kezdett összeállni a sztori, de naaagyon lassan lyukadtunk ki a lényegnél, és emiatt a fő körítés, a kihallgatás teljesen értelmét vesztette. Egy ilyen eset feltárásához nem szükséges ilyen hosszan ecsetelni, hogy hogy léptem félre. Mindenesetre a második évad végéig azt mondom, teljesen befogadható a dolog.
A harmadik évad azonban kész kínszenvedés volt. Az új, felesleges szereplők, sehova sem tartó történet… Eeh. Kár érte.

(1. évad:) Egészen másra számítottam. A történet kellemes csalódás – ki gondolta volna, hogy krimi lesz belőle? A karakterek összetettek, bár egy idő után egyik főszereplővel sem tudtam egy kicsit sem szimpatizálni.

Az egyes évadok minőségi különbsége miatt két részre kell osztanom az értékelésem.

1-2. évad
Nagyon jó a szerkezete a részeknek, mindig más szemszögből látjuk az eseményeket, ez tetszett. Van egy kis homály az elején, hogy mi is történt a háttérben és ezt a második évad végére derül ki ténylegesen. Szerintem iszonyat jó záró részek voltak és itt abba is kellett volna hagyni a sorozatot.
3-4. évad
A második évad befejezése után bíztam benne, hogy tartják a szinvonalat, de számomra percről percre egyre jobban esett a nézhetősége a részeknek.
Kaszálnám a sorozatot. Ebből már csak facsarni tudják a történetet, ami a minőségi romláshoz vezetett.

Mindezek ellenére az első két évad szórakoztató volt és nekem Helen az örök kedvenc ebben a történetben.

5. évad
A kiváncsiság előrébb volt, mint a józan eszem, így elkezdtem megnézni. Ahogy gondoltam is, ez az évad már nagyon gyenge volt. Egyedül az tetszett, hogy a szálak hogyan értek össze, viszont ezt 11 részen keresztül nyújtották, ezért sokszor unalmas volt számomra.
Jónak tartam, hogy most befejezték a történetet. Ehhez már érdemben nem lehetett volna mit hozzátenni.

Jól indult, az első évad első fele izgalmas volt, a főcím zseniális, Montauk pedig felkerült a bakancslistámra,ennek ellenére a második évad kellős közepén ünnepélyesen abbahagyom a sorozat nézését. SOHA nem hagytam még félbe sorozatot, de fokozatosan annyira érdektelen és idegesítő lett, hogy egy percet sem akarok többé látni belőle.

Nagyon érdekes a szerkezete. Azt hittem, baromira fogom élvezni… De kiderült, hogy tele van undorító, hazug és álszent figurákkal, akik közül kicsit sem sikerült megkedvelnem senkit. :(